Tűzszünet helyett gúnyos üzengetés: elhibázott a kormányfő külpolitikai stratégiája?

Végéhez közeledik a magyar uniós elnökség, január elsejétől Lengyelország kormányfője, Donald Tusk veszi át a stafétabotot Orbán Viktortól. Bennfentesek szerint a magyar elnökség tevékenysége szakmai szempontból korrektnek tekinthető, mindez azonban nem sokat nyom a latban, hiszen a brüsszeli mainstream a magyar uniós elnökséget (is) politikai alapon ítéli meg. Márpedig az elmúlt fél év során a magyar kormányfő többször is kihúzta a gyufát politikai szempontból, diplomáciai manővereivel rendre igyekezett demonstrálni, hogy ki a legnagyobb szuverén az EU-n belül. Azt azonban kevesen sejtették, hogy a legnagyobb dobást a végére tartogatja: karácsonyi tűzszüneti javaslatával lényegében diplomáciai csúcsteljesítményt célzott meg a magyar kormányfő.

A katarzis sajnálatos módon elmaradt, bár az továbbra sem teljesen világos, hogy végül ki vagy mi miatt vallott kudarcot a kezdeményezés.

Legutóbb az orosz elnök állt elő azzal a sztorival, hogy ő bizony nem utasította el a tűzszünetet és a fogolycserét sem; mi több, azt sem állította, hogy támogatta volna a javaslatot. Putyin feltehetően arra utalhatott év végi sajtótájékoztatóján, hogy az ajánlat kapcsán „kiváró álláspontra” helyezkedtek, azaz nem köteleződtek el egyik álláspont mellett sem, hanem tovább passzolták a felvetést az ukrán kormánynak. Kijevben viszont nem túlzottan örülhettek a kéretlen ajánlatnak, kiváltképp, hogy a magyar vezetés nem őket mint megtámadott felet, hanem az agresszort kereste meg először a javaslattal.

Nem csoda tehát, hogy az események kapcsán meglehetősen barátságtalan üzengetés kezdődött a magyar kormányfő és az ukrán elnök között. Bár a tűzszüneti javaslat zátonyra futott, a magyar uniós elnökség pedig hamarosan véget ér, az elmúlt fél év történései mégsem voltak hiábavalók, többek között plasztikus módon kerültek bemutatásra a magyar külpolitikai stratégia célkitűzései és korlátai, így annak kissé defektes jellege is.

Az államok nem feltétlenül racionálisan döntenek

„Konnektivitás, nagystratégia, gazdasági semlegesség” – hangzanak az utóbbi idők mágikus szavai, melyek valójában a miniszterelnök és klientúrája nagyhatalmakat megszégyenítő ambícióit takarják. A konnektivitás fogalmát az utóbbi egy-két év során a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs hozta be (újra) a köztudatba, a téma kapcsán könyvet is írt Huszárvágás címmel. A konnektivitás tulajdonképpen egy hálózatelméleti alapokon nyugvó megközelítés, melynek lényege, hogy a gazdasági és politikai hálózatokban a csomópontok – azaz az államok – közötti kapcsolatok száma és minősége determinálja az adott csomópont jelentőségét: minél nagyobb a kapcsolati sűrűség, annál nagyobb az adott állam nemzetközi befolyása.

Az efféle hálózati modellek mindazonáltal hajlamosak leegyszerűsíteni a komplex politikai és gazdasági valóságot, azt feltételezve, hogy az országok közötti kapcsolatok feketék vagy fehérek, miközben a nemzetközi kapcsolatok hálózata cseppet sem ilyen statikus. Az a kapcsolat, ami ma előnyös, holnap már kockázatokat hordozhat: éppen az ukrajnai háború kirobbanása és az Oroszországhoz való viszony rapid változása demonstrálta ezt a legjobban.

érzelmileg vagy történelmileg meghatározott dinamikájával. Az emberi tényezők, az érzelmek, az irracionális döntések és a hatalmi játszmák olyan bonyolultságot visznek a nemzetközi kapcsolatok rendszerébe, melyet az efféle hálózatelméleti modellek nem képesek figyelembe venni – jó példát szolgáltat erre a tűzszüneti javaslat fogadtatása vagy az ukrajnai háborúhoz történő tagállami viszonyulások is.

