A pápuák és a szlovákok tudják

Irigylem a szlovák választók dolgát, mert ha összefognak, elkergethetik a parlamentjüket és megbuktathatják a kormányukat. Az ottani választójogi törvény szerint fel lehet tenni népszavazáson azt a kérdést, hogy „akarja-e a parlament feloszlatását?” (és persze ezzel párhuzamosan új választás kiírását). Szlovákiában erre kétszer volt példa, 2000-ben és 2004-ben, mindkét alkalommal elbukott a kísérlet az alacsony részvétel miatt.

A lehetőséget rendkívül igazságosnak gondolom. Akkor is, ha a népszavazás intézménye melegágya lehet a hülyeségnek, sokszor a figyelem elvonása, álkérdések taglalása a célja, és a közös bölcsesség erejében sem hiszek. Kedvenc példám a 2006-os montenegrói függetlenségről kiírt referendum, ahol a nyugati orientációt ígérő függetlenségi kampány mögött az oroszok álltak, akik szépen fel is vásárolták az új országot. (Oleg Deripaszka, Putyin barátja és Jelcin unokájának a férje fizette az amerikai kampánystábot, és most Deripaszkáé az ország GDP-jének 40 százalékát adó alumíniumgyár, meg a legmenőbb kikötő és még néhány dolog.)

Fenntartásaim ellenére a „húzzanak el!” érzés közös kifejezésére a népszavazásnál kulturáltabb megoldást nem tudok elképzelni. Ha ez az érzés nagyon erős, akkor ez nyomaszt mindent. Az elmúlt két évben átélhettük a kormány teljes elbizonytalanodását, a központi hivatalok dermedtségből fakadó szétesését, a rendőrség megőrülését és tüntetők megkergülését. A parlament szétkergetéséről szóló népszavazás esetleges bukása is tisztító erejű volna. Kiderülhet, hogy a kezdeményezők rosszul mérték fel az ország hangulatát, és fellebbezhetetlen érvet hozhatna a hatalmon lévők legitimációja mellett.

Szlovákiában egy ilyen típusú népszavazás kiírásához 350 ezer aláírást kell gyűjteni és érvényességéhez az kell, hogy a választók több mint fele szavazzon. Magyarországon a mostani népszavazási törvény (ami kizárja a kérdések között a parlament feloszlatását) szerint az igenek győzelméhez elegendő 200 ezer aláírás és az összes választópolgár 25 százalékának + 1 főnek a szavazata. Ráadásul Szlovákiában fele annyi ember él mint itt.

Botrányos lenne, ha kétmillió ember dönthetne itthon egy ilyen fontos kérdésben – ahogy már most is minden népszavazás botrányos e ostoba törvény miatt. Ezért a parlament népszavazás általi feloszlathatóságát kimondó törvény elfogadása előtt át kell írni a választási törvényt. (Ezeket az intézkedéseket kérem a következő évben a parlamenttől.)

Magyarországon 8 millió választópolgár van, javaslom, hogy legalább 10 százalékuknak kelljen aláírásával követelni a képviselők visszahívását, vagyis négyszer annyi aláírás kelljen egy népi kezdeményezésű referendum kiírásához, mint most. Ennek már volna súlya.

Általában a népszavazáson feltett kérdésekre legyen az érvényességhez előírt részvételi küszöb 50 százalék plusz egy fő. De ilyen minősített esetben, mint a parlament feloszlatása, azt is írjuk elő, hogy csak akkor érvényes a szavazás, ha az összes választópolgár több mint fele egy irányba szavaz. Esetünkben tehát több mint 4 millió ember egyhangú döntése legyen a követelmény.

Idén májusban a Medián azt mérte, hogy a megkérdezettek 56 százaléka értett volna egyet előre hozott választások kiírásával. Egyáltalán nem biztos, hogy a kérdezőbiztosnak válaszoló emberek egy kampány nélküli elvi helyzetben ugyanazt mondják, mint élesben. De ilyen esetekben megnyugvást hozhatna az országnak, ha kenyértörésre kerülhetne a dolog.

A magas arányok meghúzása azért is fontos, mert az egyébként is határozatlan politikai elitet végképp populizmusba hajszolná elkergethetőségük lehetősége. Ennyi ember viszont még soha nem szavazott egy irányba Magyarországon, (a rekord a vizitdíj elleni 3,38 millió voks eddig). Ilyen feltételek mellett már megérné belengetni a vérpadot.

A képviselők visszahívhatatlansága káros. Ezt egyértelműen megmutatta a 2008-as év, amikor valami egész másról kellett népszavazni, holott a szavazók egy részét nyilvánvalóan a kormány elleni düh mozgósította. Még jobb példa lett volna, ha kiírják az Albert házaspár kezdeményezte népszavazást, ami egy visszavont törvény eltörlésére vonatkozott volna. Lehet, hogy jövőre kitaláljak, hogy mindenki kapjon sikerdíjat a MÁV Cargo eladásából. A virágnyelv nem alkalmas a közvetlen demokrácia gyakorlására. Arról akarok szavazni, ami foglalkoztat. A dolgok nevén nevezése hasznos, legyen szó akár olyan kínos dolgokról is, mint a nemi szervek vagy a takarodj.

