Üresjárat

A hiba - az elhibázott ciklus - után két választása van a felelősnek. Vagy észleli és tudomásul veszi, hogy hibázott, vagy nem. Az őszödi beszéd evangélium volt, örömhír. Arról szólt megnyugtató, bölcs szavakkal, hogy Gyurcsány nem hülye, csak hazudott. Felháborító az lett volna, ha megdicséri a frakciót, és bejelenti, hogy a megkezdett úton haladunk tovább, rendületlenül. De nem ezt tette, hanem elismerte, hogy zsákutcából kell kifarolnunk.

No, hát akkor faroljunk, igen-igen. Reformok, ja. Ésszerűsítés, profiltisztítás, pazarlás visszafogása. Hajrá, Magyarország. Kicsit túlfogyasztottuk magunkat, kicsit túl sokat loptunk-csaltunk-simliskedtünk, meg hagytuk szétrohadni a dolgokat. Nosza, tolassunk, a Jóisten áldja meg a miniszterelnök urat, hogy végre rájött. Nézzük, hogy haladt a manőver azóta.

Sikerült megállni a fal előtt. Nem az történt ám, hogy Gyurcsány a térképről okosan leolvasta, hogy ez egy zsákutca. A beszéd idején már ott volt a pálya vége az orrunk előtt, egy tízszázalékos hiány képében. Satufék: a stabilizáció sikerült. Az azonnali összeomlás árnyékában a gyors és kíméletlen beavatkozás eredményt hozott. Kettőt is: elkerültük a katasztrófát, és ezzel sajnos elmúlt a cselekvés kényszere.

Most már megint lehet teszetoszáskodni. Nem sokat. De akár, talán-talán egészen 2010-ig.

Jelenések könyve

Gyurcsány Őszödön nemcsak arról beszélt, hogy magas a hiány. Mesélt nekünk egy szebb jövőről, szerelmesen. Hazugságokra épülő, abszurd és igazságtalan rendszerekről, amiket meg kell változtatni, mert ez így Nemigazország. Oktatásról, egészségügyről, egyházakról, cigányokról.

Két és fél év maradt, ebből másfél, amiben még első blikkre népszerűtlen intézkedéseket meg lehet lépni. És reménytelen, hogy beleférjen.

Megjelent a tandíj, és egy szép mese arról, hogy a legjobbaknak nemhogy nem kell fizetni, de ösztöndíjat kapnak. Helyes volna és vállalható. A bukdácsoló rossz tanuló húzzon máshova. De úgy fest a helyzet, hogy nem kapnak jutalmat a legjobbak se, ha az egyetem nem akar adni. "Az a botrány, hogy a felső tízezer termeli újra magát, közpénzen" - így az Őszödi Beszéd. Most fizet röhögve tízezret a felső tízezer, az alsó egymillió pedig szégyellősen letesz a diplomáról, mert ösztöndíjra esélye sincs.

Az egészségügyből is kitapostak pár plusz milliárdot. De ehhez a reformhoz már mese sem tartozik. A regionális monopolbiztosítók létrehozására semmilyen épkézláb magyarázat nem akad, arra meg végképp, hogy ezt versenynek kéne hívni. Ilyen verseny, csókolom, volt már 1980-ban is: eldönthettük, hogy a szolnoki Sugárban vásárolunk, vagy a budapestiben.

Közben fű alatt lopakodik egy komoly változás: az, hogy egyáltalán biztosítást kell majd fizetni az ellátásért. Különben nem lesz. Csak azért nincsenek még cigánylázadások, mert senki se mondta el nekik, mit jelent ez. Senki nem mondott nekik semmit se, egyébként, mert inakba szállt a bátorság. Hiszen azzal kellett volna kezdeni, hogy kérem tisztelettel, seggvakargatásért most már nem jár semmi. Életben maradás sem. Aztán megszervezni, hogy legyen nekik esélyük és lehetőségük mást csinálni. Nem történt meg. Betakartuk a bombát pokróccal, hogy legalább a ketyegése ne idegesítsen.

Párt-, kampány- és képviselőfinanszírozásról Gyurcsány Őszödön nem beszélt, csak szőr mentén: jöttek-e páran, akik nem szarakodtak azon, hogy hogy a francba lesz az útiköltség-elszámolásuk, basszameg? Nem nagy költség az egészségügyhöz képest, és mégis megmérgez mindent. Maga a rendszer, a nagyszerű demokrácia, amiben hinnünk kéne mindannyiunknak, a rendszerváltás gyümölcse, az férges. Lopott pénzből bazsalyog ránk kormány és ellenzék. Pártpénztárosok vicsorognak beruházások, szerkesztőségi cikkek, igenek és nemek mögül. Nyílt titok, hogy ahol száznál több tégla van egymáson, ott valaki valakinek tejelt. Ha mindkét félnek eleget, akkor azt közmegegyezésnek hívjuk.

Tényleg semmi az eü. százmilliárdjaihoz mérve. Csak éppen legitimál minden egyéb korrupciót. A főorvos joggal tiltakozik: már miért kéne neki felhagyni a jól jövedelmező, állami kórházban üzemeltetett magánpraxisával, ha az egész Országgyűlés lopott pénzen él?

Őszöd felé félúton

Itt állunk tehát, a zsákutca végén. A párt nem veszi be a rükvercet. Már a megállás felemésztette népszerűségét. Hallgatom őket, ahogy röhincsélnek és tapsolnak Gyurcsánynak Őszödön. Azóta elfogyott a jókedv és a lelkesedés. Nem lett hely a megyei önkormányzatban, és direkte szeretnének tovább szarakodni az útiköltséggel.

Gyurcsányról pedig nemcsak az derült ki Őszödön, hogy szeretne csinálni valami nagyot, csinálni egy másik országot. Az is, hogy kiválóan el tudja játszani a semmit. Ahogy másfél éven át előadta, mennyire jól haladunk, most is meg fogja próbálni. Egyszer meg tudta zsarolni a kongresszust az őszödi elvek szerint: ha az ő programja nem kell a pártnak, akkor keressenek másik madámot. De ha tényleg csak az marad, hogy le kéne lépni, akkor inkább az élére áll a halogatásnak.

Jönnek az EU-pénzek, különben is. Azokat majd jól szét lehet osztogatni. Ötven éve visszautasítottuk a Marshall-segélyt, most feléljük. Építünk biszbaszokat vidéken, a budapestieknek fúrunk egy teljesen értelmetlen metrót, és vághatjuk a szalagot. Megesszük az aranytojást tojó tyúkot, elvtársak. Legalább állítsunk neki egy szobrot.

Kár, hogy megint ötven évet kell majd várni a következő mentőövre.

Dübörögve teszetoszáskodik a hun hiéna. Csámcsogva zabálja a jövőt. Aztán majd ismét büffent egyet: elkúrtuk. Elkúrjuk. De addig is húzd rá, cigány.