Amerika esély, nem fenyegetés

A nagy port felvert múlt heti uniós közvélemény-kutatás eredményei, ha vérfagyasztóak is, annyira nem meglepőek. A felmérésből, emlékezni fogunk, az derült ki, hogy az európaiak nagyobb része gondolja Izraelről és az Egyesült Államokról, hogy fenyegetést jelent a világbékére, mint bármely más országról, beleértve az atomfegyverrel felszerelt sztálinista diktatúra Észak-Koreát vagy a szintén atomhatalom, szintén katonai diktatúra Pakisztánt. (Azok a sajtóértelmezések, miszerint az európaiak Izraelt és Amerikát tartanák a legnagyobb fenyegetésnek a világbékére, hibásak, ugyanis nem ez volt a kutatók által feltett kérdés.)

Szóval az eredmények vérfagyasztóak, de talán nem olyan nagyon meglepőek. Az Izraelre vonatkozó eredménnyel itt most nem foglalkozunk, részben azért, mert azzal az országgal kapcsolatban annyi észbontó marhaság hangzik el egyébként is, az összeesküvés-elméletekre nyilván történelme folytán fogékony Európában, hogy tényleg nem érdemes. A hatvan éve szoros nyugat-európai szövetséges Egyesült Államokra vonatkozó részt viszont érdemes közelebbről szemügyre venni. (A felmérés a jelenlegi 15 uniós tagállamban készült csak).

Más kérdés, hogy aki a hollywoodi filmek alapján formál magában véleményt Amerikáról, az korlátolt.

Amerikával kapcsolatban könnyű negatív érzéseket táplálni. Miért ne? Amerika erősebb, agresszívabb, hangosabb, gazdagabb, szabadabb, demokratikusabb, függetlenebb, érzelmesebb, vallásosabb, hazafiasabb, énközpontúbb, valószínűleg önzőbb, mint Európa. Az európaiak jelentős része hajlamos picit lenézni ezt a "történelem és kultúra nélküli" országot, bár ez a jelző nagy tudatlanságról árulkodik. Az amerikai filmekben ábrázolt szubhumán karakterek és óvodás viselkedési minták pedig kétségtelenül ijesztőek. (Más kérdés, hogy aki a hollywoodi filmek alapján formál magában véleményt Amerikáról, az korlátolt.) Ráadásul az amerikai szokások, kulturális, gazdasági, politikai minták újabban mindenhol ott vannak, mindenhova befurakodnak - ez még a türelmesebbjét is felidegesítheti. A domináns hatalom ritkán túl népszerű.

Aktuálisabban pedig az európaiak hajlamosak nem bízni Amerikában: az európai emberek és államok nagy része ellenezte az iraki háborút, önös érdekektől vezérelt vállalkozásnak tartotta, aminek bizonyára nem volt más célja, mint az iraki olajkincs megszerzése. Ráadásul a George W. Bush vezette amerikai kormány a világ legmodernebb és leghalálosabb hadseregének parancsol. Hajlamos önfejűen és elhamarkodottan cselekedni, figyelmen kívül hagyni szövetségesei véleményét (Irak ma jobb hely lenne, ha Bushék jobb diplomaták és jobban felkészülnek a háború utáni helyzetre).

Tehát a közvélemény-kutatás sugallta következtetés, hogy az Egyesült Államok fenyegetést jelent a világbékére, lehet téves, de 2003 eseményeinek fényében és fülsiketítő hangzavarában annyira nem meglepő. Szerintem nem jogos, de érthető, hogy egy sereg ember tart Amerikától. Pláne mostanság, amikor az országot megtámadták és emiatt ideges és fél (egy tény, amit az európaiak nagy része a mai napig képtelen felfogni). Mégis, Amerikával együtt kell élni. Már csak azért is, mert hatalma és befolyása miatt Amerika nem csak a legnagyobb veszélyt, de a legnagyobb reményt is jelentheti a világnak.

Ellenezhettük Irak megtámadását egy sor legitim indokból. De annak aligha örülhet értelmes és érző ember, hogy a megszállóknak nehézségei vannak és Irakban nem mennek olyan jól a dolgok, ahogy mehetnének. Az iraki megszállás nem Amerikáról szól (ahogy a háborúról folytatott vita sem Amerikáról kellett volna, hogy szóljon), hanem Irakról és az iraki emberekről. A megszállásnak sikeresen kell végződnie, mert az irakiaknak is az a jó, ha egy diktátortól megszabadulván egy viszonylag normális országuk lesz.

Mégis, Amerikával együtt kell élni.

De nem csak ezért. Hanem azért is, mert az egész Közel-Kelet jobb és biztonságosabb környék lesz, ha Irak az instabilitás egyik fő forrásából legalább viszonylag demokratikus és békés állammá válik, amely többé nem fenyegeti szomszédjait és nem gyilkolja halomra saját népét. Ha a Közel-Keleten nyugi van, az az egész világnak jobb, még nekünk, magyaroknak is, noha ez keveseknek jut el az agyáig. Ennek a feladatnak az elvégzésére pedig az Egyesült Államok a legalkalmasabb. Egyszerűen azért, mert csak ő rendelkezik elég pénzzel, fegyverrel, paripával, befolyással és nem utolsósorban közvetlen érdekkel ahhoz, hogy ezt végbevigye.

