Kiverem a fogaidat

Gumilövedékekkel megfektetett járókelők, véletlenszerűen begyűjtött és őrizetbe vett, megvert tüntetők, automatikusan elrendelt előzetes letartóztatások és a sajtó nyomására megpuhuló másodfok. Majd bődületes lyukrafutás a magyar bűnözés történet egyik legkegyetlenebb rablása ügyében. Október és Mór. A rendőri töketlenkedések majd túlkapások, és az igazságszolgáltatás cinikus automatizmusának látványos példái.

A nagyszámú, és a nyilvánosság számára jól exponált képek, történetek láttán a legtöbben kapkodják a fejüket, jé ez így működik? Az illetékesek mossák a kezeiket, magyarázkodnak, bagatellizálnak, megpróbálják elkenni vagy másra kenni az egész katyvaszt, amit évtizedeken keresztül ők kavartak, vagy legalábbis megtűrtek, kényelmesen vakarózva üldögélve a saját szemétdombjuk teteén, minden bírálatra kíméletlenül visszaharapva, rosszabb esetben kicsinyes bosszút állva.

Miközben nyílt titok volt mindig is a rendszert közelebbről ismerőknek, hogyan mennek itten a dolgok. Hát így. A rendőrnek, ha olyan kedve van, megveri a gyanúsítottat, vagy a peches járókelőt, tanú nincs, vagy csak kollégák, a civil meg hadd szokja, valamiért úgyis megérdemli. Ha mégis megindul egy eljárás rendőri túlkapás miatt, legtöbbször bizonyítottság hiányában megszüntetik.

Jól emlékszem arra a békésnek indult nyári estére a kilencvenes évek elején, amikor a Kopaszi-gátról bolyongtunk a Petőfi-híd felé az egyik cimborámmal a legendás Aranyhalból - akkor még nem volt se Lánymányosi-híd, se Infopark, se Leisztinger, csak a nagy büdös semmi a Duna-parton - és lefékezett mögöttünk egy rendőrautó, igazoltattak, megtudták, hogy egyetemisták vagyunk, egyikünkkel leköpdöstették a járőrautó szélvédőjét, a másikunknak meg a pólójával kellett fényesre suvickolni. És mi még jól jártunk, hogy nem vertek meg.

Vagy amikor egy belvárosi borozóban razziázó dagadt, kopasz járőr a falhoz vágta szemüveges arabszakos bölcsész barátomat, ne pofázz, vagy kiverem a fogaidat felkiáltással. Végül csak én kaptam egyet, mert szóvá tettem, hogy ilyen büntetőjogi tényállást nem ismerek. Nem voltam ruhástul 60 kiló. És amikor bejelentést akartunk tenni, csak röhögtek rajtunk. Mint ahogy akkor is, amikor telefonon segítséget akartunk kérni, hogy a szkinhedek félholtra rugdosták az egyik jemeni kollégista társunkat a Körtéri büfé előtt - ismertebb nevén Don kanyar - amikor az 53-as buszra várt barátnőjével. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbbünknek vannak hasonló történetei.

Kevés laikus számára tisztázott, hogy a büntetőeljárásban milyen hatalommal bír a rendőrség. És ha kell, az eredményesség érdekében milyen sunyin vissza tud élni vele. Egy nyomozás során egyébként verni sem kell a vélt gyanúsítottat, hogy presszionálják, számtalan egyéb finom eszköz létezik a beismerő vallomás kicsikarására. Utána a szerencsétlen hiába makog a bíró előtt, hogy csak azért tett vallomást, hogy kiengedjék az előzetesből, mert minden este análisan vegzálták, bírta volna ki azt a pár hónapot, osztja az igazságot a bíró, akkor most nem kapta volna meg azt a néhány évet. Saját fülemmel hallottam ilyen indoklást, nem is egyszer.

A büntetőeljárások jelentős része már a rendőri és az ügyészi nyomozati szakban eldől. Ha a rendőrség és az ügyészség ügyesen rendezi el a papírokat, szinte tálcán kínálja a kész ügyet í bíróság, amelyik az esetek 95 százalékában meg is kajálja. Lásd a váderedményességi mutatót, hiszen az egész eljárás lényege valójában a papíralapon, sajátos nyelven folytatott irányított kommunikáció. Éljen a statisztika mindenhatósága.

Ez a szar borult ki elénk most hirtelen, rövid idő alatt, nagy dózisban. Nyilvánvaló, hogy az azonosító nélküli, terroristamaszkos rendőr nem az Astoriánál rugdosott először járókelőt - bár a gumilövedékes nyugdíjasvadászat valószínűleg újszerű élmény volt nekik is - csak azt felejtette el, hogy most nem a kertek alatt vagy a fogdák jótékony hűvösében rugdos, hanem kamerák kereszttüzében. Abban a hitben élhettek, hogy a kéz kezet most elv most is működni fog, ha eddig hallgatólagosan eltűrték, most sem lesz gond.

Azt is tudjuk, hogy nem a móri ügy félresikerült bírói döntése az első tévesen meghozott ítélet Magyarországon. Az egyik főbíró az ügyet így kommentálta: "szó sincs bírói hibáról". Erről akkor lenne szó, ha az ügyben eljáró bíró eljárási szabályokat vétett volna, de ez ebben az esetben fel sem merülhet. Marhára megnyugtató helyzetértékelés. Milyen lehet a bírói döntések találati aránya kisebb súlyú ügyekben, ha az utóbbi évtizedek legsúlyosabb és legnagyobb közfigyelmet kiváltó, a lehető legnagyobb bűnüldözői és ügyészi apparátussal vizsgált ügyében ekkora bakot sikerült lőni?

Sajnos nem valószínű, hogy ezek a látványos bukták elvezetnének addig, hogy bármi is megváltozzon a rendőrség és az igazságszolgáltatás környékén a közeljövőben. De legalább nem városi legendaként lappanganak és kenődnek el ezek az ügyek, és az illetékesek is kénytelenek valamit nyökögni, mert. Valószínű ez az egyetlen pozitív hozadéka ennek a fél évnek.