Ez a sarc lesz a végső?

A költségvetéssel kapcsolatosan az elmúlt időszakban több fontos hír látott napvilágot. A kormány június 8-án felfelé módosította a 2006-os hiánycélt, majd június 10-én a miniszterelnök kiigazítási intézkedéseket jelentett be. A bejelentéseket a piac eleinte kétkedéssel, majd később kifejezetten negatívan fogadta, a Standard & Poors nemzetközi hitelminősítő intézet már a bejelentés ismeretében minősítette le az ország adósság besorolását és egy következő leminősítést is kilátásba is helyezett. A kormányzat értetlenül áll a helyzet előtt, hiszen saját bevallásuk szerint a kiigazító csomag bejelentésétől a forint erősödését és a kamatok csökkenését várták. Ennek az ellenkezőjét tapasztalhatjuk, június 29-én a forint az eddigi történelmi mélypontjára, 285 forint közelébe süllyedt az euróval szemben. Milyen okok állhatnak a fenti események mögött, és milyen következményei lehetnek ezeknek a jövőre nézve? A jelenség megértésében a kulcsszavak a globális kockázati étvágy, az átláthatóság, a hitelesség és a fenntarthatóság.

A nemzetközi pénzpiacok tőlünk függetlenül is jelentősen megváltoztak az elmúlt hónapokban, ahogy a főbb jegybankok kommunikációja nyomán a befektetők megértették, hogy az elmúlt évek nagyon alacsony kamattal jellemezhető időszaka lezárult. Visszatérünk a normális kamatok korszakába Amerikában, Európában és talán még Japánban is. Miért változtatja meg ez a kockázati étvágyat? Azért, mivel a nagyon alacsony kamatok mellett számos befektető arra kényszerült, hogy kockázatosabb befektetések révén növelje befektetéseinek átlaghozamát, így a tőzsdék és a fejlődő piacok egyaránt szárnyaltak. A fejlett országok kamatszintjének emelkedése miatt viszont ma már kevesebb kockázat felvállalásával is lehet elfogadható hozamokat elérni, a nem kifejezetten kockázatszerető befektetők így csökkentik rizikósabb befektetéseiket, ami negatívan érinti mind a tőzsdéket, mind a fejlődő piacokat. Ráadásul minél kockázatosabb egy eszköz, annál nagyobb lehet a negatív hatás, s mivel Magyarország évek óta az egyik legkockázatosabb befektetésnek számított globálisan is, így nem meglepő, hogy Törökországgal és Izlanddal együtt az egyik leggyengébben teljesítő piaccá váltunk.

A fenti magyarázat felmenteni látszik a kormányzatot a mostani eseményekben játszott felelőssége alól, hiszen a spekulánsokra (vö. feketézőkre) mint minden bajok forrására mindig lehet mutogatni. Gyorsan érdemes tehát leszögezni, hogy a fiskális politika elmúlt években bemutatott ámokfutásának és a jelenlegi kormányzati szerencsétlenkedésnek elévülhetetlen érdemei vannak a helyzet kialakulásában. De ne bolygassuk a múltat, koncentráljunk inkább arra, mi történt a választások óta. Közvetlenül a választások után az ügyvezető kormányzat két üzenettel operált a piacok megnyugtatására. Egyrészt hangsúlyozta az idei hiánycélok tarthatóságát, másrészt óriási kiigazítási szándékot kommunikált már az idei évre is. Dr. Spin ugyanis azt gondolta, ami jó volt a befektetőknek eddig, annak jónak kell lennie ezután is. Igen ám, de az új kormány mégis megemelte a 2006-os hiánycélt, ami a megváltozott, a fundamentumok alakulására érzékenyebbé vált nemzetközi helyzetben azonnal erodálta az "új" kormány hitelességét.

A hitelesség előfeltétele annak, hogy szóba álljanak velünk, odafigyeljenek arra, amit mondunk. Az új kormány hitelességének gyors amortizációja azt eredményezte, hogy hiába tűnik a bejelentett program olyannak, amely hosszú évek óta először ad esélyt arra, hogy a költségvetési politikában az történhessen, amit a kormány bejelentett, ezt a befektetők már nem hallják meg. Mit lehet ilyenkor tenni? Nincs más választás, a hitelességet újra kell építeni. Ehhez nem kell más, mint azt mondani, amit csinálni akarok, és azt csinálni, amit mondok, a piacok némi idő után majd újra elkezdenek figyelni. Fontos lenne ebben a váltásban annak a megértése is, hogy a múltban a piacok összeomlását nem a kormányzati kommunikációs brillírozás akadályozta meg, hanem az, hogy a kormányzati blöffök sorozatára még egy tét nélküli meccsen, a globális likviditásbőség időszakában került sor.