Illusztratív kitérő. Felháborító, hogy azok az országok ajánlották fel a legkevesebb pénzt az iraki újjáépítésre, amelyek a leghangosabban balhéztak a háború előtt, hogy Irakot meg kell óvni az "amerikai agressziótól". Az országát negyedszázadon át terrorizáló iraki diktátort három hét alatt eltávolító amerikai agresszor egymaga húszmilliárd dollárt ajánlott fel, szemben az irakiakért az ENSZ-ben és az utcákon látványosan aggódó európaiakkal, akik nagy nehezen kiköhögtek kevesebb mint tizedannyit (azt is főleg a britek meg a spanyolok). Ez szégyen. (Persze mondhatnánk azt, hogy Amerika ütötte szét a helyet, rakja ő is helyre. Ez vonzó, csak éppen nem igaz, mert az ország gyalázatos állapotáért legalább annyira felelősek az előző tíz év szankciói, áttételesen tehát Szaddám és bandája. Ráadásul teljesen irreleváns, hogy ki a felelős. Vagy segítünk vagy nem segítünk, a többi mellékes.)

Utálhatjuk Amerikát, mert miért ne, de szinte minden közös problémánkra a nagyobb, nem pedig kisebb, amerikai részvétel a válasz.

Amerika azért jó, hogy van, mert hatalma, befolyása, nagy vagon pénze, fegyverei és globális érdekei folytán ez az ország tud a legtöbbet tenni a világ egészét érintő problémák leküzdéséért. Irak csak egy példa. Utálhatjuk Amerikát, mert miért ne, de szinte minden közös problémánkra a nagyobb, nem pedig kisebb, amerikai részvétel a válasz. Az AIDS, a malária, a globális felmelegedés, a harmadik világbeli szegénység, a csődöt mondott államok, a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek elterjedése, a szervezett bűnözés, az izraeli-palesztin konfliktus - ezek mind-mind olyan problémák és kihívások, amelyeket több, nem pedig kevesebb, amerikai odafigyeléssel, energiával és pénzzel lehet a leghatékonyabban megoldani.

Az Egyesült Államok természetesen nem minden ügyben folytat helyes politikát. Például Amerika a világ legnagyobb légköri szennyezője, ráadásul felmondta a kiotói egyezményt. A jelenlegi izraeli kormány szinte feltétel nélküli támogatása sem szolgálja valami jól a béke ügyét. De az amerikai elzárkózás és érdektelenség még kevésbé szolgálná. Ha Amerika "kivonul", azzal senkin nem segít, sőt. Konstruktív fellépéssel viszont nagyon is. A nácik legyőzése, Nyugat-Európa háború utáni újjáépítése és védelme, Németország és Japán demokratizálása, a szovjet birodalom összeomlásának felgyorsítása, a balkáni etnikai konfliktusok leállítása, a közel-keleti rendezésért eddig megtettek, nem beszélve a világgazdaság kilencvenes évekbeli, szinte példátlan gyarapodásáról - rengeteg példát lehet felhozni az elmúlt század történelméből. Tarthatunk Amerikától, de ne kívánjuk haza, mert azzal mi is szegényebbek leszünk.

Ami pedig az alternatívákat illeti: a megosztott és felépítésében anakronisztikus ENSZ-nek soha nem lesz annyi pénze, befolyása és legfőképpen önálló hatalma, hogy ilyen feladatokat tudjon igazán hatékonyan felvállalni. Ezt legjobban az Irakkal szembeni évtizedes bénázás mutatja. Ahogyan nem képes erre a belső problémáival, önnön intézményeinek és részben identitásának felépítésével elfoglalt, megosztott és egyébként is sokkal gyengébb Európa sem - ez az elmúlt év egyik legnagyobb tanulsága. Persze, nem demokratikus gondolat egy általunk ellenőrizhetetlen szuperhatalom vállára helyezni a világ problémáinak terhét. De amíg nem létezik olyasmi - és még jó darabig nem fog létezni -, hogy erős és demokratikus világkormány, addig egy erős és demokratikus szuperhatalom a legtöbb, amit akarhatunk.

Persze, lehet utálni az Egyesült Államokat. Lehet a kényelmes, békés, szofisztikált, posztmodern Európából lenézni ezt a kicsit tizenkilencedik századi országot. Lehet tartani erejétől és ellenőrizhetetlen függetlenségétől. De Amerika olyan amilyen, és a legtöbb közös problémánk megoldására még így is ez az ország nyújtja a legnagyobb esélyt. És ahogy Churchill mondta (bár csak félig viccelve): biztos lehetsz benne, hogy Amerika mindig a helyes dolgot teszi - ha máskor nem, hát a végén.