Free Kína

Ilyenkor jó magyarnak lenni, kihúzhatjuk magunkat, felemelhetjük a tekintetünket, beérett négy, nyolc év kemény munkája, végre Pekingben vannak a sportvezetőink.

Két olimpia között legfeljebb sejthetjük, hogy milyen hatalmas munkát végeznek, az is csak titokban rögzített felvételekből derült ki, és nem szájhősködésből, hogy még a lesajnált magyar futballban is micsoda erők munkálkodnak. Helmeczy László MLSZ-alelnök élete lényegében nyitott könyv, bepillantást kaptunk ügyvédi praxisába és egy eddig alig ismert új hangfelvételen szakmai munkájába is. Talán az RTL Klub lecseréli végre Győzikét.

A magyar sport vezetői megdobogtatták a szívünket már a megnyitó ünnepségen is, csak a zászlóvivő Kammerer takarta őket egy kicsit. Mentek szépen elől, gondosan megelőzve a sportolókat, mint sehol máshol. Látszott már ott is rajtuk, hogy a tökéletes felkészülési körülmények megteremtése mellett különösen nagy feladatot vállaltak magukra külföldi kollegáikkal együtt, az olimpiai eszmét terjesztik Pekingben.

Hajszálon múlt, hogy nem sokkal hamarabb, mert Peking már 1993-ban harcban volt a világ legnagyobb sportösszejövetelének rendezési jogért, végül Sydney nyert 45-43-ra. (Talán ha nincs a Tienanmen tér körüli, négy évvel korábbi álszent nyugati hiszti, már akkor megkezdődhetett volna a fatelepítés Pekingben.) Abból nagy sértődés lett, a kínai delegáció, élén a miniszterelnök-helyettessel, csalást emlegetett, rögtön összecsomagolt, és megüzenték, hogy őket az 1996-os atlantai olimpián ne is keresse senki.

Meg kellett tehát őket vigasztalni, és ismerjük el, azóta sok minden változott, nincsenek például tankok a téren, ahogyan újságírók sem nagyon, és már nem mindenki ül börtönben azok közül, akik akkor kerültek be.

Sőt arról sincs hír, hogy Lin Hao a családjával egy állami nyári tábor vendégszeretetét élvezné. Ő az a fiú, aki túlélte a májusi szecsuáni földrengést, és két társát is kimentette. A megnyitón a zászlóvívő Jao Ming mellett lépkedett. Nála is volt lobogó, sajnos fordítva volt a pálcára rakva, ami Kínában a rendszer elleni tiltakozás jele. És ezt nézhette néhány milliárd ember a tévében. Hogy hogyan, arról megy most a találgatás. A Madárfészek alagsorában lövéseket nem lehetett hallani.

Szegény olimpiai vezetőknek amúgy sem lehet jó nézni, ahogy erőszakos külföldiek tibeti zászlót lobogtatva durván rátámadnak a népi demokráciára, az alapjait próbálva megrengetni. Szerencsére ezeket a provokációkat a rendőrség kellő határozottsággal hamar megszünteti.

A valamiféle sajtószabadságot számon kérő német újságírónak Schmitt Pál, a mi olimpiai elnökünk, a nemzetközi szervezet protokollfőnöke meg is mondta, hogy "ha esetleg itt Pekingben sem elsősorban a sporttal akar foglalkozni, hanem különböző politikai honlapok híreire kíváncsi, telefonáljon haza, kérdezze családját, érdeklődjön tőlük ezekről a politikai természetű hírekről".

Ráadásul ha van ország, amelyik tudja, hogy mikor érdemes bojkottálni, az éppen Kína. Helsinkibe azért nem mentek el, mert Tajvan elindulhatott. Aztán kihagyták Moszkvát is, csatlakozva az Afganisztán orosz megszállása elleni amerikai tiltakozáshoz. De most mi oka lenne bárkinek is bojkottálni?

Miután rákérdeztek erre a merőben elvi lehetőségre korábban, Schmitt Pál kénytelen volt zárt logikai rendszert alkotó nyilatkozatot adni arról, hogy miért nem lehet szó magyar tiltakozásról. "A játékok nem arra szolgálnak, hogy megváltoztassák egy hatalmas, 1.3 milliárd lakosú ország politikáját, amely egyébként tagja az ENSZ-nek, a Biztonsági Tanácsnak, aláírta az emberei jogok chartáját. A korábbi bojkottok semmit sem változtattak meg, semmilyen eredményt nem hoztak. A melbourne-i olimpia idején a magyar néppel, a magyar sportolókkal együttérezve több ország távolmaradt a versenyektől, az oroszok mégsem vonultak ki hazánkból." Tetszettek volna inkább sportolni, holland, spanyol és svájci barátaink.

