A traumaoldás hiteles szereposztása – Ki beszélheti el a magyar holokauszt történetét?

2025. január 20-án végigsöpört a sajtóban a hír, hogy a kormány „kihátrált” az egykori Józsefvárosi pályaudvar helyén, s annak renovált és átalakított épületeibe tervezett, „Sorsok Házának” elkeresztelt, magyar holokausztra emlékező múzeum „projektjéből”. (Miért nem a Sorstalanság Házáéból? Ahogy Kertész Imre már ikonikus műve címével is érzékeltette a második világháborúval párhuzamosan lezajlott „zsidók ellen vívott háború” természetét.)
Végigsöpört e végzés üzenete, anélkül, hogy különösebb ingerküszöböt áthágott volna. Lehet, hogy ez a legtragikusabb benne.
(Egy könyvkiadó és történész kollégám a negyedszázada lezajlott magyar holokauszt és az arra való emlékezés vitáit kommentálva úgy ítélte meg az akkori diskurzust, hogy amíg a magyar holokauszt mindkét oldali szemtanúi élnek, addig kizárt, hogy egységes, minden résztvevő által elfogadott álláspont forrjon ki a magyar holokauszt jelenségéről és jelentőségéről. Úgy látszik, hogy jóslata csak félig talált – mert a túlélők elmentével ez a kérdés, ama „zsidókérdés” – nem maradt tovább a napirendben.)
A különösebb hullámokat nem vető napi hír azt az igazságot testesíti meg, hogy nyomatékosan, hic et nunc, pont került a magyar holokauszt emlékezete ügyére.
Annak az idén nyolcvanéves folyamatnak a végére, amely traumaoldó gyászmunka révén kívánta beemelni a magyar holokauszt fejezetét a magyar nemzet történelmébe, s vele a „kollektív tudatába”.
Hiszen mire is szolgál egy múzeum? Hogy elbeszéljen egy lényeges történetet, s ezt továbbadja minden nemzedék számára, beépítse azt a nemzet felelős, ha kell, önkritikus azonosságába, tartásába, sőt békéjébe. Az egész világ érdeklődői számára megnyissa ezt a képeskönyvarchívumot, hiszen sokan valamilyen okból nyitottak erre, vagy érintettek.
Alig három emberöltő távolságra, származási alapon, 600 ezer polgára „szántatott ki” a magyar társadalom televényéből. Vajon lehet-e ezt a néhány hónap alatt végbevitt kitépetést egészségesen túlélni? Nem lehetett: a rendszerváltás korának megannyi társadalmi-politikai rossz lehelete is ebből a kigyógyulatlan békehiányosságból páráll föl. Mi több: a szembesülésre való képtelenség éppen abban az időben válik visszafordíthatatlanná, amikor a holokauszt népét újra holokausztra hajazó támadások érték, következményeképp az egész Földön újra fellángolt az egykori holokausztnak megágyazó régi-új antiszemitizmus. Ha ez a láncszem – az Európából, s közte Magyarországról – kiűzetés és következményei homályban maradnak, hogyan lehetne megérteni a jelen világ dolgait, s abban hogyan lehet elhelyezni a magunk egyéni vagy kollektív történetét?
A kormánynak a Magyar Holokauszt Múzeum felállításából történt „kiszállása” legelkeserítőbb elemének a hangsúlyozott ürügyét látom, amely egyúttal az ellehetetlenülés eredőjére is rámutat.
Az indoklás így szól: „Sajnálatosnak tartjuk, hogy sem a múzeum tartalmáról, sem annak működtetése kapcsán nem jött létre egyetértés a zsidó szervezetek között – közölte a Miniszterelnökségi Sajtóiroda.”
Minden elbeszélésnek van ideje, helyszíne és szereplői. S a szereplőknek egymáshoz való viszonya, amely meghatározza szerkezetét és kifutását. A holokauszt – vagy csak magyar holokauszt – szereplői jól elkülöníthetően: elkövetőkre és áldozatokra oszlik. (Az idejét el lehet indítani Tiszaeszlártól vagy csak a Horthy-korszak kezdetétől – mindaddig, míg a gyászmunkát követő béke el nem hozza a megkülönböztetés okafogyottságát.)
