Szlovákia
1
Ukrajna
2
Alagút a fény végén
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Fodor Gábor egy év után dicstelenül távozik a Szabad Demokraták Szövetsége éléről. A párt fennállása legsúlyosabb válságában, totális sokkban, a szétesés szélén van. A szavazók megbüntették az SZDSZ-t a következetlenségért, a liberális elvek elárulásáért, leginkább pedig azért, mert pusztán hatalmi okokból a párt még akkor is elvtelenül támogatta a kisebbségi Gyurcsány-kormányt, amikor már semmi oka nem volt rá.
A szabad demokraták nemhogy nem tanultak az 1994-98-as időszak ősbűnéből, amikor minden racionális érv ellenére kitartottak Horn Gyula mellett, hanem éppenséggel megismételték a korábbi hibát. Az SZDSZ most csont nélkül kihullott az Európai Parlamentből, és nem körvonalazódik az a választói csoport, amelyik eséllyel tartaná bent őket a magyar Országgyűlésben a következő választáson.
Fodor Gábornak nem sikerült új színt hozni a párt politikájába: mivel lekötötte az energiáit a párt, a frakció és a pártelit egysége látszatának a fenntartása, sem a fiatalításra, sem a zöld vonal erősítésére nem maradt energiája. A Gyurcsány- majd a Bajnai-kormány mellett utolsó vérig kitartó frakció és a párt konfliktusa a szabad demokratákat mára a pártszakadás peremére sodorta.
Engedte, hogy a Hit Gyülekezetét elvigye az MDF, még zöldügyben sem kereste az együttműködést az LMP-vel, és a magát hetekig riszáló Bokrosra sem csapott le.
Amikor a bukás veszélye felerősödött, Fodor az evidensnek tűnő ziccereket is kihagyta, hogy fontos szavazói csoportokat tartson a párt mellett: engedte, hogy a Hit Gyülekezetét elvigye az MDF, még zöldügyben sem kereste az együttműködést az LMP-vel, és a magát hetekig riszáló Bokrosra sem csapott le.
Fodor középutasnak meghirdetett, de minden eszmei tartalomtól kilúgozott politikája az iszonyatosan gyenge és népszerűtlen Gyurcsány-kormány elvtelen külső támogatásával súlyosbítva a semmibe vezetett. Az SZDSZ számára már nem a liberalizmus hitelesebb képviselete (nem mintha ebben különösképpen jeleskedtek volna), hanem a politikai túlélés a cél.
Az alapproblémán Fodor távozása sem változtat: a párt mozgástere nagyon behatárolt, és ez eleve meghatározza a következő pártelnök lehetőségeit. A szétzilált gazdaságot stabilizálni igyekvő Bajnai-kormány mögül a szabad demokratáknak nemcsak politikailag lenne értelmetlen kihátrálni: előrehozott választás esetén az SZDSZ nemhogy az öt, de talán még a minimális állami finanszírozást biztosító egy százalékos küszöböt sem vinné át.
Vannak a párton belül, akik úgy gondolják, hogy még a nyáron ki kéne adni Bajnaiék útját, hadd jöjjön ősszel az előrehozott választás és vele a Fidesz. Ha a Parlamentbe nem is sikerül majd bejutni, a következő őszre a Fidesszel kapcsolatos választói illúziók is erodálódni kezdenek majd, és az önkormányzati választásokon a fővárosban talán még teremhet babér az SZDSZ-nek.
Előrehozott választás esetén az SZDSZ nemhogy az öt, de talán még a minimális állami finanszírozást biztosító egy százalékos küszöböt sem vinné át.
Csakhogy kár az SZDSZ válságára pusztán hatalomtechnikai kérdésként tekinteni, a liberálisoknak új programot, új vezetőt és új stratégiát kéne találniuk. Mivel zsarolási potenciálja nincs, a kormány külső támogatójaként az SZDSZ nem tud a hátralévő időben olyan törvényeket elfogadtatni, amelyek egy, a választók számára érzékelhető, karizmatikusabb liberális profil megrajzolását segítenék.
Felmerülhet – miként az az EP-kampány alatt a fővárosban látszott – az SZDSZ urbánus jellegének a domborítása, a helyi kötődések és programok erősítése. A párt alapszervei ezt szeretnék, többen pedig az ehhez szükséges elitváltást is forszírozzák. Azonban az ügyvivők leváltása új, alulról építkező platform híján most csak a régiek visszatérését eredményezné, ami csak gyorsítaná a párt atomjaira hullását.
A párt a 2006 szeptembere utáni kutyakomédiával hivatalosan is búcsút intett emberi jogi hagyományainak. Jobb program híján egyelőre marad – miként az a kampányban kidomborodott – a szélsőjobbal való riogatás és a liberalizmus mint elvont eszme fontosságának a hangoztatása.
Vasárnap láttuk, hogy a frusztrált baloldali szavazók számára mindez mennyire vonzó. A helyzet most annyiban változott, hogy a jobboldal (azon belül is a Jobbik) térnyerése megakadályozásának többé már nem a 2,16%-ot kapott SZDSZ a kulcsa. A szavazók egyik része a választási térképek adataiból leszűrhetően az LMP-hez (2,6/%), a másik feltehetően az MDF-hez (5,3%) vándorolt.
A Jobbiktól tartó liberális szavazó, ha nem akarja elpazarolni a szavazatát, ma már akkor dönt racionálisan, ha e két párt közül választ. És bármilyen különös, közülük is inkább a Jobbikot korrekten a nevén nevező Dávid Ibolyára és az MDF-re, nem pedig a cigányügyben lapító, tőkeellenes LMP-re kéne voksolnia.
