Hogyan lett Erdei Zsolt világbajnok áldozat?

Kezdjük az elején: a sport nem coubertini eszme. A sport szórakoztatóipari kategória. Amikor Erdei Zsolt ökölvívó pofozkodik a ringben, akkor nemcsak Erdei Zsolt állja és osztja az ütéseket, hanem mindenki, akit Erdei Zsolt érdekel. Erdei Zsoltnak milliókat kell megmozgatnia, akkor van értelme az egésznek.

Ez egy darabig nemzeti-érzelmi alapon is megy. Vagy jól felépített PR-ral, ahogy Kovács István idejében történt. Aki magyar, az általában szurkol a magyarnak – az extrémen hülye helyzeteket és a különlegesen ostoba magyarokat leszámítva.

Csakhogy ha nincs a sztorinak íve, lohad a lelkesedés. Ha az első jöttment kiüti a világsztárrá retusált kedvencet, nincs több kérdés. De mi van akkor, ha a másikat jószerével eltalálni sem tudják ellenfelei? Ha éveken keresztül világbajnoknak nevezhetjük – csak éppen egyetlen igazán izgalmas kihívója, egyetlen felemelő csatája sincsen?

Rettenetesen örültünk, amikor Erdei Zsolt bárgyúra pofozta Julio Cesar Gonzalezt és megszerezte a WBO világbajnoki övét. Kiizgultuk a Garay és a Lakatus elleni sikereket – sokan fanyalogtak már akkor is, de ők nem érdekesek. Megbocsátottuk Sahnoune-t és Murdochot. Ismét boldogok voltunk Thomas Ullrich felaprításakor. A Gonzalez-verés több mint négy éve volt, az Ullrich-alázás csaknem két esztendeje. Azóta Santiago jött, Blades, Mendoza és Abron – ráadásul a névtelenek legszívósabbika, az eggyel ezelőtti kihívó majdnem megfogta a világbajnokot.

Erdei Zsolt tegnap úgy kalapált el valami DeAndrey Abron nevű – egyébként szimpatikus – bokszolót, hogy szeme sem rebbent. Kulturáltan, meggyőzően. Energiatakarékosan, unalmasan. Bármikor kiüthette volna. Nem tette.

Aztán azt nyilatkozta, nem érdekli, tetszenek-e a mérkőzései a szurkolóknak. Erdei Zsoltot ezért a mondatáért ízekre fogják szedni. Mi nem bántjuk, mert minek.

Erdei Zsolt áldozat. Egyrészt, mert senki sem szólt neki – vagy nem értette meg –, hogy a sport szórakoztatóipar. Másrészt, mert olyan promoterek jutottak neki, akik centekből rakják össze az eurót. A kis pénz biztos, a nagy pénz kockázatos.

A német Universumnak szinte soha nem volt sztárja, akit komoly ellenfelekkel össze mertek volna engedni. A Klicskók, amint tehették, menekültek. Dariusz Mihalczewski végigverte a félnehézsúlyt, de nem bokszolt a legnagyobbal, aztán a célegyenesben beleszaladt a késbe a közepes képességű Gonzalezzel szemben.

Ennek a stratégiának ez a veszélye: előbb-utóbb jön valaki, és egy véletlen maflással vagy átlagon felüli kitartással elintézi az Universum-királyt. Mint Mihalczewskit Gonzalez. Mint Kovács Istvánt Julio Pablo Chacon.

Nem kérdés, Erdei Zsolt kiváló bokszoló, és nagy feladatokat érdemelne. De amíg kicsiket kap, addig annyit mutat, amennyit muszáj. A gyengébb ellenféllel nehezebb színvonalasan küzdeni, mint a kőkeménnyel. Ám ha elég a kevés, a klasszis is egyre kisebb lesz.

Erdei Zsoltnak lassan elege lesz. Az utóbbi napokban, hetekben fellázadt, osztotta az Universumot, megunta a kritikusait, végül odacsapott saját rajongóinak is. Innen tényleg csak egy igazán kemény meccsel lehet visszajönni. Különben annyi neki.

Abszurd, hogy a tizedik címvédés után ilyenekről beszélünk. De hát hogyan lehet egy veretlen világbajnok áldozat?