Az elkövetők magyarok, vagy általánosítva: a magyar társadalom, s az áldozatok pedig a magyar társadalomhoz, ha eltérő mértékben is, asszimilálódott zsidók.
Ha az elkövetők és leszármazottaik elérkezettnek ítélik az időt, hogy megbánják tettüket, s ezzel összhangban traumaoldó békét kívánnak kötni az áldozatok maradékával, illetve azok leszármazottaival, akkor kezdeményezik ennek alapfeltételét: a gyászmunkát. Leginkább azáltal, hogy elmondják (bevallják) tetteiket, feltárják azok rugóit, s van bátorságuk feleleveníteni még azt is, hogyan bántak el az áldozataikkal. Erre szolgál a múzeum mint a történetelmondás médiuma, s mint az újra felvett párbeszéd közösségi tere. Ha az áldozatoknak írmagja sem maradt volna (mint pl. Lengyelország esetében, ahol nívós holokausztmúzeumot állítottak fel Varsóban), akkor is elemi szükséglet a narratívarögzítés, mert a szembenézés során történő megtisztulás elsősorban az elkövetők érdeke.
Mindezért teljesen funkcióhiányos a lepattintó érv, hogy a magyar zsidóknak bármi köze, befolyása, orientációja lehetne az ellenük elkövetett holokauszt narratívája megalkotásához. Annál is inkább, mert már a koncentrációs táborokban kezdték megírni a maguk krónikáját, amit később számtalan (Nobel- és Oscar-díjjal is honorált) művészi alkotásban, s zárt tereikben – zsinagógákban, temetőkben – elbeszéltek. Ebből a szempontból másodrendű tényező, hogy az EMIH-nek nincs semmifajta történelmi legitimitása a magyar zsidóság történelmi képviseletére, pláne történelme elmondására. (Honlapjukon, egy két éve elhunyt kollégán kívül, csak olyanokat neveztek meg a kiállítás „szakértőinek”, akik „nem tudják, hogy hol lakott itt Vörösmarty Mihály”.) A történetet az elkövetőknek kell elmondaniuk.
S ha ez az elbeszélés vigaszt nyújt az áldozatoknak, s bennük képes feloldani a traumákat, akkor sikeres volt az interakció. Ha nem hoz megnyugvást számukra, akkor nem.
Azonban egyet nem lehet tenni: ama végzetes szerepeket felcserélni. Az elkövetők elbeszélését függővé tenni az áldozatokétól, vagy akár csak belevonni őket abba. Ha az elkövetők társadalma 80 év után sem tud traumákat feloldó elbeszéléssel előállni, akkor ezt az áldozatoknak el kell fogadniuk.
Vagy nem.
Emlékszünk mindannyian a Szabadság téri gábrieles emlékmű felállítására. Nem kérdezte róla senki a zsidókat (ami abból a szempontból kár volt, hogy a héber betűk írása helyes irányát legalább megsúghatták volna) és látványosan nem is fogadták el a magukénak. Nem dőlt össze a világ, csak valamivel elviselhetetlenebb lett.
A holokausztban a magyar társadalom nem zsidó/elkövető és zsidó/áldozat részre szakadt. Erre mutat rá visszaható hatállyal is a Holokauszt Múzeum megnyithatatlansága. A Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjteménnyel szemben a Sorsok Háza autentikus helyen van, hisz a deportálásokhoz a maga fizikai helyszínéhez is kötődik. (Somlyó György Rámpa című regénye írja le a helyszínt, s ha egy személyes érintettséggel is előhozakodhatok: a papámat és bátyját is innen indították Bergen-Belsenbe „államköltségen”, ahogy ezt atyám szerette emlegetni.) A 7,5 milliárd forintért kialakított helyszínen mégsem sikerült megfogalmazni a magyar holokauszt történetét. Évek óta üresen tátong a 80 millió forintért fenntartott-őrzött épület. (Vajon ha az illetékes miniszter más funkciót rendel neki, hová teszi/rejti majd az egykori állomás mellé emelt roppant Dávid-csillagot?)
Ez van.
