Nem a telihold miatt bontott kordont Orbán

Péntek éjjel sikerült megdöntenem az éjszakai buszon való elalvás - egyébként saját magam által tartott - egyéni rekordját privát házibajnokságomban, amennyiben ezúttal állva aludtam el, de két hozománya mégiscsak volt az esetnek: 1) visszatért az emberekbe vetett hitem, mivel egyszerre négyen ugrottak oda segíteni, amikor aláhanyatlottam, sőt egyvalaki át is akarta adni az ülőhelyét, amit köszönettel azzal hárítottam el, hogy pont azért állok, hogy megelőzzem az elalvást; 2) az ébrenlét és alvás keskeny határmezsgyéjén néha-néha megnyilvánuló tisztánlátásnak köszönhetően felülbíráltam az est egy korábbi megállapítását, miszerint az csak nem lehet véletlen, hogy mindig teliholdkor történnek a dolgok, lásd például a most pénteki eseményeket Szicíliában (utcai harcokba, rendőrhalálba és az olasz bajnokság leállításába torkollt futbalmeccs Cataniában) vagy a Kossuth téren (kordonozás, illetve szörnyű következményei, például az órákon belül megszületett ún. pesti viccek, kordon bleu, csak ennyit mondok).

Igazság szerint az elmélet sürgős csiszolásra szorult volna még ott helyben, hiszen valójában nem csak teliholdkor történnek a dolgok, de jobb későn csiszolni, ad abszurdum elvetni, mint soha. (Nagy barátja vagyok egyébként a súlytalan hiedelmeknek, bármikor szívesen elhiszek bármit, számomra például majdhogynem evidencia, hogy a Nazca-fennsík rajzait és vonalait egy, Erich von Däniken által bagóért felbérelt gigantikus majom skiccelte föl ráérő idejében, aki egyébként magát is megörökítette, fajtája szokásainak megfelelően némileg eltúlzott méretű farokkal. Az sem kérdés, hogy testünk pont abban a ritmusban gömbölyödik és slankul, ahogy Földünk kísérője teszi, hogy telihold idején csak úgy rajzanak az elmebetegek, csúcsra szökik az erőszakos bűncselekmények száma, a Lovasi András által megénekelt luna-puna viszonyrendszerről nem is szólva.)

A mostani esetben azonban le kell szögezni: bármit is mondanak egyesek, tévúton járnánk, ha a pénteki események és a telihold között kapcsolatot próbálnánk tételezni. Utánabúvárkodtam a dolognak, ahogy megboldogult kémiatanárnőm a kutatómunkát nevezte, és sajnálattal kellett megállapítanom, hogy mérvadó kutatók - bár időről időre felbukkanak a közhiedelmet alátámasztó adatok is - nem találtak összefüggést az erőszakos cselekmények, közlekedési balesetek, börtönlázadások vagy akár a pszichiátriára felvett betegek számának növekedése és a telihold között (sőt annyira nem találtak, hogy egy tanulmány szerint ez a szám egyenesen kisebb volt telihold idején, ez is mutatja, hogy mennyire nincs kapcsolat).

Most, hogy ezt tisztába tettük, joggal merülhet föl a kérdés, hogy ha nem ez, akkor mégis mi volt az ok? Feltehetjük, elsősorban nem az - bár hangoztatva nyilván ez van rogyásig -, hogy jogilag volna aggályos a kerítés, erre az esetre különben is adekvát lehetőségeket kínál maga a jog, a pénteken bemutatott megoldás ezzel szemben nem az igazi, sőt jó eséllyel az elérni kívánt cél ellen hat. Másról lesz itt szó - tadaam! - a kordonügy nyilván azért kellett - és erre a következtetésre vélhetően mindenki eljutott két percen belül, szerényebb képességekkel pedig még a hétvégén valamikor, mint jómagam -, mert Orbánék te-ma-ti-zál-ni akarták a közbeszédet, azaz vagy magukra kívánták vonni a figyelmet valamiért, vagy el akarták terelni a figyelmet Bizonyos Dolgokról. Vagy mindkettő. De mik ezek a dolgok? Ha ezt tudnánk, tudnánk azt is, hogy mitől tart a jobboldal spirituális vezetője annyira, hogy képes alumíniumbaszokat emelgetni eltorzult arccal, vállalva, hogy népművészeti alkotások tucatjain látja majd viszont saját orrlyukát.

Gyurcsány beígért kommunikációs offenzívája lenne? Aha, és pontosan melyik is az? Ne jöjjenek nekem a népszabadságos huszonhárom ponttal, hát olvasta azt valaki, akinek nem munkája? És hiába megy be a miniszterelnök Friderikuszhoz bájologni és elmagyarázni a reformjait, ez a tömbszerű, egészében véve lomha és érdektelen kommunikáció nyilvánvalóan nem veszi figyelembe a valóságot, szóval teljesen fölösleges volt azt egy performansszal kettévágni, mert minek. Maga alá temette volna az önmagát, és nem marad semmi, csak egy kis felszálló por. Ha viszont nem ez volt a cél - bár sajnos tartok tőle, hogy de, és ez szomorú: ne legyen már a politikánk ennyire buta, olyan kellemetlen -, akkor tényleg csak találgatni lehet az okokról: esetleg megrettentek, hogy lanyhul a forradalmi hevület? Egyrészt milyen hevület, másrészt be volt az már tárazva márciusra, de így most elpufogtatták egy napos, február eleji hétvégén.

És mondja, tematizálni, azt legalább sikerült? Hát, egyfelől úgy tűnik, pár szegény jobbikoson, tarsolylemezes okkultistán és a téli hónapokban feltöltődött huligánon kívül nem sokan ugrottak zászlót lengetni, őket meg megint otthagyta a Fidesz, sőt maga Viktor, nem tudom, én a helyükben tutira nem mennék ki márciusban még egyszer égetni magam, szóval valami látványosat kell majd kitalálni, egy ilyen kaliberű húzás biztos nem lesz elég. (És most is mire volt elég, ugye.)

A másik hozomány: ha az elemzők végképp megegyeznek abban, hogy a gyurcsányi kommunikáció megakasztásának szándéka áll a háttérben, és a demonstráció ezzel egy időben továbbra is csak némi kergetőzésre korlátozódik, vagy arra se, akkor előbb-utóbb csak érdekelni kezdi a lakosság egy jelentősebb hányadát, hogy mégis mi a francot akart mondani a miniszterelnök. Az elmélet szerint Orbánék pont ezt nem szeretnék, tehát úgy tűnik, most minden szempontból sikerül mellényúlni (még akkor is, ha túl sok nagy ötlet biztosan nem fog eldurrani a kormányzati kommunikáció frontján, gondolom ezt abból, hogy az errefelé serénykedő fiatal kreatív szakemberek egyébként eddig is csak annyit bírtak kitalálni, hogy hozzunk le egy könyvméretű írást a Népszabadságban, plusz miniszterelnöki interjúmaraton). Persze az is lehetséges, hogy mindez csak egy sokkal fondorlatosabb terv része, amit eleve reménytelen vállalkozás lenne megpróbálnom átlátni, úgyhogy a továbbiakban is csak az éjszakai 907-es szellemi műhelyében pillanthatok majd be néha a dolgok valódi természetébe.