A gonoszság tengelye

Az amerikai elnök két héttel ezelőtt elhangzott, az unió állapotáról szóló beszédét, amelyben Irak, Irán és Észak-Korea hármasa, mint a "gonoszság tengelye" szerepelt, a szokásos döbbent csönd, majd elégedetlenkedés fogadta az európaiak és a "mérsékelt" arab rezsimek részéről. Ebből állna az új amerikai külpolitika? Erre folytatódik a terrorizmus elleni küzdelem? Úristen.

Ráadásul Bush kitételét mintha Ronald Reagentől, a másik "cowboyelnöktől" kölcsönözte volna, aki a nyolcvanas években "gonosz birodalomnak" nevezte a Szovjetuniót. Az a harcias megjegyzés szintén leereszkedő legyintgetéseket váltott ki szofisztikált nyugat-európai politikai körökben, esetleg pánikot. Úgy, mint most. Ma ismét az "ostoba" amerikaiakról hallunk, akik "túlegyszerűsítenek" mindent, arroganciájukkal és vak harci lelkesedésükkel romlásba sodorva valamennyiünket.

Ennek egyik oka lehet a már korábban is ecsetelt kisebbségérzet, ami a nyugat-európai politikai elitet jellemzi, ha az Egyesült Államokról van szó, valamint a hagyományos kulturális fensőbbségérzet a "paraszt" amerikaiakkal szemben, ami a legtöbb európainak sajátja. Meglepő lett volna, ha pont a franciák nem találnak újabb bizonyítékot a texasi "tahóságára" az elnöki beszédben.

De az amerikai politikai így működik. Az Egyesült Államok elnökei hagyományosan igyekeznek fekete-fehér morális kérdésnek beállítani még a komplex külpolitikai problémákat is. (Egyébként ebben nincsenek egyedül, lásd a már-már krisztusi pátosszal politizáló Tony Blairt, aki még az egészségügy reformját is erkölcsi hadjáratként prezentálja.) A kongresszusi képviselők előtt előadott, a tévében élőben közvetített elnöki beszéd elsősorban a szeptember 11-e által még mindig sokkolt választóknak szólt. Bár mutatja az elnök külpolitikájának csapásirányát, a beszéd szándékosan egyszerűsített, konkrét lépésekre következtetni belőle aligha lehet. Aki ezt hallva máris a szívéhez kap, elsieti a parát. Chill.

Pláne, hogy a túlegyszerűsített retorika, a parasztos ökölrázás önmagában még nem jele a buta politizálásnak. A "terrorizmust" mint olyat ellenségnek kikiáltó Bush eddig meglepően átgondoltan irányította a háborút. A primitív olézást nem követte primitív látványháború. Tessék megszokni a hangnemet. Megtámadott országról beszélünk.

És persze az elnök harcias szavait ért heves kritikát hallva az ember hajlamos elfelejteni, hogy Bush részben joggal ijesztget. Irán, Irak és Észak-Korea valóban dolgoznak tömegpusztító fegyverek előállításán, és Teherán bevallottan támogat terrorista szervezeteket (konkrétan nyílt parlamenti ülésen vitatják meg, mennyi pénzt kapjon jövőre a Hezbollah). Egyikük sem hajlandó együttműködésre nemzetközi ellenőrökkel. Tényleg fáj az egyeseknek, hogy ezeknek a csávóknak beszólt az Egyesült Államok? Miért kellene hagyni, hogy nyugodtan folytathassák mindezt? Miért kellene megkockáztatni, hogy a cucc terroristák kezébe kerül? Azt már láttuk, mire képesek 3 eltérített repülővel. Az amerikai külügyminiszter kedden azt mondta, hogy tervek készülnek Szaddám Husszein megbuktatására. Ámen. Nélküle mindenkinek jobb lesz, elsősorban az irakiaknak maguknak.

Mégis, nem az igazi ez így. Bush-nak nem kenyere az óvatoskodás, és nem törődik túl sokat potenciális szövetségeseivel. Az Iránt pocskondiázó szónoklat annak árt a legjobban, aki igyekszik kimozdítani az országot az iszlám teokrácia sötét holtpontjáról: az amúgyis problémákkal küzdő, reformpárti Hatami elnöknek. Míg szeptember 11-e után Amerika-barát tüntetések voltak Iránban, a Bush-beszédet követően ismét csillagos-sávos lobogókat égettek a sértett perzsák Teherán utcáin. Irán eddig együttműködött a terrorellenes koalícióval. Még néhány udvarias szót is váltottak nyugati és iráni vezetők. Ezek után aligha fognak.

A harcias szónoklat a nagyjából Nyugat-barát orosz elnöknek is kínos. Irán, Irak, Észak-Korea, ha nem is szövetségesei, de partnerei Oroszországnak. Putyint így is megalázta már Bush egyszer-kétszer. Az orosz elnök támogatásáért, fehér házi látogatásaiért cserébe mit kapott? Szemétre vetett fegyverkorlátozási szerződést, rakétavédelmi rendszert a képébe, kevés hajlandóságot az együttműködésre fontos ügyekben. Most meg ez. Márpedig az orosz elnök Amerika-barát politikája csak akkor fog működni, ha cserébe ő is kap valamit. Ha otthon demonstrálni tudja, hogy Oroszországnak megéri jóban lenni a Nyugattal. És az Egyesült Államoknak nem áll érdekében elvenni Putyin kedvét.

Bush-nak jó oka van rá, hogy az amerikaiakat - és persze az európaiakat is - riogassa. A harci dobok verése indokolt és érthető. Az ellenség valós. De Bush talán túl széles ívben rántott kardot. Még lecsap néhány olyan fejet is, ami a helyén maradhatna? Meglátjuk.