A magyar társadalom még – vagy soha? – nem tudja/akarja elmondani a maga holokauszttörténetét. Ezt nekünk, magyar zsidóknak – ha csak ebben az egyben elkülönülünk a többségi társadalomtól, amelynek egyébként megkülönbözhetetlenül részei vagyunk – tudomásul kell venni. Dacára, hogy a magunk életére, magyar azonosságára jelentős hatást gyakorol ez a mély történelmi beágyazottságú megbékéléshiány. (Ahogy a magyar zsidók kiáramlása Magyarországról 1945-től a mai napig sokban függ az ehhez a történethez fűződő viszonytól.)
Azonban a magyar holokauszt történetének el nem mondásáért vagy az akár végzetesnek is mondható hiányért nem vagyunk felelősek! Mert az áldozat nem nyilatkozhat az elkövető helyett! Nem kérhet/adhat (bűn)bocsánatot saját magának. Ennél csak egy végzetesebb hibát (bűnt) követhetnénk el: ha egy olyan történetet mondanánk el vagy befolyásolnánk, ami nem a miénk.
Annál is inkább, mert ezzel mi magunk ítélnénk magunkat örök megválthatatlanságra. Ezzel a magyar holokauszttal megtörtént „kollektív” sorstalanságunkat mi magunk lehetetlenítenénk el, hogy valaha – ha nem is a mi életünkben – sorssá emelkedjen.
A szerző író, a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: A Sorsok Háza 2018. szeptember 7-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Vélemény
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
március 24., 07:02
- Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?
Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.
március 20., 05:39
- Vélemény
Nagy Attila Tibor: Repedés keletkezett Magyar Péter és a fiatalok kapcsolatán
Óvatoskodásával próbára teszi szavazói lojalitását.
március 20., 14:29
- Mindeközben
Rosamund Pike elárulta, miért volt neki arcpirítóan kínos ágyjelenetet forgatni Pierce Brosnannel
2 órája
- Vélemény
Nyomjunk satuféket a cinizmus és a politikai pofátlanság lejtőjén
Gyúrhatjuk egymást, de nem gyilkolhatjuk meg. Ez a felfogás az igazi szuverenitás alapja.
március 24., 14:28
- Vélemény
Szevasztok, oroszok! Visszajöttök?
Az új NOB-elnök ellenzi a háborúban álló országok eltiltását az olimpiától. Egységes olimpia újra?
március 31., 06:58
- Vélemény
Háború a deep state ellen: valódi összeesküvés vagy téveszme Trump mélyállam-teóriája?
A demokratikus ellensúlyokat szándékosan egy titkos, sötét összeesküvésként láttatják.
március 28., 16:01
- Címlapon
Nyilvánosságra kerültek az adatok, itt kritikus az állapot a gazdaságban
8,7 százalékkal esett vissza az ipari termelés. A szakértő szerint a mai információk még a pesszimista várakozásokat is messze alulmúlták.
1 órája
- Címlapon
Orbán Viktor belengette, mi az a tíz dolog, ami biztosan meg fog történni az idén
A miniszterelnök szerint Izrael Magyarország barátja, és senki sem akarta letartóztatni Netanjahut.
3 órája
- Vélemény
Pax Americana II. – Európa ki, Oroszország be
Az új tengely könnyen jelentheti Európa vesztét és akár a NATO szétesését is.
március 5., 13:22
- Címlapon
Kocsis Fülöp érsekpoloskázásról, abortuszról és a Pride-ról is véleményt formált
A metropolita kemény szavakkal bírálta Oroszország politikáját, valamint kritikus megjegyzésekkel illette a magyar miniszterelnök szóhasználatát.
2 órája
- Vélemény
Matolcsy, a lottómilliárdos – a teljesítmény nélküli vagyon átka
Extrém luxusélet: Porschéval, új feleséggel, magánrepülővel.
március 28., 08:00
- Vélemény
Horn Gábor: Kamaszok – Magyarországon
A mai gimnazisták számára az állam ellenséges attitűdje adottnak tekinthető.
április 1., 10:25
- Vélemény
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!
