A régi tolvajokat gazdagítaná a foci-Eb

Mindenki fogja be a száját, és lélegzetvisszafojtva drukkoljon, hogy szerdán Magyarország és Horvátország nyerje el a 2012-es foci-Eb rendezési jogát. Nagyjából ilyen a hangulat.

Egy jellemző interjúrészlet az Origóból a szervezőbizottságot vezető Gyárfás Tamással. Újságíró: "Alighanem a mi gazdasági helyzetünk a legszerényebb, és a kisebb piac okán az Európa-bajnokságból származó bevételek is itt lennének a legalacsonyabbak. Ennek tükrében mi a helyzet a magyar támogatókkal?" Gyárfás: "Megenged egy magánjellegű kérdést?" Újságíró: "Parancsoljon." Gyárfás: "Ön lengyel, ukrán vagy olasz születésű? Magyar mama és valamelyik országból a papa?" Újságíró: "Mindketten magyarok. Miért?" Gyárfás: "Csak azért, mert a vetélytársaink sem vethetnének fel kellemetlenebb témát."

Vagyis ne beszéljünk semmiről, ami a pályázat szempontjából kellemetlen lehet: a nézők nélküli bajnokságról, a pályázók közül kirívóan gyenge válogatottról, a nemzetközi repterek és az ötcsillagos szállodák hiányáról vagy a horvát drukkerek randalírozásiról. Nyerjük el előbb a rendezést, aztán utánunk az özönvíz. Nagyjából úgy, mint a 2006-os úszó-Eb-n.

Annak az eseménynek az elnyerése jórészt Gyárfás Tamás munkáját dicséri, ami viszont mindezt kísérte, az – pironkodva írjuk le – tipikusan magyar volt. A 2002-es berlini úszó-Eb-n Jánosi György sportminiszter (bruhaha) bejelentette, hogy Magyarország vállalkozik a 2006-os Eb megrendezésére és garanciát vállalt egy világszínvonalú uszoda felépítésére 6,2 milliárd forintból.

Az Európai Úszóliga nem volt jártas a hazai politikai életben, és nem tudta, hogyha valamire szavát adja egy magyar kormány, attól még nem épül meg semmi. 2003 májusára már 8 milliárdos sportcentrumról beszéltek a politikusok, a költségvetésben pedig 7,2 milliárdot szántak a beruházásra. Eltelt egy röpke év, és hopp, a Draskovics-csomag miatt ugrott 1,4 milliárd, vagyis már csak 5,8 milliárd volt. Nem húzom tovább. Még további 3,8 milliárdot elvontak, és 2006-ra 2 milliárdból pofozták ki a margitszigeti Nemzeti Sportuszodát.

Na, a foci-Eb-vel ekkora büdös nagy szerencsénk nem lesz. Európában vagy tíz ország holnap meg tudná rendezni, vagyis ha az UEFA nem látja biztosítottnak a feltételeket, akkor úgy elveszik tőlünk a rendezési jogot, hogy csak úgy süvít. És itt nem nyolcmilliárdos tételről van szó. Csak a stadionépítés elvinne jó százmilliárdot, nem beszélve a reptér-, a vasút- vagy a sportágfejlesztésről.

Nem lennék meglepve, ha Gyurcsány titokban nem a magyar–horvát pályázat sikeréért drukkolna – és nem csak azért, mert Orbán Viktor kedvenc sportágát erősítené a döntés. A kormány nagyon kidolgozatlan, nagyon lapos kalkulációi alapján 60 milliárd költségvetési forrásból megúsznánk az egészet, pedig abból alig lehetne megépíteni egy új Puskás-stadiont, és ezenkívül még két stadion kellene (a győri jórészt magánpénzből épül meg).

Mivel se pénzünk, se futballunk nincs, egyetlen esélyünk az volt, hogy legalább ne legyenek focibalhék. Az olaszországi és lengyelországi bundabotrányok vagy a cataniai rendőrhalál után Gyárfás sietve meghívta a közszolgálati csatornán futó Napkeltéjébe Kisteleki MLSZ-elnököt. Itt aztán együtt megállapították, hogy nálunk legalább ilyen botrányok nincsenek. (A focihuligánoknak egymással tényleg nincs már kedvük verekedni, inkább közös erővel ostromolták meg az MTV-székházat, randalíroztak az utcán október 23-án.)

Nálunk tényleg nem halt meg egy rendőr sem, és bizonyíték sincs arra, hogy magyar játékosok és játékvezetők Szlovákiába, Szlovéniába vagy Romániába járnának át tippmixelni. Van viszont egy lezüllesztett focink. És itt jön a legnagyobb baj. Ha ezúttal a kormány garanciája után tényleg felépülnének a stadionok, és netán pénzt öntenének a futballba, akkor azok gazdálkodnának vele, akik az elmúlt húsz-harminc évben szétloptak már mindent.

Ők azok, akik valamikor még egyenest tudtak rúgni a labdába, majd pályafutásuk befejezése után edzők, klubelnökök lettek. Ebben a minőségükben a rendszerváltás idején fű alatt árultak komplett futballpályákat ingatlanvállalkozóknak, adtak el játékosokat saját zsebre, játszattak tehetősebb szülőktől kapott kenőpénzért botlábúakat a serdülő II-ben, és olyan is akadt az egykori focihősök között, akit egy táskányi bundapénzzel füleltek le.

És most nagyon drukkolnak.