Pongrác úti szivacstelep

Mit kezdjünk egy olyan emberrel, aki - saját állítása szerint - huszonkilenc éves kora ellenére a minap hagyta el életében először Budapest és Pest megye határát? (A fiatalember védelmére meg kell jegyeznünk, hogy az unásig ismert történeti hagyomány szerint Immanuel Kant porosz filozófus életének hetvenkilenc éve alatt nem mozdult ki Königsbergből. Vagy kimozdult - állítják más történészek, leszámolva a legendával -, de ötven mérföldnél messzebb nem utazott soha szeretett városától. Hogy miért és milyen gyakran hagyta el a ma Kalinyingrád néven Oroszországhoz tartozó települést, azt homály fedi.)

A fiatalembert láthatólag nem hatotta meg a vidéki Magyarország, és akkor még finoman fogalmaztunk. Arra számított, hogy a gyorsvonattal egy óra alatt Szegedre érhet, bár ezen a ponton a Magyar Államvasutak fogadatlan prókátoraként kell fellépnünk, mivel a téves vélekedést az alapvető kartográfiai ismeretek hiánya is okozhatta. A vasút menti városokat jelentékteleneknek minősítette, bár közbevetésünkre - a vasutat ritkán építik nevezetességek mellé - ellenpéldával élt; a Nyugati pályaudvarról kifutó vonatból tisztán lehet látni az állatkertet és a vidámparkot, igaz, csak a kevésbé impozáns hátsó fertályukat.

A szegedi látogatás eredményes volt, mivel találkozott rég nem látott katonatársával. Ha elbeszélését valósághűen kívánnánk visszaadni (nem kívánjuk), akkor most három részeg szegedi éjszaka leírása következne, decire pontos italmennyiségekkel, kalandos hazaérkezésekkel, diszkós biztonsági őrökkel esett hadakozásokkal. E tekintetben nincs is különbség főváros és vidék között, de ennél részletesebb elemzést senki se várjon, hiszen mások katona- és berúgós történeteinél unalmasabb kevés van e világon. Azt azonban ő maga is beismerte, hogy ennyi tapasztalatért nem érdemes ilyen sokat utazni.

Sokak által talán szürkének tartott életéről kiderült a pályafenntartási munkálatok miatt kissé hosszúra nyúlt vonatozás alatt, hogy az a Pongrác úti lakótelep és a Keleti pályaudvar közé eső területen zajlik. Ezért is fájlalja a mai napig annyira, hogy nem épült meg az a multiplex mozi és szórakoztató központ, amelynek közeli megvalósítását a Hungária körút és a Kerepesi út sarkán felállított tábla hirdetette egy ideig. (Az újdonsült ismerősünkről szóló írást nem kívánjuk területfejlesztési cikké változtatni, de érdekességként ide kívánkozik, hogy néhány héttel ezelőtt egy új táblát állítottak a régi helyére, erre nagy betűkkel azt írták: ARÉNA CORNER OFFICES. Nincs okunk kételkedni a projekt sikerében, de a beruházókat kénytelenek vagyunk figyelmeztetni a telek elátkozott voltára; tizenöt évvel ezelőtt például egy tizennyolc emeletes magasházat és egy ötvenemeletes felhőkarcolót álmodott ide a Lakóterv vezető építésze.)

Megkönnyebbülhet az is, aki éppen tőle féltette volna az egységesülő Európa boldogabb régióinak munkaerőpiacát. Ami a mobilitást illeti, nem jelent sokkal nagyobb fenyegetést egy tenger alatti szivacstelepnél.