Ferenc trükkjei

Ez most éppen nem jött be. Vagy bejött. Vagy a bánat tudja. Megmagyarázom tüstént.

Ferenc, a miniszterelnök elhatározta, megszívatja Viktort, a spirituális vezetőt visszakézből. Ezért a spirituális vezető nagymonológjának előadásával egy időben hozta nyilvánosságra a régen várt hírt, azaz nevezte meg a Magyar Nemzeti Bank leendő elnökét. Azt jól tudhatta mindenki, mikor értékeli az országot a spirituális vezető – péntek délután ötkor –, ezért a miniszterelnök előzött, fél ötre hívott össze rendkívüli és nemzetközi tájékoztatót. Mellesleg, legkedvesebb laptársunk, a Portfolio.hu, miután a miniszterelnök egy tv-műsorban közölte, egy héten belül lesz név, ügyesen megírta, hogy a viktori országértékelés finom alkalmat ad a ferenci bejelentésre. Mit ad isten.

Régóta ez megy. Médiapolitikus médiapolitikusnak farkasa, egyik sem gondolkodik különbül a Deákné vásznánál. Két hét alatt két nagyszerű példa is akadt ezen a téren. Amikor Ferenc lendületes reformkampányba kezdett – Sándor (televíziós személyiség) közreműködésével –, Viktor rögvest kordont bontott. A miniszterelnök minden igyekezete kudarcba fulladt üstöllést. Erre jött a jegybankos válaszcsapás.

Ám nem bizonyult egészen sikeresnek. A spirituális vezető ugyanis bár nem mondott újat – sehol egy nemzeti petíció, sehol egy faluparlament –, ahhoz elég kemény volt, hogy inkább ő emelkedjen a hírek első számú szereplőjévé. Szombat reggel a konkrétan gazdasági természetűek kivételével egy hírhonlapot találtam, ahol nem Viktor vagy valami egészen más vezetett – mondjuk Szilvásy György balhés parlamenti bizottsági meghallgatása –: a Népszava tartotta indokoltnak, hogy a ferenci kommunikációs stratégiához igazodva szerkessze önmagát.

Szabad mérgelődni ezen az egészen. Hogy miért nem a hír fontos, hanem a másik hír kioltása. De felesleges. Mert másfelől akár örvendezhetünk is, hogy mindenki milyen kiszámítható. Pontosabban az van – és akkor dehogy is örvendezzünk –, hogy kétféle módon lehet médiaelőnyre szert tenni: vagy azzal, hogy marha nagyokat mondunk, vagy azzal, hogy tényleg meghökkentőt húzunk. Mint a spirituális vezető tegnap, és mint ugyanő a kordonbontással. Innen nézvést: Viktor–Ferenc 2-0.

Mindazonáltal a miniszterelnök kétségkívül fontos és okos bejelentést tett. Maga a gazdaság tűkön ült, fel-alá rohangált, a körmét rágta, úgy várta már, mi lesz. A döntésnek régóta meg kellett volna születnie, igaz, végül látszik, kárt a késlekedés nem okozott. Jobb döntés pedig aligha születhetett volna. Simor András kiváló jegybankelnök lesz – ezt mondták, mondják, akik alaposan értenek hozzá. Választhatott volna Ferenc mást – jobbat nem, legfeljebb ugyanolyat (ti.: Hamecz Istvánt) és sokkal rosszabbakat (most már ne bántsuk őket) –, de nem tette. Ez arra utal, hogy komolyan veszi a jegybanki függetlenséget, és komolyan gondolja az okos gazdpolt valóban. Nincs mese, muszáj megsimogatni Ferenc fejét.

Az, hogy a miniszterelnök és a jelölt együtt jelent meg a nyilvánosság előtt, s beszélt közösen kidolgozandó euróbevezetési céldátumról, a hab az imaginárius tortán. A korábban tűkön ülő, fel-alá rohangáló és körmét rágó gazdaság szemében mindezzel Ferencnek nőtt a hitele. Azok, akiktől országállapotunk nem kis mértékben függ, eddig sem utálták el a miniszterelnök reform-erőfeszítéseit, és most még forróbban fogják szeretni őt. Magyarán: lehet, hogy ezt a két hetet elveszítette, de ez hosszú távon kutya füle.

A keretes szerkezet formai követelményeinek eleget téve tehát leszögezem: bár a pénteki trükk direkte nem jött be (vö.: 0-2), másfelől bejött mégis. Megint a ferencek jártak jól.