Kreatívok, katonák, kőművesek, na és a kőgazdagok éve jön

GettyImages-528770890
2025.01.08. 13:49

Az év, amikor India beéri Japánt, Cserszegtomajt pedig megszállják a németek. Léket kap a zöldfordulat, egy svédországnyi áramfogyasztással támad a mesterséges intelligencia, és lehet, a Nobel-díjat érdemlő tudományos eredményt is már a ChatGPT állítja elő. Olyan klíma jön, hogy többet fogunk költeni a házunk hűtésére, mint fűtésére, és egyre többen cserélik le a sílécet golfütőre. A válásoknál csak a nyitott kapcsolatok aránya növekszik majd jobban, és nem lesz többet halálos fegyver a toxikus maszkulinitás. 2025 a K betű éve lesz: kripto, kiber és katonák, kerítések és kvóták, a kékgallérosok, kreatívok és kőgazdagok kora jön. Jöjjön egy szubjektív jövőbe tekintés. 

Polarizált világ 

Habár valójában 2025-ben Kína gazdasági, katonai és politikai potenciálja épp nem közeledni, hanem távolodni fog az USA-tól, és nem úgy néz ki, hogy egyhamar beelőzi azt bármilyen tekintetben, mégis talán ez lesz az első tiszta év, amikor az egypólusú világrend és a globalizáció az eddigi formájában végleg megbicsaklik. Elég csak a BRIC szövetség jelentőségének bővülésére, vagy a két legnépesebb ország, Kína és India váratlan békülésére (félredobják a ladakhi határvitát) és bejelentett együttműködési megállapodásainak számosságára gondolnunk. India jövőre beéri Japánt, a világ negyedik legnagyobb gazdaságává válik, és amennyiben Németország ebben a semmilyen tempóban bővül, úgy ’26-ban már dobogós lehet. Valószínűsíthető, hogy ezek az országok is részt fognak venni az orosz–ukrán háború lezárásában, mi több a közel-keleti eszkaláció csillapításában. De ettől béke még egyik helyen sem lesz. Aggasztó, hogy a II. világháború lezárásának 80. évfordulóján Németországban, egy előrehozott választáshoz közeledve a hadügyminiszter a legnépszerűbb politikus.

Jövőre sem maradunk további konfliktus nélkül, vigyázó szemeinket Tajvanra, Afrikára, a sarkvidékekre és a hajózási-stratégiai útvonalak tenger-szorosaira vessük. De élesedni fog a Hold megszállásáért folytatott verseny: mielőtt újra embert küldenének fel, 4G hálózatot és önmagát felépítő 3D „gyárakat” telepítenek oda, és akár egymás műholdjait is elkezdik lőni az amerikaiak, kínaiak és oroszok. Itt, a Földön 2025-ben a legfontosabb helyszín az indopacifikus térség lesz, miközben Európa szép lassan egy turisztikai desztinációvá és időskori paradicsommá silányul – de legalább ezek hasznából Magyarország is részesül. Az megvan, hogy Cserszegtomajon az utóbbi évben házat vásárlók 60 százaléka német nyugdíjas? 

A zöldfordulat hamis valósága 

2025-ben kezdünk rájönni, hogy nem a túlnépesedés korunk legnagyobb problémája, hanem annak ellenkezője. A fejlett országokban, ráadásul a világ legnagyobbikában, Kínában, és a legnagyobb leszakadóban, Japánban is pont az elöregedés és munkaerőhiány akadályozza a fejlődést. Kis hazánk lakossága jövőre újra 40 ezer fővel csökken. A zöldfordulat léket kap. Hiába nő rekordszinten a megújulók aránya, ha a fosszilis felhasználás továbbra is a gazdaság motorja a világ legtöbb pontján, és az olló csak nehezen záródik. Miközben mi próbálunk spórolni a fűtésen és a felesleges világításon, a mesterséges intelligenciához és kriptobányászathoz használt számítógépmonstrumok energiafogyasztása eléri bolygónk áramfogyasztásának 3-4 százalékát – egy közepes méretű jól fejlett országét!

Ha a klímaváltozás nem öl még meg minket, reméljük, az ESG-szabályozás sem fog – jövőre újabb rohamra indul. Mindeközben Magyarországon már olyan időjárás jön, hogy többet fogunk költeni a házunk hűtésére, mint fűtésére. A szomszédos Ausztriában egyre többen cserélik le a sílécet golfütőre.

Amúgy is kevésbé lesz trendi a zöldforradalom, és nem csak az amerikai elnök miatt: 2025-ben rá kell ébrednünk, hogy azt már Kína – a legnagyobb szennyező – vezeti,

hiszen itt készül a legtöbb napelem, akkumulátor és elektromos autó. Apropó, autók: kettészakad a piac: Németországban, az USA-ban 30-40 százalékkal kevesebb elektromos autót fognak eladni, és ismét nem lesz ciki, sőt menő lesz a benzines verda. A hibridek jól tartják magukat, de éves és világszinten az akkus autók felfutása elsősorban Ázsiának köszönhető. 