A tehetetlenség érzése nagyon rossz irányba visz. Felőrli az idegeket és esetleg meggondolatlan lépésekhez vezet. Esetünkben igaz ez a sarokba szorított hatalomra és frusztrált ellenzékére is. Igaz a tétel általánosságban is, ha az emberi természetet nézzük (és végre eljutottunk a pápuákhoz, elnézést azoktól, akik a klikkelés óta csak ezt várták, és kérem őket, hogy a következő két bekezdést ugorják át).

[A természeti törvények közjoggá emelése a felvilágosodás programja volt, gyertyánál kalamárist igazgató lánglelkű figurák kebeléből tört fel. A világ megforgatásának gesztusáról azóta bebizonyosodott, hogy több vért és könnyet hoz, mint amennyi hasznot, minden őrült erre hivatkozott a 18. század vége óta, miközben kiirtott mindenkit, akit csak bírt. Ám azt sem feledhetjük, hogy mostani társadalmi rendszerünk e felvilágosodás kori eszmékben fogant. Alapja, hogy minden ember egyenlő jogokkal születik, mert a természet csak egyéneknek biztosíthat előnyt, közösségeknek nem, a demokratikus világban a kasztrendszer kimúlt.

A természtjogból levezetett egyéni szabadságjogok gyakorlása mára magától érthetődő a világ boldogabbik felében. A természet azonban az emberbe plántálta a bosszúszomjat is. A polgári demokrácia igyekszik kiszolgálni az emberek természetes igényeit, illetve ahol ez nem lehetséges, ott szabályozott keretek közé szorítja. Például hiába szeretném megverni azt az embert, aki besurranva a lakásomba tavasszal ellopta a zenelejátszómat, nem tehetem, de feljelenthettem, és helyettem az ezzel foglalkozók esetleg megbüntetik. (Eddig nem sikerült nekik, de ezt el kell tűrnöm, cserébe engem se ölt meg az az autós, akinek nekimentem 2003-ban az M7-esen.)]

Az ember egyik legerősebb motivációja a bosszúvágy. Nem is gondoltam, hogy ez mennyire fontos, amíg nem olvastam el Jared Diamond antropológus nagyszerű cikkét a pápuákról (New Yorker, 2008. ápr. 21.). Diamond megfigyelte, hogy a pápua törzsek életének jelentős részét a vérbosszúhoz kapcsolódó harc teszi ki. Hosszú évek tapasztalata szerint több pápua hal meg vérbosszú áldozataként arányosan a teljes populációhoz képest, mint ahány halottja Lengyelországnak volt a második világháború alatt. Pedig a pápuákat nem egy rendkívüli történelmi helyzetben vizsgálta, azt mondták neki, hogy ez mindig így ment náluk.

Ahol az állam megszűnik, ott nemcsak a közszolgáltatások szűnnek meg, hanem a lakosság regulázása is, és az ősi természetes ösztön kiélhető lesz. Szomáliában, Irakban, Afganisztánban most is halomra gyilkolják egymást az emberek, és mindenütt a legfontosabb motiváció a vérbosszú. Nem politikai ellentétről, hanem klánok, nagycsaládok, törzsek ellentéteiről van szó, ahol minden halottért a másik oldalnak halottakkal kell fizetnie, és a sérelmek listáját évtizedek óta írják. Ha romantikusan vizsgáljuk, akkor a természetes igazságérzet primitív kiéléséről van szó. A Diamond által meginterjúvolt pápuák mind azt mondták, hogy ugyan örök rettegésben élnek, de amikor ők ölnek, olyan elégtételt éreznek, ami miatt megéri az egész. Nem kell ehhez analfabéta kecskepásztornak lenni, az ókori hőstörténetek is mind erről szólnak, meg a Maffiózók című sorozatnak egyik veleje is ez a motívum.

Az állam az igazságszolgáltatáson keresztül biztosítja a bosszúvágy viszonylag kulturált mederbe terelését. Ám a bosszúszomjat ezen kívül is kezelni kell, nem csak köztörvényes bűnök esetében. Meg kell adni a lehetőséget a népnek, hogy elkergethesse választott vezetőit. Finoman, elegánsan ez esetben is, hiszen a biztonságért és jólétért lemondtunk arról, hogy ösztöneinknek engedelmeskedjünk. Jared Diamond szerint az állammá szerveződést a félelem motiválta, és e félelem leginkább a vérbosszúk örök láncolatából fakadt. E konstruált visszafogottságunkban szabály kell az elfojtott indulatok tetszetős mederbe tereléséhez, különben megszűnik a szabályokkal kapcsolatos közmegelégedés. És esetleg ott tör fel a szabálysértés igénye, ahol nem várnánk, erodálva az egyensúlyokon alapuló érzékeny konstrukciót.

Konkrét s általános érvet is felsoroltam. Várom a törvények módosítását. Nem akarok kézigránátokkal szórakozni.