Egyéb veszély: Torgyán, a költő

Politikailag jelentéktelen, nyelvfejlődési és pályaválasztási szempontból viszont korszakos jelentőségű ötvenhatos ünnepélyt celebrált Torgyán József és köre a Petőfi-szobor fenyegető árnyékában. A megmaradásért folytatott küzdelemben a vezér a nehézfegyverzetért nyúl: nem kíméli a hallgatóságot meg az ólálkodó médiát, és saját verseivel sújt a szellős tömegre. Futott még Gyimóthy Géza, aki ostobaságkiabálással, valamint Maczó Ágnes, aki viszont biblikus képekkel hódította meg a színpadot.

A megemlékezést álszentmise előzte meg, ahol - korántsem rendhagyó módon - szó esett a kisgazdapárt kormányból való kiszorításáról, ennek tragikumáról és arról, hogy a tizenkét apostol közül legalább nyolc kisgazda volt. Valóban nem meglepő, hogy a templomhajókban pártok utaznak, s ideje volna már dokumentálni a legzaftosabb agitpropmiséket. Mivel azonban az FKGP '56-os műsora alapvetően szórakoztató jellegű, ne idegesítsük fel magunkat szemforgató, hamis papokkal; bár Jézus egész biztosan kötélért nyúlna ezek hallatán.

Aba Sámuel Történelmi Daloskör

A kiáramló nép a Petőfi-szoborhoz totyog - átlagéletkorukat tekintve akár munkásőr-találkozón is lehetnénk -, ahol az Aba Sámuel Történelmi Daloskör némileg disszonáns éneke szól, minden bizonnyal azért, hogy idetaláljanak az elveszett hívek. Az aggkórus hosszas dörmögés után távozik csak, hogy átadja a pódiumot Gyimóthy Gézának, a Lányi Zsoltot (áruló! áruló!) helyettesítő ügyeletes hebehurgyának. Megtudjuk, hogy egyik nép sem hozott annyi áldozatot a szabadságért, a kereszténységért és a pöttyös túrórudiért, mint a magyar, és hogy a keleti blokkban csak a magyarok emelték fel a szavukat a szovjet megszállók ellen. Míg az előbbi állítás egyszerű túlzás, utóbbi keményvonalas hazugság - de hát az ünnep erről is szól. Elmondja még, hogy a kommunisták rendőrlovakkal tapostatták szét az özvegyek virágait, és aki ezt látta, az csak forradalomnak tekintheti 56-ot. Gyimóthy ezzel az érveléssel és Fásy Ádámot megszégyenítő mondatszerkesztésével valószínűleg megelőzte korát, illetve ma még nem érthető. "Olyan hangulattal térjünk haza, amikor minden magyar egyenlő volt" - búcsúzik Gézánk. Tánccsoport vezeti le a feszültséget, de valami nem lehet rendben velük, mert nem a színpadon, hanem előtte ropják, így aztán a párteliten kívül nem látja őket senki. De az ünneplők azért elvannak, és őket szemlélni sem utolsó mulatság: gumicsizmába tűzött papírzászló, fokos, butykos, bajusz, vadászkalap. A vadászkalapon világháborús német kitüntetések és egy cirill betűs jelvény, képaláírás ehhez nincs.

Nyelvvédő szemmel Maczó Ágnes ebben a buliban a jó zsaru: van a mondatainak eleje meg vége, benn a mondatokban pedig az egész Isten család. "Pontosabban a magyarok istene" - hangzik el, ami azért szigorúan véve nem pontosabb, hanem egészen más. Vagy kereszténység, vagy magyarok istene, ugye. - Krisztus nem narancsot szaporított, hanem kenyeret - köszönjük, asszonyom, a színpadon az Ifjú Muzsikus együttes. "Lelkünkben visszacsatoltuk Erdélyt, hiszen erdélyi zenét játszunk" - vallják a zenészek. Izgalmas diplomáciai bonyodalmakat kavarhatnának, ha holnaptól átnyerhelnének a countryra.

Béres Béla gazdalegény értékelhetetlen előadása feszíti tovább a húrt. A közönség elégedetlen: ők Józsit akarják, nem kíváncsiak a középkáderekre. "Nem szabad megengednünk, hogy így 2001-ben demokráciának hívott államberendezkedés legyen Magyarországon" - figyelmeztet az ifjú titán, maga sem tudja, mire.

Még egy kis gitárzene, és pont délben végre bekövetkezik Torgyán József. Rögtön szentségtöréssel indít, ami jópofán szervül a misén elkövetetthez: köszöni az egyháznak, hogy beharangozza az elnöki beszédet. Jelzi, hogy ezúttal - a szokottól eltérően - papírról olvassa fel a beszédét, mert különben az ordas média meg fogja hamisítani azt. De mielőtt belekezdene, megemlíti, hogy tegnap a kormányünnepélyen csak őrajta és feleségén volt kokárda, vagyis a kokárdaalgebra szerint a fideszesek nem értik 56 üzenetét.

Torgyán a Petőfi-szobor hatása és rosszalló tekintete alatt

- Mint koromsötét égboltozatba a lángoló üstökös ... - fohászkodik neki Torgyán a forradalom dokumentálásának, szemmel láthatóan a Petőfi-szobor hatása és rosszalló tekintete alatt. Hosszú ömlengés után érkezünk meg házunk tájára: kisgazdák nélkül ebben az országban a vidékfejlesztésnek a gondolata sem lenne jelen, nem is beszélve Szabadi Béláról. De ez már politika, és a Független Kisgazdapárt jelenleg egyáltalán nem érdekes mint politikai tényező. Az az érdekes, hogy Torgyán verseket ír. A népvezér beszédét a skandáló tömegre alapozta, ami csúfos kudarcba süppeszti előadását: a mintegy ezerötszáz fős nép ugyanis nem skandál. Az R betűs karszalagot viselő rendezők próbálkoznak ugyan (tetszésnyilvánításként valami olyasmit röffentgetnek, hogy "höjj!"), de a tömeg mégsem veszi szájára Torgyán József 3. osztályos tanuló verseit.

Álljunk meg egy pillanatra. Torgyán költeményei mellett nem lehet szó nélkül elmenni. "Demokráciát akarunk / Többpártrendszert föl nem adunk!" - így az egyik, amely azt hivatott kifejezni, hogy Magyarországon az FKGP nélkül nincs pluralizmus. A média elleni kirohanást illusztrálja a következő versike: "Sajtószabadságot akarunk / megszólalni mi is tudunk!" - figyelmezzünk az izzadságos munkával illesztett második sorra! A félórás beszéd végén hangzik el a végső csapás: "Lakást-munkát-kenyeret / Kisgazdákká legyetek!"

A hallgatóságból messze kimagasodik az ideiglenes kresztábla: egyéb veszély.