Túró Rudi ügynök volt

2006.02.13. 08:00

Bombaként robbant a hír az Édesipar című szaklap nemrégiben megjelent számában: a hatvanas években a Budapesti Tejipari Vállalat egyik terméke együttműködött az állampárt titkosszolgálatával. A csokoládémázzal bevont desszertek titkosszolgálati érintettségét kutató szerző levéltári vizsgálódásaiból kiderült, hogy az "Eszkimó" fedőnevű ügynök rendszeresen jelentett kollégáiról a belső elhárításnak. "Eszkimó" munkadossziéjában jellemzésként többek között az áll, hogy "az édesipari területen elhelyezkedő ellenséges tevékenységet kifejtő termékek, termékcsoportok ellenőrzését végezte. Eredményes tevékenységet végzett."

Az "Eszkimó" fedőnevű ügynök rendszeresen jelentett kollégáiról a belső elhárításnak

Az újságcikk alapján az érintettek találgatni kezdték, ki volt egykori besúgójuk, és a gyanú Túró Rudira terelődött: egy túró-zsír-vaj keverékkel töltött őse már létezett "Eszkimó" néven az egykori Szovjetunióban, és védjegyként való bejegyzése évtizedekkel megelőzte kortársaiét. Túró viszont kezdetben hevesen cáfolta, hogy ő jelentett volna, vitatta hogy közszereplő lenne és személyiségijogi perekkel fenyegetőzött: "Nem hiszem, hogy a tejdesszertek közül bárki is jelentett volna" - nyilatkozta a Népszabadságnak. A veterán csokoládémázas szerint akkoriban minden egyes hűtőpultot rendszeresen ellenőriztek az ifjúságvédelmi osztály emberei, és azt sem lehet kizárni, hogy az eladók közül "állítottak rájuk" valakit.

Az "Eszkimó" fedőnevű tmb. jelentéseivel azonban nem csak az Édesipar szakújságírója találkozott. Egy neve elhallgatását kérő ismert csokoládémázas néhány éve kikérte a Történeti Hivataltól a róla készült jelentéseket, és ő is szembesült azzal, hogy többek között a fent nevezett ügynök adott róla információkat a belső elhárításnak. "A hatvanas években az édesipar állandó megfigyelés alatt állt" - mondta a Népszabadságnak Francia Drazsé. "Engem többször is bevittek kihallgatásra" - tette hozzá a nagy múltú édesség, aki hamarosan szintén kikéri a róla készült jelentéseket.

Az exportpiacra készülődő Túró végül beismerte érintettségét és nyilvánosan bocsánatot kért Balaton Szelettől, amiért a pártállam idején többször is jelentett róla. "Úgy döntöttem, szembenézek egykori kollégáimmal, és ezzel egyszer és mindenkorra lezárom a múltat" - nyilatkozta. "Rudival, ahogy eddig, ezután is barátok maradunk" - reagált Balaton, aki szerint Túrót megzsarolták, és csupán "kényszeredett jelentéseket produkált". "Fűztem, hogy álljon ki a nyilvánosság elé és kérjen bocsánatot, mert egy életen át emésztené magát" - tette hozzá a népszerű csokoládémázas. Azt viszont Duna Kaviccsal együtt szeretné kideríteni, ki volt a "Kéményseprő" fedőnevű ügynök, aki "igen rosszindulatúan nyilatkozott kollégáiról tartótisztjének".

A közmegbecsülésnek örvendő Téliről egy éve derült ki, hogy jelentett

Túró lebukása látszólag komolyan megosztotta a szakmát, de végül Cigi Rágó és a generációváltást orrontó feltörekvő fiatal csokoládémázasok kivételével - akik szerint Túró kizárólag az ügynökmúltjának köszönheti példátlan ívű karrierjét - az egész termékcsoport mellé állt, és nyílt levélben tiltakoztak kollégájuk "meghurcolása" ellen. A nyílt levél aláírói - köztük a tejipari közélet olyan évtizedek óta meghatározó személyiségei, mint Mackó Sajt vagy Boci Csoki - szerint az Édesipar nevesincs szerzője puszta irigységből, szakmai féltékenységből nyomta fel a sikeres Túró Rudit, éppen most, amikor már külföldön is gyártják. A Foodapest nemzetközi élelmiszeripari szakkiállításon a Tejtanács Elnöke demonstratíve együtt mutatkozott Túró Rudival.

Túrót egyébként "terhelő adatok" alapján - a marka, a farka, vagy a torka?; találgatja a közvélemény - szervezték be az ipari forradalom után, az Édesipar által közzétett dokumentumok szerint ugyanakkor lojális volt a népi demokráciához. A tejiparban közismert, hogy Túrót a rendszerváltás előtt évtizedekig tartó bensőséges barátság fűzte Téli Fagyihoz. A közmegbecsülésnek örvendő Téliről egy éve derült ki, hogy jelentett: "Hálás vagyok a sorsnak, és utólag büszke lehetek a történtekre. Életem legbátrabb, legvakmerőbb cselekedete volt az állambiztonsági munka. Hiszen ezzel mentettük meg egyik terméktársunkat a leleplezéstől" - nyilatkozta akkor Téli. "Magamat mentettem" - pontosított később.