Miért érezte úgy a Fidesz, hogy alá kell szállnia a szappanoperák világába?

December 1-jével hivatalba lépett az Ursula von der Leyen által vezetett új Európai Bizottság, amely a parlamenti szavazásnál az eddigi legalacsonyabb támogatást kapta. Eközben az unió hagyományos tengelyét adó két nagy ország, Németország és Franciaország egyaránt kormányválsággal küzd. A kisebb államok közül Ausztriában több mint két hónapja nem tud létrejönni az új kabinet, míg Romániában éppen politikai káosz alakul ki.

Érdemes megállnunk egy kicsit, hogy egy pillantást vessünk tágabb otthonunkra, az Európai Unióra, és megvizsgáljuk, vajon találunk-e közös pontokat a kialakult konfliktusokban. Hasznos lehet azon is elgondolkodnunk, hogy miként kell kezelnünk a törvényszerűen felbukkanó krízisjeleket.

Az Európai Unió a világ egyik legerősebb politikai, gazdasági és katonai szövetsége. Nekünk, magyaroknak az a kulturális, történelmi és gazdasági otthon, ahová ezer éve tartozónak gondoljuk magunkat. Az unió életszínvonala és életkörülményei általánosságban irigylésre méltóak, nem véletlen, hogy özönlenek felénk a gazdasági és politikai menekültek a világ szinte minden tájáról. (Ugyanez a helyzet a Nyugat és a világ legjelentősebb hatalmával, az Amerikai Egyesült Államokkal is. Látványos, hogy szinte senkinek sem jut eszébe Kínába vagy Oroszországba menekülni, ha jobb és szabadabb életet szeretne magának és családjának.)

Természetes, hogy ez az állandó változás politikai vitákat és kríziseket is okozhat, ezért a felszíni veszekedések mögött érdemes a folyamatokra felfigyelni, hogy megértsük ennek a mozgásnak az irányát.

Az Európai Unió gazdaságilag és politikailag vezető hatalmának számító Németországban politikai és gazdasági válság alakult ki. A szélsőséges megnyilvánulásairól is ismert, bevándorlásellenes AFD (Alternatíva Németországért) egyre sikeresebb. Jól szerepelt az EP-választáson és sorra nyeri a tartományi voksolásokat, különösen a keleti területeken. Esetükben is érdemes a szalagcímek mögé nézni: nem azért népszerűek, mert a németek hirtelen megbolondultak – bár ilyen is előfordul néha szinte minden társadalomban, lásd a tényleges, illetve verbális lincselés számos esetét –, hanem azért, mert egyre többen úgy érzik, hogy Németország rossz irányba halad, és a főáramú politika és sajtó nem ad választ alapvető kérdésekre.

A német politikai elit és közélet karanténban tartja őket, nem hajlandóak velük közösen kormányozni, és ez a szituáció a súlyosbodó gazdasági nehézségekkel párosulva csak növeli a támogatottságukat. Közben a szociáldemokrata-zöld-liberális koalícióból Olaf Scholz kancellár felszólítására távoztak a liberálisok a költségvetéssel kapcsolatos vita miatt. (Tehát a baloldali pártok többet akartak költeni, mint amennyi pénz a rendelkezésre állt, míg a liberálisok ebbe nem voltak hajlandóak belemenni. A költségvetés elvont kategóriája azonnal hétköznapivá válik, ha visszaemlékezünk, hogy a Kádár-rendszerben is ez történt hazánkban: hiteleket vettünk fel, elkezdtünk többet költeni, mint amennyi pénz a rendelkezésünkre állt. Ilyenkor  egy ország az éppen felnövő generációk jövőjét éli fel, mert valakiknek egyszer az igénybe vett kölcsönt vissza kell majd fizetni.

Még ma is nyögjük ennek a felelőtlen politikának a következményeit.) A pénzügyminiszteri posztot betöltő Christian Lindner távozása előrehozott választásokat eredményezett (személyesen is jól ismerem őt, biztos vagyok benne, hogy felelős döntést hozott). Azonban ez a választás gazdasági nehézségek közepette érte azt az országot, amelynek Európa motorjának kellene lennie. Az elhibázott zöldpolitika, az atomerőművek leállítása már az orosz-ukrán háború előtt energiakrízist eredményezett, amit csak súlyosbított a kirobbant fegyveres konfliktus. Szintén az átgondolatlan, környezetvédelemmel kapcsolatos döntések miatt került példátlan válságba a német autóipar, miközben az észszerűséget nélkülözően erőltetett elektromos autók eladhatatlanná váltak.