Szerencsére sikerült kikerülni azt a kelepcét is, amibe egy magyar versenyzőt csaltak volna. Ráírták a nevét a kínai államfőnek megküldött tiltakozó levélre. Kiderült, hogy erről szó sem lehet, olimpikon nem politizál, csak fut, úszik, eszik, alszik, de nem beszél.

Schmitt Pál is azt nyilatkozta amikor lemondott a Fidesz alelnöki posztjáról, hogy végre arra összpontosíthat, amihez ért: a sportra (az EP-képviselői posztra egyelőre még nem talált magánál jobbat. És a Magyar Olimpiai Bizottság élére kinézett utóddal is lehet valami, mert mégis elindul majd újra a posztért).

Az valóban valami hihetetlenül lenyűgöző, ahogyan a magyar sport ellenáll a politikának, legfeljebb a polihisztorokat engedi maga közé, akik bármit elvezetnek, ha felkérik őket rá: kajak-kenu (elnök: Baráth Etele), vívás (elnök: Gémesi György), triatlon (elnök: Szekeres Imre, pr-főnök: Gyenesei István). A többiekhez hasonlóan Szekeres honvédelmi miniszter is kiutazott a helyszínre, augusztus 6. és 10. között tartott helyszíni szemlét. A triatlonversenyek amúgy 18-án és 19-én lesznek.

Az olimpiai eszme pedig szétáradt, mint szépségkirálynő-választáson a világbéke, összekapaszkodtak a mieink, Gyenesi István nem férfinedvezi le újra Schmitt Pált, aki a korábban a posztjára törő Gyárfás Tamásnak is megbocsát. Ettől az úszószövetség elnöke is megenyhül, és nem bontja fel a szerződést az Arénával (magyarországi helytartója Kisteleki István, az MLSZ elnöke, a foci-Eb-pályázaton Gyárfással harcostársak, nulla szavazat), csak azért, mert nem sikerült méretre elkészíteni a beígért csodadresszt, Kovács Emesére például mellben kicsi, belefolyik a víz, Cseh László meg majdnem elveszítette az elődöntőben a gatyát.

Elismerésre méltó, hogy a sportunk irányítói tényleg megfogadják Coubertin báró szavait: a részvétel a fontos. És hogy mutassák, mit be nem vállalnak, még a családjukat is elviszik Pekingbe, bizonyítva, hogy nincs is ott semmi baj. Sőt még Molnár Gyulának, a XI. kerületi polgármesternek is jutott hely, nyilván tapasztalatot szerez, hogyan kell parkosított területen rendet tartani.

Ráadásul tényleg vannak eredmények helyben, a kínaiak már érzik is a változást. A köpködést már korábban betiltották, most a fekete cipőhöz húzott fehér zoknit is (ami miatt idehaza mégis érdemes lenne belevágni a 2020-as olimpiába) meg a túl színes ruhát (ezt sajnos a megnyitón nekünk nem tették kötelezővé).

És a NOB is bebizonyította rugalmasságát: az idei botrányokat tapasztalva azt fontolgatják, hogy felül kellene vizsgálni azt a furcsa szokást, hogy az olimpiai lánggal körbefutják a fél világot. Lehet, hogy Burmában vagy Szudánban 2016-ban olimpiai eszmét terjesztenek majd?

Egyébként a sportnak a politikára gyakorolt jótékony hatására csak egy példa: itt még az is előfordul, hogy igazságon kapnak politikust. Szekeres Imrét úgy választották meg a triatlonosok elnöküknek 2003-ban, hogy Szekeres valóban futott, néha úszott is, régebben meg biciklizett. De megígérte, hogy elindul majd triatlonversenyen, ahol mindezt gyors egymásutánban kell produkálni. Nos, elindult. Csak megjegyzem: Hagyó Miklóst tavaly a szinkronúszók elnökévé választották. Sporteredményeiről még nincs hír. De ő például jelezte, hogy nem megy Pekingbe. Szinkronúszó úgysem jutott ki.

Schmitt Pál amúgy egy korábbi blogbejegyezésében írt a nemzetközi feladatairól: "a NOB protokollfőnöki teendőit látom el, s egyik feladatom a versenyekre érkező magas rangú vendégek biztonságának és az eseményeken való részvételének védelme. Előfordulhat, hogy az ünnepélyes megnyitóról egyes politikusok távol maradnak. Ez az ő személyes elhatározásuk kérdése, nem fognak hiányozni. A megnyitóról és a versenyekről egyedül a sportolók hiányoznának."