Mária
17 °C
29 °C

Hogy felejtettek el a németek háborúzni?

2010.01.26. 12:38 Módosítva: 2010-01-26 12:38:12
Miközben katonáinak már a XXI. századi Afganisztánban kellene helytállniuk, Németország még mindig a II. világháború árnyaival küzd. Vagy ez csak egy kifogás, amivel egy kényelemhez és békéhez szokott jóléti társadalom támogatja a háborúval szembeni ellenérzéseit?

„Ha a németek nem akarják kockáztatni az életüket, akkor rögtön otthon is maradhatnak” – nyilatkozta egy brit ezredes a Spiegel magazinnak, amely legutóbbi számában az afganisztáni bevetésről közöl cikket. Múlt héten Stanley McChrystal tábornok, az afganisztáni NATO-erők amerikai főparancsnoka a legnagyobb német bulvárlap, a Bild Zeitung hasábjain lényegében azzal ekézte a Bundeswehrt, hogy katonái páncélozott járműveikbe, biztos táboraikba húzódnak vissza, és közben elveszítik a kapcsolatot a felkelőknek kiszolgáltatott afgán lakossággal. A parancsnok egyúttal több kockázatvállalásra biztatta a németeket.

Tény, hogy a Bundeswehr egyelőre nem igazán vívott ki magának tekintélyt szövetségesei körében. Bár Németország a maga 4280 katonájával az afganisztáni NATO-csapatok harmadik legnagyobb kontingensét adja, Berlin csak a – korábban még békés – északi területek biztosítását volt hajlandó vállalni, katonáinak a harcok dúlta déli országrészben való bevetését kezdettől fogva csak egészen kivételes vészhelyzetekre engedélyezte. Amikor pedig a közelmúltban a Talibán Afganisztán északi vidékeire is kiterjesztette az ellenállást, szégyenszemre az amerikaiaknak kellett további 2500 katonát a térségbe vezényelniük.

„A németek csak figyelik az eseményeket, és nem mentenek meg minket. Más barátainkhoz kell fordulnunk védelemért” – idézi az esettel kapcsolatban a Spiegel Mohamed Omart, a kunduzi régió kormányzóját. A német kormány továbbá igencsak húzódozik attól, hogy az amerikaiak csapaterősítési kérésének eleget tegyen, még ha valószínű is, hogy a csütörtökön kezdődő londoni Afganisztán-konferencián végül mégiscsak beadja majd a derekát.

000 DV594814

A gyávaság vádját határozottan visszautasítva német poltikusok és publicisták leginkább az ország II. világháborús felelősségével magyarázzák a vonakodó hozzáállást. Jellemző eset volt annak a tavaly szeptemberi észak-afganisztáni incidensnek az itteni fogadtatása, amikor egy német parancsnok utasítására végrehajtott bombatámadásban több mint száznegyvenen – nagyrészt civilek – vesztették életüket. Az eset a német a közvéleményt talán még a saját katonái halálhírénél is – eddig közel negyven német katona esett el a 2002 óta – jobban megrázta.

A kunduzi bombázásban a politikai mellékszálak mellett – az ügyet a 2009 szeptember végi választások előtt megpróbálták eltussolni – a német közéletet maga az a tudat is sokkolta, hogy egy német tiszt ölt, méghozzá jelentős részben ártatlanokat. Pedig a tűzparancsot két, a Talibán által eltérített üzemanyag-szállító tartálykocsira adták ki – noha valóban rendkívül szerencsétlenül, mert a teherautók körül sok civil tartózkodott, de a cél semmiképpen sem az ártatlan áldozatok lemészárlása volt.

Benzint osztottak a falubelieknek, amikor jött a NATO-légicsapás
Benzint osztottak a falubelieknek, amikor jött a NATO-légicsapás

Egy másik jellemző példája a németek háborúfóbiájának az a fajta már-már perverz szóbűvölés, amit egy ideje német politikusok játszanak annak érdekében, hogy az afganisztáni helyzetet nehogy „háborúnak” kelljen nevezniük. Itt jelenleg több verzió is verseng egymással: a legbátrabb még talán a Karl-Theodor zu Guttenberg védelmi miniszter által bevezetett „háborúhoz hasonló állapot”, de versenyben van még a „nem nemzetközi (!) fegyveres konfliktus” is.

A Spiegel információi szerint pedig a kancellári hivatal hasonló eufemizmussal az amerikaiak által meghirdetett counter-insurgency (felkelőellenes, ellentámadási) stratégiát egyszerűen csak „civilvédelemnek” (Zivilschutz) kívánja fordítani. Persze a szójátékok azért mégsem teljesen öncélúak: az afgánok kiképzésére kiküldött rendőri erőket például a törvények értelmében Berlin nem vezényelhetné háborús övezetbe, így a helyzet háborúvá nyilvánítása további jogi problémákat vetne fel.

Ezenkívül a német alkotmány kifejezetten tiltja is az ország részvételét olyan „cselekményekben, amelyek a népek békés együttélésének megzavarására és különösen támadóháborúk előkészítésére [...] alkalmasak”, noha a német alkotmánybíróság egyszer már alkotmányosnak nyilvánította az afganisztáni beavatkozást.  (Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy maga a NATO is alapvetően kerüli a „háború” kifejezést, mivel az ENSZ-től kapott mandátuma stabilizálásra és újjáépítésre vonatkozik, noha a katonai erő alkalmazását is megengedi).

000 DV430245

A történelmi érzékenységen kívül azonban szerepet játszhat a vonakodásban az is, hogy a német választók már közel hetven százaléka az azonnali csapatkivonást támogatja. Ez az arány nem sokkal nagyobb, mint Nagy-Britanniában vagy akár Lengyelországban, a német szavazók pacifizmusa azonban döntött már el választást: 2002-ben Gerhard Schröder kancellár úgy érte el saját újraválasztását, hogy kerek perec kijelentette, ő bizony távol fogja tartani Németországot az iraki háborútól.

A meghatározó német pártoknak azért becsületükre legyen mondva, hogy a tavaly szeptemberi Bundestag-választás előtt nem játszották ki az Afganisztán-kártyát, ez alól csak a populista, jelentős részben az NDK-utódpártra épülő Baloldal (Die Linke) volt kivétel. (Velük szemben a választók többségének meg egyéb fenntartásaik voltak.)

A türelem azonban fogyni látszik: a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokraták (SPD) újabban már a csapatok legkésőbb 2015-ig történő kivonását követelik, míg a konzervatív-liberális német kormány láthatóan mindent megtesz, hogy valahogy elbliccelje az amerikaiak csapaterősítési kérését. A legutóbbi hírek szerint egy ötszáz fős létszámnövelés talán mégiscsak összejöhet, de a németek továbbra is inkább az afgán biztonsági erők kiképzésében kívánnak feladatokat vállalni, a harcokban lehetőség szerint nem.

000 DV603349

Legkésőbb a csütörtökön kezdődő londoni Afganisztán-konferencián azonban Berlinnek színt kell vallania. Eközben egyre nő a nyomás a szövetségesei felől is: legutóbb épp a lengyel külügyminiszter osztotta ki igen keményen a németeket, hogy hagyják most már végre maguk mögött a történelmi (és politikai) fenntartásaikat, és csinálják végig rendesen az afganisztáni küldetést.