Az Unió területileg legnagyobb és katonailag legerősebb állama az atomhatalom Franciaország, amely már hosszabb ideje gazdasági problémákkal küzd. Csökkenő életszínvonal és szociális juttatások, növekvő államadósság. Ebben a helyzetben találta el a franciákat az a politikai válság, ami most éppen kormányváltást  okozott. Az indok itt is ugyanaz, mint Németországban: egyre erősebb az a Nemzeti Tömörülés, amelyik immár megnyerte az EP-választásokat és az előrehozott nemzeti voksolást is.

Ugyanazt látjuk, mint Németországban: a francia politikai elit és közélet karanténban tartja őket, nem hajlandóak velük közösen kormányozni, és ez a szituáció a súlyosbodó gazdasági nehézségekkel párosulva csak növeli a támogatottságukat. (Lényeges különbség viszont a szomszéd AFD-hez képest, hogy Marine Le Pen pártja már jó ideje konszolidálódik és araszol a közép felé. Olyannyira, hogy egy éve kizárták az akkor még létező EP-frakciójukból, az Identitás és Demokráciából az Alternatívát. Ennek a döntésnek a következménye lett az, hogy néhány új szereplővel (pl. a Fidesszel) kiegészülve létrejött belőlük a Patrióták Európáért csoport.) Érdemes kiemelni, hogy Le Penék hazájukban megnyerték a választást, és Emmanuel Macron elnök lépései arra irányulnak, hogy  ennek ellenére ne engedje őket a kormányrúdhoz.

Ausztria – amely hazánkkal együtt valaha Európa második legjelentősebb hatalma volt Osztrák-Magyar Monarchia néven – ma az egyik leggazdagabb középméretű uniós ország. Bécs évek óta nyeri a világ legélhetőbb városa címet, de a kiemelkedő fejlettségi mutatók ellenére a migráció és a gyengülő gazdaság egyre több feszültséget okoz. A szeptemberi választásokat megnyerte a radikális jobboldali FPÖ (Osztrák Szabadságpárt), amely a Fidesszel és a szintén egykori liberális cseh ANO-val együtt alapította meg nyáron a Patrióták parlamenti csoportját.

A német és francia mintát követve az osztrák politikai elit és közélet szintén karanténban tartja őket, nem hajlandóak velük közösen kormányozni, és ez a szituáció a súlyosbodó társadalmi és gazdasági nehézségekkel párosulva csak növeli a támogatottságukat. Éppen ezért Alexander Van der Bellen államfő a második helyezett Néppárt vezetőjét, a Zöldek által is támogatott Karl Nehammer kancellárt kérte fel kormányalakításra, amivel több mint két hónapja sikertelenül próbálkozik. 

Látható tehát, hogy a politikai jobbszélről érkező, és egyre nagyobb támogatottságot felmutatni tudó pártokkal szemben a baloldal és a jobbközép összefogása nem tud tartósan működni. Azt gondolom, hogy nem kellene annyira tartani a ma már konszolidáltabb radikális jobboldali formációktól, hiszen választást lehet nyerni szélről, de kormányozni képtelenség.

Románia az orosz beavatkozás gyanúja miatt egyelőre kakukktojás a kormányválságok között. Az ország hatalmas fejlődést tudhat maga mögött a 2007-es uniós csatlakozása óta. Bekövetkezett, amit évekkel ezelőtt senki sem gondolt volna: az egy főre eső nemzeti össztermék (GDP) tekintetében behozta Magyarországot. Bár az állam politikai berendezkedése instabil – 1989 óta 29 miniszterelnököt láthattunk Bukarestben –, ennek ellenére az elmúlt 15 évben robbanásszerűen gyarapodott. (Segített, hogy a politikai csaták közepette békén hagyták a gazdaságot.)

A november 24-én tartott elnökválasztás első fordulóját az esélytelennek tartott Calin Georgescu nyerte meg, aki szélsőjobboldali, Oroszországot éltető és magyarellenes kijelentéseivel hívta fel magára a figyelmet. Fellépése egyértelműen elitellenes tartalommal bírt, élesen kritizálta az ismert pártokat. A közben megtartott parlamenti választások után az alkotmánybíróság megsemmisítette az első forduló eredményét, így meg kell ismételni az elnökválasztást. A legfőbb bírói testület egyhangú döntéssel bizonyítottnak látta, hogy Oroszország a választási végeredményt jelentősen befolyásoló módon avatkozott be a balkáni ország közéletébe. Ebből következik, hogy keleti szomszédunknál egyelőre nehéz értelmezni a kialakult zavaros helyzetet: nem világos még, hogy mi a népakarat és mi az orosz manipuláció.

