Agyaggalamb

- Ha jól bekamerázzák, én nézni fogom - ezzel az ideális médiafogyasztói alapállással készültem a második iraki meccsre szeptemberben. A hírtelevíziók már nyilván borzalmas mennyiségű reklámszerződést kötöttek le előre a sivatagi show műsoridejére, és most mégis úgy tűnik, Szaddám alattomos módon megfúrja mind a médiabirodalmak, mind a hadiipar üzletét, mit sem törődve azzal, hogy családos emberek veszíthetik el állásukat szerződésszegése miatt. Ott tesz keresztbe, ahol tud, le kéne neki számlázni a bevételkiesést. Beengedi a fegyverzetellenőröket, ha csak ez kell: nesztek, itt a turistatérkép, parancsoljatok barlangászni, és ha netán mégis találtok valamit, azt bizonyára odacsempészték a hackerek, mint Lévay Levente számítógépére a gyerekpornót. A tankjaitokat meg addig megeszi a homokvihar.

hirtelen egy tucat ország lemond a csinos, karácsonyfa alakú Gripenről

Hogy miért lesz mégis háború, azt egészen személyes példával szeretném megmagyarázni. Agglegénykorom tekintélyes részét egy budafoki panellakásban töltöttem, ahol az erkélyen ismeretlen okból volt egy emberfejnyi lyuk. Ott jöttek be a galambok hajnalban, hogy először is felborogassák a kaktuszaimat, aztán teleszarják az üres üvegeket, végül pedig öncélú szexualitást ábrázoló jeleneteket adjanak elő üvöltő kurrogás közepette. Mármost szombat hajnali kilenckor épp elég idegesítő a harangozás is, de hogy pár méterre az álmomtól kórokozókat terjesztő állatok pározzanak ordibálva, az tűrhetetlen. Nem is tűrtem: megolajoztam vén légpisztolyomat (nyolclövetű Crosman), valamint egyméteres fúvócsövemhez papírtölcsér-lövedékeket készítettem, háztartásiszög-fejrésszel. Onnantól kezdve hajnali ötkor már az álcapaplan alatt vártam az betolakodókat, szájamban a csővel, kezem ügyében revolverrel.

Összesen három találatot értem el, ami a több hétnyi átvirrasztott pirkadathoz képest szerény eredmény, főleg, hogy a galambok sebzetten bár, de elrepültek, búcsúzóul még összetörve a maradék növényeket is, és persze fokozottan összepiszkítva a lakást. Mi több, a szemét spiclik pontosan elmagyarázhatták társaiknak, mi történt, mert egy idő után elmaradoztak, s én hiába vártam órákig, gyermekkorom vadászregényein mélázva. A lakótelepi szafarinak bealkonyult.

Addigra azonban már többszáz légpuskalövedéket halmoztam fel, csípőből lelőttem a gyufásdobozt (gyakorlat teszi a mesterlövészt), a fúvócsőben pedig befűrészelt hegyű dumdumszög lapult. Komoly apparátust vonultattam fel tehát, időt és pénzt nem kímélve, így egyre frusztrálóbbá vált az ellenség bojkottja. Egy rozsdabarna délután aztán leemeltem a Julius Meinl polcáról egy zacsi pattogatni való kukoricát. Este - miért legyek én tisztességes - kiterítettem egy marékkal belőle a lyukba, és a sátáni vigyortól csak hanyattfekve tudtam elaludni. Meg is lett az eredménye: másnap már ott burukkoltak a gatyás kisgerlicék, ellövöldözhettem végre a hi-tech muníciót. (A történet vége természetesen az, hogy a szomszédság botrányt csapott, amiért etetem a galambokat, én pedig nem akartam elmagyarázni nekik, mi a teljes igazság.)

ez az ember a koncertjein csirkéket és szűzlányokat darál le

Na szóval: pillanatnyilag öt repülőgép-hordozó hömpölyög Irak felé, fedélzetükön egy csomó áruval, például a kifutó típusnak számító Hornettel, és ahhoz, hogy ezeket el lehessen adni, bizony éles harci bevetésre van szükség. Belefér némi személyi és presztízsveszteség is, ha utána hirtelen egy tucat ország lemond a valóban csinos, karácsonyfa alakú Gripenről, és a harcedzett technikát választja az elsőbálozó primadonna helyett.

Továbbá: Szaddám Huszeinről tudja a jónép, hogy egy utolsó gazember, aki tömegpusztító fegyvereket akar, mégpedig a rosszféléből, tehát nem az amerikai, orosz, francia, brit, kínai vagy izraeli típusú jólnevelt, környezetkímélő és engedélyezett mérgesgázokra, bacilusokra és atombombákra gyúr, hanem a rosszféle, Isten ellen való, az EU-szabványoknak sem megfelelő cuccokra fáj a foga. De a művelt Nyugat kávéházi polgársága nem pont ezért akarja elagyabugyálni Szaddámot már egy évtizede, hanem mert sikeresen meggyőzték, hogy ez az ember a koncertjein csirkéket és szűzlányokat darál le, nem is keresztény, brutálisan elnyomja az ellenzéket és a kisebbségeket; azért, mert Szaddám nélkül szebb volna a demokratikus világ. Ezen az alapálláson nem változtat, hogy a bajszos arab lemond a vegyi ágensekről, részben, mert ettől még egy szemét alak, részben meg mert úgyis tudjuk róla, hogy amint teheti, megint machinálni kezd az atommal.

Szaddám nélkül a Közel-Keletet úgy hívnák, hogy Irán

A nagyhatalmak hadserege olyan, mint egy páncélos pénisz. Ha egyszer felizgatják, akkor már hiába visszakozik a kis hölgy, a pénisz tulajdonosa nem kockáztatja az elsületlenségből eredő heresajgást. Akkor már meg kell történnie az aktusnak, sapkában vagy anélkül. Ki műholdon száll fölébe, annak üzlet a háború, a hiábavaló mozgósítás pedig dollármilliárdos veszteség.

A puska ott van a színpadon, és noha már a posztmodern is az utolsókat rúgja, a nemzetközi politikában az a puska még mindig elsül. A lézerirányzékú, intelligens molekulákat tüzelő amerikai puskából azonban eddig jobbára díszlövéseket adtak le. Tizenkét éve Szaddám, az új Hitler a helyén maradt, a háború előtti vérmes uszítást hamar felváltotta az elemző untermannok unalmas Powerpoint-prezentációja: hát, az az igazság, hogy Szaddám nélkül a Közel-Keletet úgy hívnák, hogy Irán, meg hogy sajnos ezeknek a szerencsétlen araboknak kell egy helyi kovboj, különben lelegelik a begóniát a saját ablakukból. És hol van Oszama bin Laden, akit egy évvel ezelőtt még befelé szöges nyakörvben lógattak volna savas fürdőbe? A puska arra való, hogy legyen, létének immanens része, hogy el is sül, de hogy a golyó merre megy, az mellékes.

Veszek magamnak egy használt F-18-ast, és beetetek a napozókertben plutóniummal meg halvával. A szafari folytatódik.