Bor-vidék

Hol legyen a szilveszteri buli. A problémát az a néhány ember, akiket a gimnáziumválasztás évtizedekkel ezelőtti véletlen döntései miatt a barátaimnak szoktam nevezni már néhány éve pár napos országon belüli kiruccanással oldja meg. Utazgatni (majdnem) mindenki szeret, látnivaló pedig akad mindenfelé. Különösen szerencsés, ha éppen borvidékre látogatunk, voltunk már Villányban, Szekszárdon, most Eger következett. Amióta Ágoston, az egyik nagy kőbányai gyógyszergyár projektmenedzsere a geocachingnek hódol, a ládakeresés már az odautat is meghatározza. Tudják, ez az az elfoglaltság, amelyet a gps-gyártók és a tupperware meg a curver talált ki: az internetről letöltött koordináták és a gps segítségével elrejtett műanyagládákat kell megkeresni. Ideális menedzserhobbi. Kütyük kellenek hozzá (gps meg kocsi, az sem baj, ha terepjáró.) Úgy lehet csinálni, mintha a természetjárásról meg a közösségről szólna, de a keselők többnyire egymástól függetlenül kutatnak, és a legtöbb láda legfeljebb pár száz méterre van a kocsiúttól.

Igazából egy komoly probléma van. A szilveszter éjfél. Eddig legalábbis nem mertük bevállalni, hogy a szálláson vagy egy kisváros petárdarobajos utcáin köszöntsük az új évet. Befizetünk hát egy-egy vendéglő szilveszteri vacsorájára. Az általában költségérzékenyen kiválasztott vendéglátóipari egységek valamiért úgy gondolják, hogy hatkor-hétkor el kell kezdeni a vacsorát. Vagyis legkésőbb kilenckor már a somlói galuskán is túlvagyunk. És akkor az ember vagy még három órát ül a némi vadászházi beütéssel dúsított lambériás, lakótelepi étterem kényelmetlen székén, beszorítva a sarokba, bámulva, ahogy a helyi értelmiségi és gazdasági középelit nagyon jól érzi magát a nyolcvanas évek szintetizátorzenéjére. Vagy hazamegy. Egy éve - talán nyolcéves korom óta először - átaludtam az éjfélt, most teával koccintottunk a szálláson.

Dec. 30-án sokkal jobban szoktak sikerülni a dolgok. Tavaly(előtt) például Szekszárdon egy helyi borász kostóltatott. Na most nem kértünk somelier-t. Gondoltuk, a híres Szépasszony-völgyben elboldogulunk magunk is. Az első gyanús jel az volt, hogy a helyiek által ajánlott pincék már bezártak. (Tényleg, egy állítólag a turisták szórakoztatására kitalált "vigalmi negyedben", a szilveszteri szezonban miért is kell 19 órakor bezárni?) Az ember persze korábban is tudta, hogy Eger nem Villány. Nézzük például a tömegtermelést. Ismerek olyanokat, akiknek nem szimpatikus az OTP-vezér, ezért nem isszák a borát, de azért a Csányi Pincészet korekt termékeket állít elő a maguk kategóriájában. Az Egervin pedig ugye. "Milyen kimért boruk van?" - kérdeztem a kitűnő Tangó ételbárban. "Egervin-boraink vannak" - mondta a pincér sokat eláruló mosollyal, és nagyon megértően bólogatott, amikor baracklét kértem.

De vissza a Szépasszony-völgybe! Brrr. Az első pince két bora közül az egyik majdnem iható volt, innen azonban kidobtak minket a záróra miatt. Nyitva volt még viszont a Borkikötő. Angol neve még szellemesebb: Port of Wine, hátha a portóira asszociál szegény külföldi. Én komolyan nem ittam még olyan "bort", amelynek fogyasztása közben attól féltem, hogy nem az alkohol árt benne. Nem értek hozzá, de mindig így képzeltem a tablettás bort. Ez egyébként egy bikavér, a medina néven forgalomba hozott másik folyadék viszont egyszerűen csak olyan, mint a meggyízű szörp cukrozva. (Ha a Port of Wine tulajdonosai e sorokat olvasva esetleg sajtóhelyreigazítási pert fontolgatnak, figyelmeztetem őket, hogy a bizonyítási eljárás során ÁNTSZ-szakvéleményt fogok beszerezni.) A teljességhez hozzátartozik, hogy a zsíroskenyér és a szóda viszont korrekt volt, utóbbiból fogyott is rendesen, én például háromszor húztam föl a küvéjüket duplájára, mire (tehát nyolcszoros hígításban) nem viszolyogtam tőle.

Egyébként a szilveszteri vacsora mellé felszolgált bort is nehéz lenne jónak nevezni, még szerencse, hogy Ágoston becsempészett egy üveg villányit. Nehéz megérteni, hogy egy olyan város, amely az idgenforgalomból, nem kis részben a borból kíván megélni, miért hagyja ezt. Egy-egy ilyen szépasszony-völgyi élmény árt a Thummerer, a Gál Tibor, a Dula Bence névnek is. Az utóbbi viselője például a hegybíró, miért nem tesz valamit? Villányban, Szekszárdon hogyan sikerül elérni, hogy a "névtelen" termelők is betartják a minőségi követelményket.

A világért sem általánosítanék, de az egészben az a legszomorúbb, hogy az ország keleti felének nagyobb szüksége van az idegenforgalomból remélhető bevételekre. Egernek persze most is van vonzereje, csak nem kellene rombolni. De Északkelet-Magyarország tele van olyan kistérségekkel, amelyeknek egyetlen esélyük a turizmus. Kora ősszel Abaújban töltöttünk egy hetet. Gyönyőrű vidék, csak sokszor az alapinfrastruktúra is hiányzik. Jósvafőtől például Sajószentpéterig autóztunk, anélkül, hogy egyetlen éttermet találtunk volna. Pedig közben olyan turisztikai célterületeken mentünk át, mint Szalonna (mesterséges tó), Szendrő (vár), Edelény (gyönyörű, persze omladozó, lezárt kastély). Lehet állami támogatásra meg EU-s pénzekre várni, de nyisson már egy nyomorult vendéglőt egy helyi vállalkozó.