Konszolidálódhat a kultúrharc, a lé és a luxus létszükséglet 

Bár a közösségi média továbbra is élen jár majd a párhuzamos világok, ellentétek és buborékok kreálásában, az amerikai választások jelezték, hogy fordulópont jöhet a kultúrharcban. Halványulni fog a háborúpártiság, a migráns-támogató, a woke, LMBTQ-identitás vonzereje és aktualitása. Valljuk be, nem is olyan nagy baj, ha helyére kerülnek a dolgok, visszatér egy kis meritokrácia. Csökkenni fog a vállalati vagy egyetemi előmenetelt manipuláló kisebbségi kvóták szigorúsága, kevesebb nemváltó férfi indulhat majd női sportversenyeken, és nem lesz többet halálos fegyver a toxikus maszkulinitás vádja. Jó példa erre, hogy 2025-ben a Netflix az Alfahímek sorozat folytatását tervezi – ez korábban elképzelhetetlen volt. Beiktatják a történelem legidősebb amerikai elnökét. Akkor mi is lesz az eddig sztárolt generációkutatással és elitváltással? Macron, Erdogan vagy Modi tavaly épphogy csak megúszta, 2025-ben viszont bukik a Biden, Harris páros, Scholz, az osztrák kancellár, a kanadai miniszterelnök – és ki tudja, ki lesz a következő? Magyarországon is előrehozott választást kiáltanak. Lehet, hogy ideje leváltani a munkahelyi főnöködet is! 

Itthon olyan szintre süllyedt a közösségi média által felfokozott ripacsság, hogy 2025-ben muszáj lesz valamit cselekedni is. Jó esély van a választások előtti konkrét intézkedések, lépések, eredmények bemutatására, akár a különböző szekértáborok összefogására is – leginkább helyi szinten. Ennek hiányában az egyenlőtlenségek fokozódásának, a nyugat-európai életminőség elérhetetlenségének, a fiatalok kilátástalanságának újabb éve jön, amit senki sem akarhat. Pedig 2025 akár a vállalkozók, vállalkozások, az ingatlanbizniszek kora is lehetne olcsó hitellel. Ha azonban senki sem bízik a jövőben, akkor továbbra sem fog fogyasztani, sem beruházni. 2025-ben 400 forintos USD, 430-as EUR és 100 ezer dolláros bitcoin mellett aki csak teheti, külföldre viszi és devizában tartja majd a pénzét – viszlát, magyar állampapírok!

Ezen a téren is ami biztos, az a polarizáció: egyrészt a biztonságérzetünk növelésére, másrészt a nem létszükségleti dolgokra, szórakozásra, na meg a luxusra lesz igény. 

Az MI belép a politikába és háborúba 

Lassan, de biztosan munkába áll a mesterséges intelligencia. Sokba kerül ez, nemcsak nagyobb áramfogyasztás, de átalakított munkaszervezet, folyamatok, átképzések és elbocsátások kövezik útját. Aki azt hiszi, hogy lefutóban az MI-hype, annak ajánlom, nézze meg, melyik lesz 2025-ben is a világ legjelentősebb és legnagyobb kapitalizációjú vállalata (Nvidia), miként éri el az OpenAI a milliárdos felhasználószámot, és hogy ki és miért kap majd Nobel-díjat – biztos köze lesz az MI-hoz, ha lassan nem épp ő maga lesz az. Épp ezért jövőre tovább csökken a fehér gallér szexepilje és a nyelvvizsgázók száma. A másik oldalon pedig tovább erősödik a kézügyesség, az érzelmi intelligenciával kapcsolatos képességek, de úgy általában a kékgallérosok megbecsültsége.

Kreatívok, katonák, kőművesek, na és a kőgazdagok éve jön.

2025-ben bebizonyosodik, hogy a Föld leghatalmasabb emberei nem a diktátorok, elnökök és kormányfők, hanem a technológiai cégek vezérigazgatói. Elon Musk miniszter lesz, Peter Thiel (a Palantir nevű, hadiiparban utazó legmenőbb adatbányász és MI-cég alapítója) Trump bizalmasa, Ursula von der Leyennek pedig egyszerűen csak sms-ezik egy nagy gyógyszer- vagy fegyvergyár CEO-ja, ha szeretne valamit. 

2025 újabb szintlépés lehet az emberi kapcsolatok  kinek torzulása, kinek szárnyalása  terén: a válásoknál csak a nyitott kapcsolatok aránya növekszik majd jobban. Miközben virágoznak az online szexshopok, szép lassan visszatér az offline ismerkedés: az egyetemre bejárás, a koedukált jógaórák és társkereső futóklubok reneszánszának leszünk tanúi. A polarizáció az egészségiparban is tetten érhető: az egyre hosszabb várólisták mellett idén rekordot dönt a magánegészségügyben gyógyulók száma. Tovább nő a fogyasztószerek, a mindfulness-, a bélflóra- és fastinghívők  és kapcsolódó sarlatánok  száma, miközben megjelennek józanabb, vagyis borízű hangok is, akik a bélbaktériumok egészsége helyett a mentális egészségünkért jobban aggódnak. 

2025 lyukas év lesz a sportban. Nem lesz se olimpia, se foci-Eb/vb, úgyhogy kísérletezhetünk olyan új irányzatok megértésével, mint a padel, az Ázsiában sokszorosára növekvő e-sport vagy a szándékosan doppingot is használó sportgálasorozatok. Pihenőévet tartanak az omnisztárok is: Taylor Swift és Azahriah átmenetileg visszavonul. Janus-arcú lesz a turizmus: miközben újabb és újabb rekordok dőlnek majd meg itthon és külföldön, elsősorban az aktív, eredet-, család-, vallás és persze a luxusturizmus előretörésének hála  légtérkorlátozások, turisztikai belépők, büntetőadók, a városi rollerek és sörtúrák betiltása várható. 

2025 a kripto, kiber és katonák, kerítések és kvóták, a kékgallérosok, kreatívok és kőgazdagok kora lehet. Egyben kritikus év is: az elmúlt időszak kilengései, a polarizáció, a fogalmak, nézetek, vélemények kizárólagossága helyett a konszolidációt is elhozhatja. Van más reményünk? 

A szerző stratéga, utazó.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Légi felvétel Tokióról 2005 áprilisában. Fotó:  James Leynse / Getty Images)