A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.
március 7., 06:14
- Mindeközben
Sydney Sweeney állítólagos szeretője, Glen Powell reagált a pletykákra, de ezzel csak olajat öntött a tűzre
4 órája
- Mindeközben
Titokzatos féltestvér kavarta fel Hunyadi Donatella életét: „Egyszer csak bekopogtatott az ajtón”
tegnap, 21:33
- Vélemény
Tévedések végjátéka – a Pride jóemberkedés, vagy a jogegyenlőség kiterjesztése?
Barkóczi Balázs válasza Schiffer Andrásnak.
március 6., 09:27
- Vélemény
Mráz Ágoston Sámuel: Jogállam-e még Németország?
Ha mindez nálunk történne, hogyan vélekednének a magyar jogállamiságról?
március 18., 05:58
- Vélemény
Nagy Feró belépett a kocsmába, és ott olyat talált, amire nem számított
Kikérték a véleményét, de nem sokra mentek vele. Szarka Károly írása.
március 7., 10:33
- Címlapon
Donald Trump agresszív politikája lángba boríthatja a Közel-Keletet
Alku vagy bombázás – kemény üzenet az amerikai elnöktől.
4 órája
- Vélemény
Fellép-e a kormány a parvenü rongyrázással szemben?
Patások, messiások, Matolcsy – Fodor Gábor írása.
március 31., 10:13
- Mindeközben
Hátborzongató borítóval érkezik Kanye West új albuma, garantáltan kiveri a biztosítékot
tegnap, 20:21
- Mindeközben
Kiara Lord üzent az őt perelni akaró Szalontai Szilvinek, ezt nem teszi zsebre
tegnap, 19:10
- Vélemény
Sose volt még ennyire O1g
A hazai közéletnek ez a szelete amúgy folyamatos Men In Black-villantás.
március 18., 13:02
- Vélemény
Konok Péter: Trump úr klímapolitikájának margójára
A világvége kiváló árucikk, eladható, és saját keresletét is gerjeszteni tudja, így minél több világvégét adunk el, annál nagyobb lesz rá a kereslet.
március 19., 12:00
- Vélemény
Képes-e közös ejtőernyős ugrásra Macron, Merz és Starmer?
Utoljára a Szovjetunió európai visszavonulása idézett elő olyan változást az európai térségben, mint a mostani.
március 10., 13:34
- Vélemény
Szónokok, poloskák, ígéretek
Téves irány a szabadság- és alkotmányos jogaink szűkítése. Fodor Gábor írása.
március 17., 11:01
- Vélemény
Mi kell ahhoz, hogy ne egye meg az országot a herbál és a bűnözés?
Ceglédi Zoltán írása.
március 10., 07:25
- Mindeközben
Tóth Vera megint beújított frizurafronton, az új stílust az internetezők sem hagyták szó nélkül
tegnap, 18:09
- Mindeközben
Barack Obama miatt ment nagyot egy családi fotó a neten, nem is akármilyen okból
tegnap, 17:03
- Címlapon
Karácsony Gergely keményen beleszállt Nagy Ervinbe és a Tisza Pártba is
A főpolgármester szerint politikai játszma zajlik, és nem fog elhajolni a viták elől.
2 órája
- Vélemény
Ukrajna ma néma csend, szenvedés és félelem
Mindenki tudja, hogy az európai csatlakozás csak mese habbal – Kiss Noémi írása.
március 11., 07:00
- Vélemény
Mintapolgár nem kábítózik
Mostantól a rendet a törvényi elrettentés és a bulvárba csomagolt szadizmus garantálja.
március 17., 07:00
- Vélemény
A doppingellenes küzdelem ma már a bohócok sportja
A súlyos elvi kifogások mellett a doppingüldözés gyakorlata is több mint visszatetsző.
március 14., 08:02
- Vélemény
Az irányt vesztett óriás: merre tart Amerika Donald Trump irányításával?
A Trump-féle külpolitikai felfogásban, úgy tűnik, Amerika saját, külön autósztrádáján halad egy meg nem nevezett irányba.
március 13., 07:59
- Vélemény
A Trump–Putyin-szövetségnek a „gyenge Európa” terv is része
A Baltikum és Lengyelország fenyegetése orosz „történelmi misszió”.
március 13., 14:57