Közülük is inkább a Jobbikot korrekten a nevén nevező Dávid Ibolyára és az MDF-re, nem pedig a cigányügyben lapító, tőkeellenes LMP-re kéne voksolnia.
A hagyományos liberális szavazók ráadásul hamarosan kénytelenek lesznek valami olyasmiben reménykedni, ami korábban legfeljebb a rémálmaikban jöhetett elő: hogy a Fidesz a következő parlamenti választáson abszolút többséget szerez, és a Jobbik nélkül tud egypárti kormányt alakítani.
De ki legyen az új elnök? Az előző visszatérése nem lehet pálya: Kóka János – ha ez egyáltalán lehetséges – talán még Gyurcsánynál is népszerűtlenebb; a pökhendi milliárdos újraválasztása a párt számára az instant öngyilkosságot jelentené, hiába állnak mögötte a nagy öregek (Kuncze, Magyar, Pető). Horn Gábor még nem volt pártelnök, azonban megosztó, és szintén igen népszerűtlen figura, a neve összeforrt a korábbi elnökségekkel, hatalmi intrikákkal, ráadásul ő volt az irgalmatlan pofonhoz vezető kampány karmestere.
Fennáll a lehetőség, hogy visszatérjen valaki a párt "nagy generációjából", csakhogy roppant valószínűtlen, hogy akár Kuncze, Magyar vagy Pető bevállalja a szinte bizonyos arcvesztést egy eleve vesztes helyzetben. Igaz, hogy az ide vezető hosszú utat leginkább ők kövezték ki, az elmúlt egy évben azonban kivonultak az operatív ügyekből, és már a partvonalról, némi kárörömmel figyelhették Fodor vergődését. Jellemző, hogy a párt Országos Tanácsa többször volt határozatképtelen, mert például az említettek nemigen vettek részt a munkában.
Felmerülhet, hogy a Kóka-tábor valamelyik háttérembere kerül az elnöki székbe, de pl. Hankó Faragó Miklóstól várni, hogy kivezesse a pártot a szakadék mélyéről, meglehetősen illuzórikus lenne. Arra sincs sok esély, hogy olyan külső embert találjanak, aki asszisztál a párt utolsó fejezetének a megírásához. Ha létezik egyelőre bujkáló, ámde tehetséges és politikai ambíciókkal bíró liberális politikusjelölt (másmilyet nem érdemes keresni), az ma már nem az SZDSZ-ben gondolkodik.
Ha létezik egyelőre bujkáló, ámde tehetséges és politikai ambíciókkal bíró liberális politikusjelölt (másmilyet nem érdemes keresni), az ma már nem az SZDSZ-ben gondolkodik.
A küldöttek megválaszthatnak egy olyan politikust, aki eddig nem igazán rúghatott labdába, és még elég fiatal ahhoz, hogy ha el is bukik, az ne jelentse a politikai karrierje végét. A HírTV hétfőn már megpendítette, hogy Gusztos Péter esélyes a jelölésre.
Egyelőre nem sikerült megtudni, hogy az ügyvivő táplál-e elnöki ambíciókat, a személye azonban több problémát is felvet. Egyrészt nem látszik, hogy miként tudná átverni az akaratát a párteliten és a frakción. Ez már Fodornak sem sikerült, igaz, ott ő kisebbségben volt Kóka csoportjával szemben. (A tét nagyságát mutatja, hogy a párt és a frakció nézeteltérései már eddig is sok konfliktust gerjesztettek, és van, aki szerint egy pártszakadás sem zárható ki a nem túl távoli jövőben.)
A parlamentben több fontos liberális kezdeményezés kötődik Gusztoshoz, de a párt alapvetően hibás stratégiája (így a kisebbségi Gyurcsány-kormány külső támogatása) ellen nem lépett fel határozottan. Nem mutatkozott meg markánsan a párt belső konfliktusaiban, és bár Kókát támogatta, nem mondta meg határozottan, hogy miért tartja jobb jelöltnek Fodornál.
A pártban sokan kiszámíthatatlan, utóbb rendre a nyertes oldalára álló, opportunista figurának tartják.
Gusztos bizonytalankodott a Bajnai kormány támogatásakor is. Így aztán nem csoda, ha arról végképp keveset lehet tudni, hogy mit gondol az SZDSZ jövőjéről, és hogy merre mozdítaná a pártot. A pártban sokan kiszámíthatatlan, utóbb rendre a nyertes oldalára álló, opportunista figurának tartják.
A másik potenciális elnökjelölt Szent-Iványi István. Az Országos Tanács elnöke hiába volt talán a legjobb magyar EP-képviselő, brüsszeli karrierje a párt kiábrándító szereplése miatt most véget ért.
Mivel leginkább Brüsszelben mozgott, idehaza nem kötődnek a nevéhez érdemi politikai kezdeményezések. Korábban Fodort támogatta, és egyelőre nemigen látszik, hogy megválasztása mennyiben jelentene gyökeres fordulatot az eddigi politikai vonalhoz képest. Szent-Iványi mellett szól a tekintélye és a tapasztalata, de nem kifejezetten küzdő, politikus alkat.
Ha bármelyikük be is fut, elsősorban a betyárbecsület lehet az, ami miatt vállalja a feladatot, mert innen nemcsak "nyerni", de már tisztességesen helytállni is szép lenne. A Szabad Demokraták Szövetségének az elmúlt 15 év súlyos politikai hibái miatt minden bizonnyal befellegzett.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
