Nader for prezident!

A Zöld Párt színeiben induló, a papírforma szerint esélytelen amerikai elnökjelölt közel négy évtizede tartó kereszteshadjárata nélkül valószínűleg sok minden másképpen működne az amerikai mintára globalizálódó világban. A modern fogyasztóvédő mozgalom fanatikus atyamestere, követői és az általa alapított tucatnyi civil szervezet az adófizetők, az alkalmazottak, a fogyasztók és az állampolgárok jogaiért száll síkra a nagyvállalatok dagadt zsebű kijáróembereivel és korrupt politikusokkal zsúfolt washingtoni politikai arénában.

"Miért akarok az Egyesült Államok elnöke lenni? Nagyon egyszerű. Mert ennek az országnak szüksége van egy erős, progresszív mozgalomra, amely szembeszáll azzal a hatalommal és vagyonnal, amely olyan óriásvállalatok kezében öszpontosul, melyek uralkodnak a kormányunk, a munkahelyeink, a környezetünk és életünk számos más területe felett." - Ralph Nader

1963. nyarán egy 29 éves, noname jogász egy connecticuti porfészekben bejáratott ügyvédi praxisát feladva autóstoppal Washington D.C.-be utazik, hogy a professzionális állampolgárság rögös útjára lépjen. Két év múlva megjelenő könyve, az Unsafe at Any Speed: The Designed-in Dangers of the American Automobile (Sehánnyal sem biztonságos: az amerikai autó beépített veszélyforrásai) nyomán a General Motors kénytelen bevonni egy különösen elcseszett, balesetveszélyes típust (Corvair), és mintegy mellékesen megszületik a modern fogyasztóvédő mozgalom.

Ralph Nader 1934-ben, Connecticutban született libanoni származású, középosztálybeli család gyermekeként, magna cum laude doktorált a Harvard jogi karán, és első generációs amerikaiként mindig is izgatták a polgárjogok. Már a Harvardon berágott amiatt, hogy szinte kizárólag gazdasági jogot tanítottak neki, és professzorai körberöhögték fogyasztóvédelmi elképzeléseit. Néhány éves ügyvédi praxis és szabadúszó újságírás után elhatározta, hogy a körmére néz a politikusokat korrumpáló, az állampolgárok érdekeit semmibevevő nagyvállalatoknak.

Ehhez még az Egyesült Államokban is jó adag fanatizmus szükségeltetik, amiben "Citizen Nader" nem szenved hiányt: bár az évek során csak a könyvei után járó jogdíjakból is dollármilliomossá lépett elő, nem adta fel spártai életmódját és radikális elveit. Az autóipar után szinte minden pénzes lobbinak nekiment, jogvédő szervezetek tucatjai alapította és felügyeli, követői segítségével olyan mozgalmat alapított, amelynek jelentős politikai befolyása van és kézzelfogható eredményeket ért el az élet számos területén. Követői Thomas Jeffersonhoz és az Alapító Atyákhoz hasonlítják, családja, gyereke nincs, állítólag napi 16 órát dolgozik.

Az Unsafe at any Speed megjelenése után a GM megpróbálta kompromittálni, egy kurvás-zsarolós ügybe keverni Nadert, ezzel azonban csak azt érte el, hogy a könyv a bestseller-listák élére, szerzője a nyilvánosság kereszttüzébe, a probléma pedig a kongresszus elé került. 1966-ban megszületett az új közlekedésbiztonsági törvény, Nader pedig az autógyártól perben nyert csaknem félmillió dolláros kártérítését arra használta fel, hogy megalapítsa első jogvédő szervezetét (Center for Study of Responsive Law), ahol fiatal jogászok és aktivisták hadserege dolgozott hasonló visszaélések felderítésén.

