Anschluss

Annyit a legmegátalkodottabb EU-közönyös is felfoghat, hogy legalábbis valami nagyon furcsa történik Európával. Berlinben ugyanis, a Reichstag tövében egy Dáridó-szerű műsorba ágyazva vélhetően lengyelül éneklik azt az érzelmes dalt, amelyet mi Máté Pétertől ismerünk Elmegyek címmel.

Ennél sokkal többet viszont aligha foghatunk fel. Milyen úton indulok, még nem tudom.

Ünnepelni, ellentüntetni, egyáltalán véleményt nyilvánítani elhamarkodott magatartás.

Ha visszatapogatózunk az időben mondjuk a lengyel meg a német történelem mentén, akkor látjuk, hogy az ilyen méretű dolgokat sokkal-sokkal később szokták megmérni. A német szálon találjuk egyébként a címadó aktust is - ha elég absztraktívak és felelőtlenek vagyunk az ünnepi mámorban, akkor most lehet hasonlítani és disztingválni; különben a német vonalon megtalálható az egyetlen példa a többé-kevésbé egységes Európára is. És még most is szívesen játszogatunk azokkal a jelenetekkel. Megkérdezi néha az ember, az utókori bölcs, hogy mi lett volna, ha. Egész apró dolgokkal is működik a játék, kicsíráznak és vastag termőtestet növesztenek az alternatív történelmek; mi lett volna, ha különbéke itt vagy ott, mi lett volna, ha nincs atombomba, vagy ha máshol van, ha Amerika mást csinál, ha előbb jön a Tigris tank. Meg hogy mit kellett volna másképp csinálni. Szeretjük azt hinni, hogy azért tudjuk jobban, hogy hol léptek rosszul az elődeink, mert okosabbak vagyunk náluk, és nem azért, mert utánuk élünk. De azért elég filmhíradóban láthattuk már a Hősök terét ahhoz, hogy felfoghassuk, ötven-száz év múlva derül csak ki, hova futnak ki az ott játszódó jelenetek.

Ünnepelni, örülni, ellentüntetni, egyáltalán átfogó véleményt nyilvánítani tehát legalábbis elhamarkodott, hebrencs magatartás.

Minden történelemfelfogás szerint az. Akár alakítható a történelem, akár kölcsönhatások sorozata, amelyen csupán habos taraj az a néhány ember, akiről úgy tartjuk, hogy képes volt alakítani - most mindenesetre halovány fogalmunk se lehet arról, hogy mi lesz. Lehet, hogy az unió fájdalmas krízisektől óv meg majd, és szabványosított légzsákok biztonságából mosolyoghatunk a veszedelmekre és áfiumokra. És lehet az is, hogy kompország egy ébredező szörny bendőjében vetett horgonyt, mint egy távoli galaxisban Han Solo. Sőt még az is lehet, hogy ebből se lesz semmi, és gyerekkorában szétszakítja a nála egységesebb hatalmak tömegvonzása.

Mintha már lenne győztes. Mintha nem éppen most állnának fel a csapatok.

A medve bőre, amelyre most iszunk, és amelyen végül hajnaltájban elájulunk, az a medvebőr ma a távolban egy fehér vitorla. Vagy nem fehér. Vagy nem is medve. Se hinni benne, se ünnepelni, se fitymálni nincs más okunk, mint hogy remélni vagy keseregni néha jólesik. Töltelék mostanra van bőven hozzája. Helyünk Európában. Megérdemelt helyünk Európában. Európa kapuja, de most már belülről. Szent István megnyalja mind a megmaradt ujjait. Mindig is visszavártak minket. Azért erősítették meg a városaikat. A független Magyarország halála. A moderneurópai Magyarország születése. Örök és megbonthatatlan. Hajrá Európa, hajrá magyarok.

De legalább a legkövérebb közhelyet felejtsük el: hogy most végre egyszer a győztesekhez csatlakozunk. Ne tegyünk úgy, mintha összes eddigi csatlakozásunknál tudtuk volna előre, hogy ki lesz a győztes. Mintha már lenne győztes. Mintha nem éppen most állnának fel a csapatok.