Tehát az Unió több országában megfigyelhető, hogy a gazdasági és társadalmi problémák miatt kialakult elégedetlenség a regnáló politikai, közéleti szereplők és szabályok ellen fordul. Ebben a folyamatban jelentős szerepet játszik a modern technológiára épülő kommunikáció, amely egyre inkább átveszi a sajtó szerepét és alkalmas a nagymértékű manipulációra. Viszont, szemben hazánkkal, a társadalom egy részének a kormányzattal kapcsolatos elégedetlensége valódi politikai vitákat eredményez: hogyan lépjenek fel az illegális migrációval szemben, miként lehet átalakítani a nyugdíjrendszert, a szociális juttatások szisztémáját stb.

A Tisza Párt elnökének a megjelenése óta az ív az Isaurától Magdi anyuson át Magyar Péterig tart éppen. Mivel a politikai köntösbe öltöztetett valóságshow kivégezte a baloldalt, így most már a Fidesz pozícióját veszélyezteti. A múlt héten a kormánypárt országgyűlési képviselője keveredett méltatlan inzultusba a Tisza Párt EP-képviselő elnökével. Bár Magyar Péter is rendszeresen sértegeti politikai ellenfeleit (sőt kollégáit is), Menczer Tamás egykori államtitkárnak, jelenlegi kormánypárti kommunikációs igazgatónak és miniszteri biztosnak nem lett volna szabad ilyen kocsmai színvonalon belekötnie a politikai riválisba.

Felmerül a kérdés: mi történt a Fidesszel, hogy úgy érezte, alá kell szállnia a szappanoperák világába? Ekkora az aggodalom Magyar Péterrel kapcsolatban? Kockázatos a vállalkozás, mert ez egy olyan műfaj, ahol nem lehetnek biztosak benne, hogy a végén ők lesznek a győztesek. Ráadásul az ilyen viselkedésnek mintaadó hatása szokott lenni: akadnak majd követők szép számmal, akik egyre agresszívebben, sértések útján próbálják majd elrendezni a kialakult vitákat.

Pedig fény kezdett el pislákolni az alagút végén: lassan éledezik a fogyasztás, nőtt az újautó-eladások száma és váratlanul a Fitch Ratings javított hazánk besorolásán. Az igazi kérdések január 20-a után fognak eldőlni, akkor derül majd ki, hogy működik-e a „Trump-hatás” itthon.

Amennyiben Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök között létrejön egy olyan együttműködés, aminek gyors és közvetlen gazdasági hatása lesz Magyarországra, akkor a magyar kormány kezelni tudja majd a válságot és ki fogunk lábalni belőle. Ebben az esetben a Tisza Párt nem tud labdába rúgni a választásokon, kivéve, ha még mélyebbre süllyedünk a politikai valóságshow mocsarában. Ha ez így lesz, akkor nyílt és durva verseny várható a Fidesz–KDNP és a Tisza között.

1988-ban, amikor a rendszerváltás kezdetekor az egypárti diktatúrával szemben 37-en megalapítottuk a Fiatal Demokraták Szövetségét, akkor a demokrácia és a piacgazdaság megteremtésének céljai mellett hasonló fontossággal szerepelt a felfogásunkban a magyar társadalom politikai kultúrájának kialakítása is. Politikai programnyilatkozatunkban úgy fogalmaztunk, hogy

A demokrácia letéteményese, végső biztosítéka ugyanis nem az államhatalom, hanem a demokratikus politikai kultúrájú társadalom.

Nos, sem Menczer Tamás, sem Magyar Péter nem építették ezt a kultúrát pécsi inzultusuk alkalmával, de annak a szereplőnek mindig fokozottabb a felelőssége, aki az államhatalom oldalán lép fel. Demokratikus politikai kultúráról pedig ott nehezen beszélhetünk, ahol az ellenfelemet rendszeresen börtöntölteléknek vagy suttyó gazembernek minősítem.

A hazai jobb- és  baloldalon most is akadnak szép számmal, akik folyamatosan rituálisan temetik a „halódó” Nyugatot, folytatva ezzel a Kádár-rendszer retorikáját. Szerintem tegyük félre a temetést, inkább tanuljunk ott, ahol lehet, például a demokratikus politikai kultúra megteremtésében.

A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Román választási plakátok Bukarestben, 2024. november 30-án . Fotó: Alkis Konstantinidis / Reuters)