Tényfeltáró magánhadserege, a sajtó által csak "naderitákként", vagy "Nader-kommandóként" emlegetett aktivisták 1969-ben az amerikai fogyasztóvédő és versenyhivatal, az akkor tehetetlen és bürokratikus FTC (Federal Trade Commission) működésébe ásták be magukat, felgöngyölítették korrupciógyanús ügyeit - a jelentés nyilvánosságra kerülését követő botrány a hivatal teljes átszervezéséhez és aktivizálódásához vezetett. Ezután többek között a bankok, a biztosítók, az ingatlanspekulánsok, a húsgyárak és az autópályák következtek - 1998-ban, fél évvel az antitrösztper kezdete előtt Naderék éppen a Microsoft monopolisztikus törekvéseiről adtak ki jelentést, és szerveztek konferenciát, idén tavasszal pedig az azóta szintén trösztperbe fogott MasterCard hitelkártyaóriás perelte be Nadert rágalmazásért.

Nader-dossziék 1965 - Unsafe at Any Speed (az autóiparról) 1969 - Nader's Raiders (a versenyhivatalról) 1970 - Vanishing Air (a légszennyezésről) 1970 - The Chemical Feast (az élelmiszeriparról) 1970 - The Interstate Commerce Omission (az autópályafelügyeletről) 1971 - What To Do With Your Bad Car (az autóvásárlók jogairól) 1971 - The Last Segregation (az öregotthonokról) 1971 - The Water Lords (a vízszennyezésről) 1972 - Who Runs Congress? The President, Big Business, or You? (a törvényhozásról) 1972 - Whistle Blowing (a bennfentesekről) 1986 - The Big Boys (kilenc amerikai vállalatvezetőről) 1990 - Winning the Insurance Game (a biztosítókról) 1994 - Collision Course (a repülőtéri biztonságról) 1996 - No Contest (a kartellekről)

Nadert a baloldalon sem szereti mindenki, mert már a hatvanas években is hanyagolta az olyan trendi témákat, mint Vietnam, a rasszizmus és az abortusz kérdése vagy a homoszexuálisok jogai. Helyette a húsiparral, a nukleáris energiával, a gázvezetékekkel, a szénbányászok munkakörülményeivel, a veszélyes hulladékokkal, a levegő tisztaságával, az információszabadsággal és hasonló ügyekkel foglalkozott, zseniális intuícióval szúrva ki a nagyvállalatok jogsértéseit, dollármilliós korrupciós ügyekbe tenyerelve bele, törvénymódosítások tucatjait (Safe Car Act, Clean Air Act, Freedom of Information Act stb.) és új kormányhivatalok alapítását (U.S. Consumer Product Safety Commission, National Highway Traffic Safety Administration stb.) kényszerítve ki.

Elnöki ambíciói nincsenek: ő is tudja, hogy a kétpárti felállásban esélytelen, a kampány viszont jó alkalmat ad arra, hogy nyilvánosan kritizálja a rendszert és az esélyeseket. A demokraták egy része azzal vádolja, hogy szereplésével a konzervatív republikánusok malmára hajtja a vizet, hiszen szavazótábora (országosan 3-4 százalék, bizonyos államokban és a fiatalok között azonban a 15 százalékot is eléri) amúgy többségében a demokratákra szavazna, és ez sorsdöntő lehet az éles versenyben: Al Gore és George W. Bush a közvélemény-kutatások adatai szerint fej-fej mellett halad.

Ralph Nader a Village Voice cimlapján

Nadert azonban ez nem érdekli, szerinte Bush vagy Gore egykutya - ebben egyébként a közvélemény egyetért vele: egy felmérés szerint még azok is őt tartják az egyetlen "tisztességes" elnökjelöltnek, akik máshova szavaznak. Nader azzal indokolja szerepvállalását, hogy így legalább a demokraták majd jól felébrednek, és elgondokoznak azon, kiket és mit is kéne képviselniük. Kampánya - ahogy szervezetei sem - nem fogad el vállalati szponzorokat, kizárólag magánemberek adományaiból fedezi költségeit. Pert indított viszont az elnökválasztást bonyolító hivatal ellen, mert véleménye szerint alkotmányellenes, hogy csak a 15 százaléknál népszerűbb jelöltek kapnak kampánypénzt az államkasszából.