Abcug Medgyessy, éljen Bokros Lajos!

Miközben Orbán Viktor utánpótlást nevel, és a Demokrata címlapjáról szalajtott, második generációs Rogán-klónok teszik nevetségessé a regnáló lúzerkormányt nap nap után. Miközben Medgyessy Péter ismét magánembernek érzi magát, és a saját tehetetlenségüktől frusztrált szocialisták ostoba vitái töltik meg a lapok belpolitika rovatait. Miközben a kommunikációs offenzíván túl a kormány bármilyen szempontból értékelhető tevékenysége mindössze arra korlátozódik, hogy törvénymódosításokkal távolítsa el az ellenzék csicskásait fontos közhivatalok éléről, hogy a sajátjait nevezhesse ki helyettük, a köztársaság elnöke pedig lépten-nyomon keresztbefekszik nekik, mint részeg biciklista a kecskeméti gyorsnak.

Miközben országgyűlési képviselők a felfokozott karácsonyi hangulatban mások asszonyait verik.

Neve a leggyűlöltebb nemzetvesztőkével egyenértékű szitokszóként vonult be a köztudatba

Miközben tehát a mindezért még kiemelt bérezésben is részesülő politikai osztály pártállásra való tekintet nélkül totális inkompetenciáról tesz tanúbizonyságot minden lehetséges alkalommal, a külföldi sajtó a mutyizás mocsarának szinonimájaként használja az ország nevét, a köztelevízió elnökét korrupciógyanú miatt menesztik, és szabadlábon karácsonyozhat a politikai megrendelésre bonyolított sokmilliárdos pénzmosással vádolt bank elnöke, a héten ismét terjedelmes dolgozatot tárt a nyilvánosság elé Bokros Lajos, a közismert válságmenedzser, aki egy roppant népszerűtlen intézkedéssorozattal 1995-ben egyszer már konszolidálta az országot.

Konszolidálta, még azon az áron is, hogy neve a leggyűlöltebb nemzetvesztőkével egyenértékű szitokszóként vonult be a köztudatba, és az egyébként sikeres, a nemzetgazdaságot évekre szolidan növekvő pályára terelő műtét után miniszteri székét hátrahagyva egészen a Világbankig kellett menekülnie. Onnét sokáig nem hallatott magáról, feltehetően más provinciális lúzerországok helyi értékű válságainak megoldásával foglalta el magát, a kormány helyett ezúttal az impresszív, piaci áron is versenyképes válságkezelő kvalitásait felismerő nagy hitelezők megbízásából.

A hatalmas államadósságot felhalmozó lúzerországocskák megmentése a totális csődtől ugyanis a hitelezőknek elemi érdeke, ellenkező esetben bottal üthetik a pénzük nyomát. Minősített esetben egy jól fizetett csődbiztos – a lengyelek és a horvátok is nyúlkáltak Bokrosért – szolgálataira is szükség lehet: hasonlóképpen működik ez a dolog, mint a híres privát lúzeroknál, akikre a hitelezőik verőemberei vigyáznak, nehogy kárt tegyen bennük valaki, vagy kárt tegyenek magukban valahogy.

És bár nem vet jó fényt senkire, ha ilyen védelmezőre szorul, aligha lehet okosabb választása annál, mint hogy pontosan azt csinálja, amit mondanak neki.

Van e tanulsága Argentina csődjének számunkra?

Márpedig most mondják: először a Magyar Narancsban hallatott magáról ismét a legendás bajusz tulajdonosa. A forintválság kitörésének idején Argentína, az ezüstország csődjével vont párhuzamot alig burkolt példabeszédben Hogyan lehet biztosan tönkretenni egy virágzó gazdaságot? alcímmel. Eszmefuttatásának lényege szerint az argentin lúzerok azt képzelték, hogy országuk egyedül is képes gyorsan fejlődni, tekintet nélkül arra, hogy nemzetközileg mennyire versenyképesek. A politikai osztály rövidlátó gazdaságpolitikája és felelőtlen költekezése nyomán elszabadult az infláció, amit aztán gyakran csak az életszínvonal kerékbetörése árán sikerült megállítani. De a politikusok ott sem okultak a múlt hibáiból: újra és újra a populista demagógia csodafegyveréhez nyúltak, az eredmény pedig a megjósolható módon alakult.

„Van e tanulsága Argentina csődjének számunkra?” – tette fel a költői kérdést exminiszterünk, falra hányt borsó gyanánt.

De Bokros nem adta fel, az elmúlt fél évenben kétszer publikált az Élet és Irodalomban, és közszerepléseket vállalt másutt is. Megállapításai közhelyszerűek: a magyar jóléti rendszer a jómódúakat segíti a rászorulók rovására; a lakástámogatási rendszer antiszociális; az államháztartás újraelosztásának mértéke, és ebből kifolyólag az adóteher nemzetközi viszonylatban kiugróan magas; a közszféra és az állami vállalatok gazdaságtalanul működnek; az egészségügy és az oktatás rosszul finanszírozott és így tovább.

Nem nagy truváj: a fejlett Szlovákiában néhány javaslatát már meg is valósították, és lelke mélyén minden felelőtlen magyar döntéshozó is tisztában van mindezzel, de politikai öngyilkossággal egyenértékű lenne kimondani a nyilvánvalót egy olyan országban, ahol a választásokat a hazug ígéretek mennyisége dönti el.

A lúzernép csak az illúziókra vevő.

...csináljanak addig valami értelmeset is!

Bokros Lajos ezúttal konkrét programpontokba szedte elképzeléseit. Amikor legutóbb programpontokat közölt, kisvártatva a pénzügyminiszteri székben találta magát – és bár ettől én is roppant népszerűtlen leszek, cseppet sem bánnám ha ezúttal is így történne, és megint kapna egy esélyt a józan ész, még akkor is, ha ettől a kormánypártok népszerűségi indexe nemsokára alulról nyaldosná a statisztikai hibahatárt. 2006-ban így is, úgy is bukni fognak, nem is akármekkorát: legalább csináljanak addig valami értelmeset is.