A Barroso-Buttiglione-Kovács-sztori benne lesz a történelemkönyvekben

2004.11.05. 12:37
Az Európai Parlament sikere teljes, az eredmény talán történelmi. A tagállamok vezetői valódi harc nélkül beletörődtek, hogy Strasbourg nem hajlandó a megszokott módon, automatikusan megszavazni jelöltjeiket és hivatalában megerősíteni az új Európai Bizottságot. Az EU demokratikusabb és valódibb lett általa.
A José Manuel Barroso bizottsági elnök által csütörtök este ismertetett új csapat valódi átalakításokat tartalmaz. Az EP, az Unió egyetlen teljesen demokratikusan választott intézménye a múlt heti elutasítással alaposan átalakította az európai politikai játékteret, megnövelte saját jogosítványát (elvileg nincs rá joga, hogy beleszóljon a Bizottság összetételébe), demokratikusabbá tette a közösség berendezkedését és nem mellesleg érdekesebbé tette az EU-t.

Demokratikusabb

Valószínűleg a Bizottság múlt keddi elutasításában főszerepet játszó szocialista parlamenti frakciót nem a legnemesebb szempontok vezérelték, de a nettó eredmény klassz: az EP-nek köszönhetően elmúltak azok az idők, amikor a tagállamok vezetői zárt ajtók mögött, egymás közt lezsírozták, hogy kikből álljon a Bizottság, mindenfajta demokratikus kontroll nélkül, aztán kész, az van.

Az Európai Parlament meghallgatta a biztosokat, emésztett, aztán gyakorlatilag megvétózta azokat, amelyeket elfogadhatatlannak ítélt. A homofób Rocco Buttiglione, az orosz olajpénzen magának pártot vett Ingrida Udre hazaküldése elég konkrét eredmény. Strasbourg összességében jól töltötte be feladatát, és viszonylag hatékonyan végezte el a demokratikus ellenőrzést a tagállami kormányok és az Európai Bizottság elnöke felett. Nem maradéktalanul, de ez sokkal jobb, mint a semmi.

Ez jó hír, talán történelmi. A tagállamok által megszült Európai Unió - vagyis egyik intézménye, az EP - önálló életre kelt és a kormányok ellen fordult. Pontosan úgy, ahogy azt az alapszerződések írói, akik demokratikus Uniót akartak létrehozni, elképzelték.

Ezt az optimista olvasatot persze egy kicsit meg lehet kérdőjelezni, mert magának az Európai Parlamentnek sem tökéletesek a demokratikus jogosítványai. Papíron igen: minden EP-képviselőt az európai nép választ. A gyakorlatban ez nem biztos, hogy valódi legitimitást biztosít: a legtöbb európainak fogalma sincs róla, hogy ki a képviselője, mit csinál a Parlament, hol van, fontos-e stb. Ezért nem biztos, hogy ezek az emberek valódi népképviselők. A nemzeti parlamentek képviselőinél biztosan kevésbé, ami már eleve rosszul hangzik. Nem százszázalékos demokratikus sikerről és átalakulásról van tehát szó.

Jó, hogy megtörtént

Az Európai Parlament, Barroso elnök és a tagállamok vezetői közti pár hetes huzavona legfontosabb eredménye azonban nem ez. A legfontosabb az, hogy volt egy jó kis balhé.

Az euroszkeptikusok legfontosabb érve az európai integrációval szemben az, hogy nincsen európai nép, nincsen európai politikai közeg, nincs igazi európai közösség. Nincs mire uniót építeni. Ebben sok igazság van, de pont ezen változtatott picit az elmúlt egy hét. A Buttiglione, Kovács, Barroso és a többiek körül dúló vita ugyanis egy valódi európai politikai vita volt. Egy olyan ügy, ami nem állt meg az egyes államok határainál, hanem ugyanúgy, vagy majdnem ugyanúgy, téma volt a magyar, az olasz, a brit, a francia, a német - az európai - újságok címlapjain. Az EP, a tagállamok és Barroso birkózása egy valódi, közös európai sztori volt, ahogy az óceán másik oldalán az elnökválasztás.

A valódi európai sztorik két okból jók. Egyrészt növelik az egy politikai közösséghez való tartozás érzését. Ez a sztori nem csak a magyarokról vagy csak az olaszokról szólt, hanem a magyarokról és az olaszokról és a többiekről. Persze mindenkit a saját biztosának a sorsa érdekelt a legjobban. De az ügy az Európai Bizottság ügye volt, a tét az európai "kormány" hivatalba lépése volt. Egy közös valamiről beszéltünk két hétig.

Az egyik amerikai alapító atya azt mondta, hogy nem a közösség alkotja meg az alkotmányt, hanem az alkotmány a közösséget. Az európai alapszerződések eddig még kipróbálatlan, a megfelelő pillanatra várakozó soraiból és rendelkezéseiből nőtt ki Kovács László, Rocco Buttiglione és José Manuel Barroso sztorija. Az alapszerződés pár hétre közös európai politikai teret, közös európai politikát, rendes Uniót teremtett.

A másik ok, amiért jó, hogy mindez lezajlott, a nevelés. A demokrácia, ha igazán jól működik, nem csak a kormányzásról szól, hanem a népokításról is. A Bizottság elutasítása ezt a feladatot is betöltötte. Biztos, hogy ma Magyarországon és Olaszországban legalább az emberek egy része egy kicsivel többet tud róla, hogy mi az Európai Unió. Ha Buttiglione, Udre és Kovács annak idején baj nélkül átjutnak az EP-n, ha nincs ez az egész botrány, akkor tizedennyi szó nem esett volna a Bizottságról, a Parlamentről, az EU-ról. Remek.