Tizenkilencre tiszta lapot húzott

Tizenkilencre tiszta lapott húzott, és beadta lemondását Kiss Elemér kancelláriaminiszter múlt hét pénteken, ami mindenképpen dicséretes önmérsékletre, sőt valóban eurokonform önkritikára vall az egész héten át tartó ködösítés és mellébeszélés után, ahogyan volt ügyvédi irodájának újabb és újabb napfényre került állami megbízásait próbálta kommunikálni a nyilvánosság felé. Félreértés ne essék: ezekben a megbízásokban énszerintem most kivételesen talán tényleg nem volt semmi törvénytelen. Ezt a meglátásomat pedig arra alapozom, hogy ha mégis lett volna, a miniszter nem veszi a kalapját ilyen könnyedén, hanem körömszakadtáig tagad, és rágalomhadjáratot emleget, ahogyan azt mifelénk a korrupció széles útjára tévedt magas közjogi méltóságok a rendszerváltás óta rutinszerűen művelik.

Anyagilag talán nem volt érdekelt

Szerény véleményem szerint ha Kiss Elemér valóban korrupt lenne - gyengébbek kedvéért: konkrét százalékok ütnék a markát adómentesen a volt ügyvédkollégák zsíros állami megbízatásai után -, körömszakadtáig ragaszkodott volna pozíciójához, és esze ágában sem lett volna lemondani. Távozása azt a verziót támasztja alá, hogy a szóban forgó megbízatásokat mindössze azért kapták azok, akik, mert őket ismerte régről és bennük bízott meg a volt kancelláriaminiszter, ám anyagilag talán nem volt érdekelt.

Ha ez valóban így történt, mindössze annyit róhatunk fel neki, hogy nem öntött tiszta vizet a pohárba az első ügy, a Malév-átvilágítás keddi kipattanása után, hanem emlékezetkiesésre panaszkodott: nem tudja, úgymond, kapott e állami megbízást az az ügyvédi iroda, amelynél ő is dolgozott. Ez nyilvánvaló képtelenség, magas labda volt, amit a Magyar Nemzet - nagyon helyesen - nem is hagyott sokáig pattogni a saját térfelén. Az "ellenzéki" napilapnak egyébként könnyű dolga volt: Kiss Elemér ügyvédi irodája intézte a lap és a Közlönykiadó szerződésének lezárását is, erről pedig a miniszternek hivatalból értesülnie kellett - ha mégsem értesült, az több mint malőr, ha pedig tudta, szellemi képességeivel lehet valami baj.

Kiss tehát - buta nyilatkozataival - a huszonkettes csapdájába került: ha nem mond le, az isten se mossa le róla a korrupciógyanút, ha viszont lemond, kommunikációs szempontból olyasmit ismer el, amit talán el sem követett. Jól döntött, és ezért őszinte elismerésül döglött oroszlánként nem is rugdosnánk tovább, de mert jótett helyében jót akarunk neki, a politikai szerepvállalástól a jövőben óva intenénk.

A szürke eminenciások közismerten rosszul tűrik a fényt

A kancelláriaminiszter lemondásával tehát - hangsúlyozom: feltehetően - egy tiszta kezű államférfi távozott a kormányból, ami egyfelől üdvözlendő precedenst teremt (mert Kiss minimum mellébeszélt), másfelől viszont roppant sajnálatos, hiszen a tiszta kezű államférfiak - különösen manapság, mifelénk - hiánycikknek számítanak. Nézzük csak a lehetséges utódjelölteket: Szekeres Imre, a megbízott ügyvivő már a Horn-kabinet idején besározta magát, kinevezése szöges ellentétben állna a "jogról és erkölcsről" szóló örökbecsű aforizmával, melyet a miniszterelnök direkt ez alkalomra komponált. A valódi esélyes Medgyessy bennfenteskedő körökben "a valódi miniszterelnökként" is emlegetett kabinetfőnöke, Draskovics Tibor, a szürke eminenciások azonban közismerten rosszul tűrik a fényt.

Aki másnak vermet ás, maga esik bele - tartja az ősi dakota közmondás, és ez most fokozottan igaz: a Fidesz-kormányt az elmúlt ciklusban számtalanszor támadták durva és gátlástalan klientúraépítése miatt, így aztán négy év leforgása alatt sok minden szalonképtelenné vált, amit simán meg lehetett úszni a Horn-, vagy az Antall-kabinet idején. A szabad sajtó morális mércéjének "kettőssége" azonban csupán szélsőjobboldali fikció: ha másra nem is, Kiss Elemér távozása legalább erre rávilágított.