Ráday Mihályék már fejlesztik az időgépet

Dúl az aláírásháború és a médiaoffenzíva, de azt továbbra sem tudni, hogy fog kinézni a Szépművészeti Múzeum a régóta tervezett bővítés után. A vártnál nehezebb feladatot kapott ugyanis a napokban az új részeket tervező építész. Karácsony Tamás azzal még megbirkózott, hogy felvázolja a felszín alatti hatezer négyzetméternyi új kiállítóteret. Egyelőre azonban nem talált megoldást arra, miként rejtheti el ezt az egészet az úgy nevezett városvédők elől, akik szerint a kortárs építészet megnyilvánulásai szétzilálnák a Hősök tere öröktől létező egységét.

A városvédők első menetben győztek, és az igazgató inkább lemondott arról, hogy megmutassa, a kreativitás nem tűnt el az országból a XIX. század után.

A Szépművészeti terveit egyébként nem is építészek fúrták meg, hanem egy tévés személyiség és egy XIX. századdal foglalkozó művészettörténész. Ráday Mihály és Sisa József hónapok óta folytatott hadjáratából az ugyan kiderült, hogy régen minden jobb volt, de sajnos  nem nyújtottak iránymutatást az építésznek arra nézvést, miként kell újat építeni úgy, hogy közben réginek nézzen ki.

Némi támpontot adhatnak persze az általunk már méltatott Kálvin téri fejlesztések, ahol például álrégi jelzőlámpák állításával őrizték meg a jó öreg Budapest hangulatát. A jelzőlámpákat tartó mű kovácsoltvas kandeláberek nagyon élethűek, csak egyelőre azt nem találták ki, hogy hol is van ez az élet, amihez hűek szeretnének lenni. A XIX. században ugyanis nem léteztek jelzőlámpák, így a kovácsoltvasra illesztett szerkezet sem a boldog békeidőket, hanem egy városvédő lázálmait idézi meg. Állítólag időgép fejlesztésével ez a bántó anomália könnyedén kiküszöbölhető.

Hogy miként is működik az időgép, senki nem tudja, de az biztosnak látszik, hogy egy barokk komódra emlékeztet majd, és réz hatású műanyag gombokat kell nyomogatni rajta.

Visszatérve a Hősök terére, Karácsony Tamásnak tehát egyedül kell kitalálnia, hogyan álcázhatja a felszínre gondolt kortárs vonalvezetésű fogadóépületet, és miként teheti észrevétlenné az új bejáratot, amelyet eredetileg a főlépcsőbe vágva tervezett meg. A feladat nehezebb, mint gondolták. A zsugorított fogadóépület így egy trafikosbódé küllemét öltené, a bejárat oldalra helyezése pedig a 6000 négyzetméteres tér újratervezését vonja magával.

Miközben az építész a feladat megoldásával piszmog, összecsaptak a múlt és a fejlődés hívei. Sajnos a harc csak aláírásokkal, nem lefeszített gipszstukkókkal a kézben zajlik, így a valódi erőviszonyok sem ismertek. Nem lehet tudni, hogy a konzervatívok 4074 szavazata mit jelent a fejlődéspártiak 1594-ével szemben, mivel az előbbi csoport médiakapcsolatai révén hetente többször is lenyilatkozhatja, hogy régebben minden jobb volt.

Cikket jelentetett meg például az Unesco műemlékvédelmi világszervezete, az Icomos, amelynek tiszteletbeli elnöke Rádayval írt könyveket, és ünneplő cikkben köszöntötte barátját 60. születésnapján. A szervezet leszögezi, hogy a világon sehol nem ismert olyan fejlesztés, amit a Szépművészetihez terveztek. Igaz, menekülő útvonalként a "jelentős múzeumokra" hivatkoznak csak.

Az Icomos kompetenciáját nemcsak a fentiek kérdőjelezik meg, hanem az is, hogy ha valóban szakmai alapon működő, független intézményről van szó, amely figyelemmel kíséri a szakterületét, akkor miért most, a hecckampány idején nyilvánít véleményt, nem pedig két éve, amikor a terveket nyilvánosságra hozták.

Cikket írtak még idős muzeológusok, akik a teljes bővítést feleslegesnek tartják, hiszen az időszaki kiállításoknak sincs értelmük. A látogatóknak legyen elég az állandó tárlat, vallják, ami egyébként szakmailag érthető álláspont, mert ebben az esetben nincs az az állandó macera a műtárgyak tologatásával. Az persze a megbecsült szakemberek rugalmasságára vall, hogy nem követelik a látogatóktól, hogy frakkban vagy abroncsos szoknyában látogassák a Szépművészetit.

Mivel az iszapbirkózás színhelye Magyarország, úgy ebben az ügyben sem tiszták a frontvonalak. A konzervativizmussal sajnos nem forradalmi újítások, hanem bátortalan kísérletek csapnak össze. Akkor vonulnánk kipirult arccal és Karim Rashid féle pajzsokkal egy Massimiliano Fuksas tervezte dizájnbarikádra, ha a Hősök terére impozáns építészeti formákat terveztek volna, amelyek párbeszédet folytatnak a neoklasszicista épülettel, a térrel, a múlttal és a jövővel. Ilyesmi épül például a Közraktárak környékén.

De a most elsöpörni kívánt tervek is inkább félénk jelzések, hogy bocsánat az alkalmatlankodásért, de mi volnánk a magyar építészek, nem leszünk hangosak, csak ezt ide gyorsan felszögezzük. Ami érthető, hiszen amennyiben már ezek a vállalható, de óvatos tervek kiverték a biztosítékot, mi lett volna, ha mindez a párizsi, bécsi vagy madridi múzeumkiegészítések lendületével valósul meg? Nem, ennél többet ér az emberélet.

Vigasztalódjunk azzal, hogy politikai dizájnelemekben viszont évtizedekkel megelőzzük a világot. A Szépművészeti fejlesztésénél a hiperkonzervatív elveket az egykor liberális politikusként is működő Ráday képviseli, miközben a progresszív oldalon a konzervatív politika mellett elkötelezett igazgató, Baán László áll.