Nem segítette a kormányprogram pozitív fogadtatását az sem, hogy a bejelentések nem növelték a költségvetés átláthatóságát, egy befektetőnek ma is körülbelül nulla esélye van arra, hogy megérthesse, mi is zajlik a büdzsében. Ez nem azért van, mert a költségvetés bonyolult - máshol is az -, hanem azért, mert eleve úgy van tálalva, hogy ne is legyen megérthető (lásd: autópálya, állami vállalatok felhalmozott adóssága, a közigazgatás operatív kiadásainak és a nyílt végű kiadások rendszeres alultervezése.). Ez érthető, ha el nem is fogadható akkor, amikor az elsődleges cél az, hogy ne derüljön ki a valós helyzet. De ma, amikor azt szeretnénk elmondani, milyen jó is lesz itt minden, ez egy súlyos hátrány.

Nem véletlen, hogy a sikeres fiskális kiigazítások alapvetően nem attól váltak azzá, hogy emberáldozatot mutattak be, hanem először a kiszámíthatósággal és átláthatósággal jellemezhető környezetet alakítottak ki, lehetőség szerint hiteles emberek bevonásával, és hiteles intézmények létrehozásával.

A sikeres fiskális kiigazításoknak van még egy tartalmi jegyük, amit a jelenlegi kormányzati tervek nem biztosítanak. Nevezetesen az, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint azok a kiigazítások fenntarthatóak, amelyek alapvetően a kiadási, és nem a bevételi oldalra koncentrálnak. A ma megemelt adókat könnyű a jövőben lecsökkenteni minden mai ígérettel ellentétben (lásd: mi történt a magyar nyugdíjrendszerrel az elmúlt 8 évben, vagy azokat a fogadkozásokat, hogy idén már nem lesz választási költségvetés), miközben az elküldött közalkalmazottak visszavételére, az átalakított támogatási rendszerek restaurálására sokkal kisebb a késztetés és az esély is. Ráadásul bizonyos adóemelések csökkenthetik az ország hosszú távú növekedési ütemét, ezzel tovább mérsékelve a kiigazítás fenntarthatóságát. Ez az a kontextus, amelyben a befektetők és főleg a hitelminősítők a mai csomagot ízlelgetik. Hiába mondja a MNB, hogy a kormányzat minden hiteltelensége és a költségvetés átláthatatlansága ellenére is reális esély van arra évek óta először, hogy a kitűzött célok idén és a következő két évben teljesüljenek, a kiigazítás szerkezete a hosszú távú fenntarthatóság szempontjából rossz, s ezen csak további kormányzati intézkedések segíthetnek. Az eddig bejelentett intézkedések háromnegyede az adó- és járulékemeléseken keresztül hat, és mindössze egynegyede az, ami a költségvetési támogatások csökkentésén és a közigazgatási átalakításokon keresztül járul hozzá a hiány csökkenéséhez. A befektetőknek tehát nem az fáj, hogy megsarcolják a magyart, hanem az, hogy ez a mostani áldozat pár éven belül ismét értelmetlenné válhat, ahogy az 1995-ös kiigazítást is bírta 11 éven belül majdnem fiskális katasztrófa követni.

Összességében elmondhatjuk, hogy egy nem túl jó szerkezetű csomag hiteltelenül és átláthatatlanul kommunikálva elkerülhetetlenül vezetett a mai helyzet kialakulásához. Itt már csak hab a tortán, hogy a miniszterelnök volt olyan kedves, és bokros teendői között még monetáris nézeteit is megosztotta velünk. Ezzel két probléma van. Azokban az országokban, ahol a monetáris politika önállósága önérték, a politikusok kínosan ügyelnek arra, hogy a beavatkozásnak még a látszatát is elkerüljék. Ennek a legjobb módja a hallgatás. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a megszólalásokat a legdiplomatikusabban is Old Labournek lehetett tekinteni, ami a befektetőkben keserű emlékeket és heves indulatokat gerjesztett.

Hogyan tovább? A kocka el van vetve, a program halad a maga útján és jó esélye van arra, hogy az elkövetkező évekre a magyar gazdaság fundamentumait jelentősen javítsa. A hitelesség hiánya miatt erről sajna a befektetők nem előre, hanem utólag értesülnek, de előbb vagy utóbb értesülni fognak. Egy nagyobb nemzetközi felfordulás nélkül, olyan monetáris politikával, amely biztosítja a nominális stabilitást (magyarul: a jövőbeli alacsony inflációs kilátásokat), a következő nehéz hónapok átvészelhetők, onnan már a számok magukért beszélhetnek. Hogy azon túl mi van, az a következő hónapokban derülhet ki, amikor eldőlhet, hogy a mostani kiigazítás egy a számos sikertelen magyar kiigazítások sorában, avagy ez a harc lesz-e a végső.

A szerző a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!