A tűzszüneti javaslat félresiklása más szempontból is rávilágított arra, hogy a magyar külpolitika bizonyos területeken komoly vakfoltokkal rendelkezik. Az egyik nagy tévedés, hogy az államok és vezetőik racionális döntéseket hoznak: erre utalnak Orbán Viktor és Szijjártó Péter legutóbbi nyilatkozatai is, melyekben csalódottságukat és értetlenségüket fejezik ki annak kapcsán, hogy az érintettek nem akarják elfogadni a tűzszüneti javaslatot, holott az mindkét fél számára előnyös lehetne. A magyar vezetés racionális szempontból, hidegvérűen közelít a kérdéshez, figyelmen kívül hagyva azt a tényezőt, hogy az államok nem feltétlenül racionális döntéseket hoznak nemzetközi színtéren, különösen ha kiélezett, kritikus a helyzet.

Ha a racionális megközelítést vesszük alapul, akkor helytálló ugyan, hogy a tűzszünet elfogadása által Ukrajna levegővételhez juthatna: rendezhetnék soraikat, valamint javíthatnának logisztikai helyzetükön is. A tűzszünet azonban az erősen nacionalista érzelmű ukrán társadalom körében a gyengeség jeleként is lecsapódhatna. Zelenszkij ráadásul eddig következetesen elutasította a kompromisszumokat, egy tűzszünet teljesen szembemenne eddigi narratívájával, ami alááshatná a hitelességét. A nem racionális döntéshozatal hátterében ott áll a szükségállapot és az ebből fakadó egyszemélyi döntéshozatal is: lényegében mindenki arra kényszerül, hogy Zelenszkij nézeteihez igazodjon, a különböző elképzelésekről és lehetőségekről alig folyik érdemi párbeszéd.

Merjünk nagyok lenni?

Végül, de nem utolsósorban az orbáni külpolitikai stratégia a valóság teljes komplexitását nemcsak a racionalizáló logika miatt nem képes megragadni, hanem amiatt sem, hogy tévedésben van saját helyiértéke kapcsán. Ennek egyik szembeötlő megnyilvánulása, hogy a kormányfő és szűk köre folyton úgy viselkedik a nemzetközi politikában, mintha egy közép- vagy nagyhatalom vezetői lennének, miközben a nemzetközi kapcsolatok értékelése alapján Magyarország egy kisállamnak számít.

Noha történelmünk során voltak olyan időszakok, amikor regionális vagy középhatalmi státuszt foglaltunk el, az ország jelenlegi helyzetét figyelembe véve kissé zavarba ejtő hallani, ahogy az ország vezetői időről időre nagystratégiáról, gazdasági semlegességről delirálnak. Nagystratégiával ugyanis jellemzően a nagyhatalmak, szuperhatalmak rendelkeznek, a koncepció a globális mozgástérhez, a globális befolyáshoz kapcsolódik. A nagystratégia lényegében az erőforrások és eszközök koordinált felhasználása a nemzetközi rend befolyásolása vagy fenntartása érdekében, azaz egyfajta privilegizált eszköz a globális dominanciára törekvő államok számára.

Természetesen a „Merjünk nagyok lenni” aranyköpés szellemisége a külpolitikai stratégia kapcsán is szolgálhatna egyfajta iránytűként, hisz való igaz, hogy némi szerencse és egy jó stratégia birtokában akár még egy kisállam is regionális hatalommá válhat. Bár egy kisállam erőforrásai mindig korlátozottak, okos diplomácia, gazdasági specializáció és szoros nemzetközi kapcsolatok révén jelentős befolyásra tehet szert. Ehhez azonban Magyarország esetében mélyreható strukturális reformokra, átfogó változásokra volna szükség, különösen a gazdaság és az oktatás területén. A hazai kis- és középvállalkozások fejletlensége, a magas korrupció, illetve az innováció alacsony szintje mind akadályai a gazdasági versenyképesség javulásának. A jelenlegi helyzetünkből való kitöréshez e területekre kellene elsősorban fókuszálni, ugyanis a konnektivitás, nagystratégia, gazdasági semlegesség és az egyéb mágikus kifejezések önmagukban nem fogják felemelni az országot.

A szerző politikai tanácsadó.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Huszti István / Index)