Pim Fortuynokból lesz még elég

Pim Fortuyn, a minap agyonlőtt holland politikus érdekes arc volt. A volt szociológia professzor, akit ugyan szélsőjobboldalinak neveztek (korábban marxista volt és egy baloldali pártot vezetett), nyíltan vállalta homoszexualitását. Ellenezte a muszlim bevándorlást Hollandiába, alacsonyabb rendű kultúrának nevezte az iszlámot, de tagadta, hogy rasszista volna: elhatárolta magát a Le Penhez és Jörg Haiderhez hasonló fasisztáktól. Nem volt antiszemita sem.

Pim Fortuyn

Fortuyn bevándorlás- és muszlimellenessége azért érdekes és tanulságos, mert sok ilyet fogunk még látni az elkövetkezendő néhány évben. A bevándorlással szembeni ellenérzés Nyugat-Európában aligha fog eltűnni akkor, amikor az Óvilág népessége öregszik, sok helyen csökken, és a kieső populációt csak bevándorlással lehet pótolni. A legtöbb nyugat-európai országnak egyre több bevándorlóra van szüksége, hogy munkerőpiaca és társadalombiztosítása ne roggyanjon meg. Fel vannak készülve rájuk? Tudják fogadni a törököket, indiaiakat, pakisztániakat, arabokat nem ezer, de milliószámban?

Nem elsősorban arról van szó, hogy a lepattant kis- és külvárosokban élő, alacsonyan képzett munkások megélhetését fenyegetik ezek az emberek, és ez surlódáshoz vezet. A gazdag, kényelmes Nyugat-Európában azokban a szektorokban, ahol a színes bevándorlók többnyire elhelyezkednek, éppenséggel munkaerőhiány van, nem pedig -többlet. A bevándorló jó, hogy jön, mert nélküle nem volna, aki elvégzi a munkát. Elsősorban a mezőgazdaságban, de nem csak ott. Cipőtisztító, buszsofőr, utcaseprő: kevés fehérnek van ehhez kedve. De megcsinálják a színesek.

A modern európai kultúra "védője"

Fortuynt nem elsősorban ez izgatta. "Kulturális protekcionizmus" - mondta, és a szabadság, a liberalizmus nevében akart álljt parancsolni a bevándorlóknak: a muszlimoknak, akik - szerinte - a holland társadalom liberalizmusát és toleranciáját fenyegetik azzal, hogy az intolerancia magvait hordozzák magukban. Az iszlám másodrendű szerepre kárhoztatja a nőket, elítéli a homoszexualitást és általában véve is inkompatibilis a keresztény (protestáns) alapokon nyugvó modernséggel - figyelmeztetett. "Én lennék az ő első áldozatuk" - mutatott magára, miután egy rotterdami imám kijelentette: a melegek "rosszabbak mint a disznók".

Fortuyn végülis nem kért sokat, csak annyit, hogy a bevándorlók - akik már ott vannak - fogadják el a modern holland társadalom bizonyos alapértékeit. Intoleránsnak akart mutatkozni az intoleranciával szemben.

Persze: bűnös módon túlegyszerűsített egy korántsem egyszerű problémát, primitív fordulatokkal hergelt a muszlim kisebbség ellen. De nem tehette volna meg, ha a problémát a mainstream politika nem söpri a szőnyeg alá. Ez a populizmus lényege. És neki bejött: a legfrissebb felmérések szerint Fortuyn pártja a szavazatok körülbelül 20 százalékára számíthatott. "Csak azt mondom, amit már mindenki régóta ki akart mondani" - hangoztatta. Hollandiában a lakosság 10 százaléka színesbőrű. Rotterdamban (ahol Fortuyn a szavazatok harmadát szerezte meg egy helyhatósági választáson) és Amszterdamban minden harmadik.

A hagyományos politikai elit ellen

Fortuyn a szélsőjobboldali bélyeget nem csak markáns bevándorlásellenes kijelentéseivel, de határozottan establishment-ellenes viselkedésével is kiérdemelte. Nem volt valami jó véleménnyel a kényelmes, kicsit uncsi, kicsit antidemokratikus holland politikáról: a bebetonozott, a választási rendszer miatt állandó koalicióra - és ezért állandó konszenzusra - kényszerülő politikai pártokról. Az állandó konszenzus: a vita halála. A vita halála pedig a politika halála is.

Fortuyn viszont nem nagyon válogatta meg a szavait, nem kímélt senkit és semmit. Ő valóban vitatkozott és politizált. Majdnem mindegy, hogy mit mondott: színes folt volt, és ez imponált azoknak, akiknek elegük volt az egyszínű, világos alternatívákat nemigen nyújtó, zárt, hagyományos politikai elitből. Fortuyn rendelkezett azzal, amivel sok professzionális politikus nemigen: markáns karakterrel és egyértelmű javaslatokkal. Ezek a demokratikus politika alapelemei. Rá szavazni: tiltakozás a füstös kis szobákban, a nyilvánosságtól elzártan szakkérdéseket eldöntő egyenöltönyösök ellen. Agyonlövése után szimpatizánsai a parlament előtt kiabálták: "Gyilkosok!"

A populizmus a legritkább esetben szól valódi megoldásokról. A populista politika többnyire primitív, álságos és igazságtalan. De a hagyományos mainstream politizálás látszólagos kiüresedése, az olyan, szőnyeg alá söpört kérdések, mint az öregedő-fogyó Európa bevándorlóéhe, a tömegmédia fölemelkedése mind a Fortuynhoz hasonlóknak kedveznek. Ha át nem is törnek, lesz még belőlük elég.