Vas és a cél

Az ibolyavirágot márpedig nem lehet mögenni - gondolta az elnök. Szépnek szép a', de szép például az új Chrysler is. Ha már választani kell, akkor az ibolya mellett csak a szaga szól, mert a pénznek nincsen; Clinton után kellemetlen és kínos lenne egy meredek recesszió, még ha kacagó koalák és hemzsegő énekesmadarak konferálják is fel.

"Ha netán mégis leereszkedik egyszer az ózonlyuk a Fehér Ház fölé, mint baljós, hatalmas csészealj - hát az már egy másik kormány baja."

Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás - Kossuth egykori szentenciája újra és újra felelevenedik, bár az ő idejében kifejezetten sok állat futkározott errefelé, a környezetvédelmet még nem találták fel, Kiotó pedig apró szamurájfalu volt - legalábbis messziről. (Akkoriban azonban még nem kellett ilyen messzire nézni.) A hetvenes évek 2000-víziói sajnos nem valósultak meg hiánytalanul: alig-alig látunk suhanó nyeregvasutakat, csőpostán kapott ebédet és fúziós erőműveket. Az ipar tehát továbbra is füst meg rozsda, olaj és hamu - és gyémánt. Nem óriás, hanem inkább nyolckarú isten jelenleg az Egyesült Államok; de amputálni mindig fájdalmas.

Hét százalék. Ennyivel kellene usáéknak csökkenteni a széndioxid-kibocsátást, ami kétségkívül elvonja a további, még több, még gyorsabb termelésre fordítható forrásokat, hiszen a kéményszűrők semmire se igazán jók a gyár profitja szempontjából. Stratégia és taktika küzdelmében - az ember és a demokrácia már csak ilyen gyarló teremtmény - gyakran felülkerekedik a hosszabb távú túlélésen a gyorsan, cikluson belül elérhető cél. Autógyártó robotokat és szakembereket nem lehet egyik napról a másikra elhelyezni a delfinmentő és a magzatvédelmi iparágakban. - Ha netán mégis leereszkedik egyszer az ózonlyuk a Fehér Ház fölé, mint baljós, hatalmas csészealj - hát az már egy másik kormány baja, legalábbis nekem már most is fáj néha a derekam - gondolta az ifjabb, de öregedő Bush. Addig sem lesz viszont közlekedési sztrájk, gépészlázadás és fegyvergyáros-összeesküvés - mert ezektől nagyon tartott az elnök.

"A renitencia káros hatása ugyanakkor "csak" globálisan, elosztva jelentkezik, a haszon viszont benn marad."

És lássuk be: a barátaira az ember szélesebben mosolyog. A környezetvédők számosak ugyan, de hagyományosan a demokratákhoz húznak. Őket átcsábítani nehéz, kedvükre tenni ezért kevéssé fontos teendő. Az ipar ezzel szemben nagy számban foglalkoztatja a konzervatív szavazókat (is) - meg persze a cokettőn kívül a kampánypénzek fő forrása is.

Nem mellékes, hogy a kiotói egyezmény gyakorlatilag egy - igaz, kis mértékű - ipari leszerelésről szól. Ha az USA nem ratifikálja, akkor néhány év alatt számottevően megelőzheti az egyre határozottabban piaci konkurensként fellépő Európát, valamint a régóta ellenszenves Japánt. A renitencia káros hatása ugyanakkor "csak" globálisan, elosztva jelentkezik, a haszon viszont benn marad. Így már érthető az EU szokatlan kizöldülése: nem csupán az időjárásvédelmi buzgalom eredménye, de a technológiai versenyszellem hatása is. Ők azonban nehezen táncolhatnának vissza azután, hogy országaik már kifejezték támogatásukat.

A felháborodott, nyomásgyakorlást ígérő első európai reakciók mögött pedig ott kísért a Haider elleni kampány kudarca. Ha Ausztria megfegyelmezése nem sikerült, akkor a jóval erősebb, keresleti és kínálati piacként is nélkülözhetetlen, böhöm Amerika nyilván nem fog behúzott nyakkal visszavonulni. Bush nem tévesztheti szem elől apjának politikai hagyatékát, hiszen részben ezen mászott fel a Fehér Házba. Szavazói az Öböl-háborút megnyerő elnök szavazói is: a gyengébb félnek az érvei is gyengébbek. Hogy aztán csak az EU-t, vagy a pillanatnyilag leggyengébb ellenfelet, a bolygót is sikerül-e legyőzni, az még elválik.