Előre! A múltba!

A Munkáspárt plakátja nem teljesen új. Angyalföldön már néhány hete látható a Lehel téri metró megállóban, sínek túloldalán, a sarokban, mostoha fényviszonyok között. A biztonsági sáv külső oldaláról mindössze egy tulmultuózus jelenet sejlik fel belőle, valakik piros alapon tolakodnak, mintha vonatra várnának a peronon, esetleg tüntetnek. Egyedül a szöveges üzenet vehető ki. A Mikor volt jobb fiatalnak lenni? kérdés provokatív, sokkoló, azonnal szöget üt a fejbe, megtántorít. Érzésem szerint sínek közelében nem célszerű ilyen kérdéseket intézni magyar emberekhez.

Nicsak, ki van ott?

A párt internetes honlapján tüzetesebben szemügyre véve a plakátot, mellbevágó a felismerés: az emberek közül Kádár János alakja dereng elő, mit dereng, feketén-fehéren ott mosolyog a tömegben és egy kisfiú hátát lapogatja. Thürmer Gyula pártelnök közlése szerint egy 1957 május 1-jei archív képről lett egyenesen odafókuszálva. Persze eddig is sejteni lehetett, hogy a Munkáspártnak mindenről csak az jut az eszébe, de, mégis, most így szembesülve a rögvalósággal, meglehetősen perverz felhangja van a látványnak és a szándéknak, hogy 2002-ben egy politikai párt Kádár Jánossal, mint jellel, jelölővel, ikonnal, idollal, példaképpel, viszonyítási ponttal, koordinátarendszerrel (mi van még?) hozakodik elő, és remél tőle sikereket. (Négy évvel ezelőtt csak kevésen múlott, hogy a Munkáspárt nem jutott be a Parlamentbe.)

Nem Tanácsköztársaság, úttörővasút

Kádár János elég sokat integetett/lapogatott/ölelgetett pályafutása során, a Munkáspártnak azonban valamiért a szovjet csapatok bevonulása utáni első május elsejei Kádár János kellett. Hogy miért éppen arra a tragikus, sokak érzékenységét sértő időszakra volt szükségük, nem derül ki a tablóról, de sejthető.

A plakát másik oldalán egy úttörővasúti jelenet, a fókuszban egy integető kislánnyal. Nekem a Tanácsköztársaság 133 napja és a lefoglalt vonatok ugrottak be, de Thürmer Gyula határozottan leszögezte, ott a balodalon az úttörővasút látható.

Thürmer a plakátról

"Azokat kérdezzük, akik még emlékeznek arra, hogy a szüleiknek volt munkája, akik ingyen tanulhattak, akik nyáron úttörőtáborba mehettek. Vajon jó-e ma fiatalnak lenni úgy, hogy fizetni kell a tanulásért, hogy nem kapnak lakást és hitelt? - tette fel a kérdést Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke a plakátot bemutató sajtótájékoztatón. Megfogalmazása szerint a Munkáspárt emlékeztetni akar arra, hogy a rendszerváltás óta rosszabbul élünk. Thürmer Gyula leszögezte: nem szégyellik a múltat. A Munkáspárt ma munkát ígér az embereknek. Munkát mindenkinek, aki dolgozni akar."

Nosztalgiavonat

A politikai reklámnál, akárcsak más reklámnál, az egyik kulcskérdés a célközönség beazonosítása. Nem egyértelmű azonban, hogy a Kádár-plakát pontosan kinek szól. Thürmer szavai figyelembe véve a mai harmincas, negyvenes korosztály a megszólított, hiszen ők nyaraltak Zánkán, Csillebércen. De akkor hogy kerül oda az '57-es ünneplő Kádár? Miért nem KISZ-tábori zászlófelvonás, vagy avatás előtt álló örsvezetők kerültek színesben a tablóra? A fekete-fehér képek és különösen a kérdés inkább azt sugallja, hogy az igazi célcsoport a mai ötven-hatvan éves korosztály, és a párt az ő nosztalgiájukra hajaz.

Az persze nem kétséges, hogy a plakátot uraló és a messzídzst meghatározó kérdésre milyen választ vár Thürmer Gyula. De azt azért a Lenin-összes elolvasása után sem gondolhatja komolyan, hogy mai harmincas-negyvenesek az ötvenes évekről, úttörővasútról, Kádárról, (fanok Biszku Béláról és Losonczi Pálról) ábrándoznak.

Mi is a kérdés?

A kérdés ráadásul teljességgel értelmetlen. Hiszen a válasz nem lehet más, mint, hogy akkor a legjobb, amikor éppen fiatalok vagyunk. Az ötven-hatvan éveseknek akkor, amikor megépült az úttörővasút, és bevonult a szovjet hadsereg. Akik most fiatalok, azok vélhetően most szeretnének fiatalok lenni, nem negyvenöt évvel ezelőtt. (Aztán ki tudja). De arra az esetre, ha netán mégsem most szeretnénk fiatalok lenni, amikor megadatott, mi kínál a Munkáspárt? Időspirált, dimenzióörvényt, neoproletár forradalmat? A plakáton még csak olyan vizuális utalás sincs, ami legalább köszönő viszonyban állna a mai valósággal. (Na jó, tumultuózus jelenetek, kardigán-nyakkendő párosítások ma is láthatók szép számmal, utcán, pályaudvaron egyaránt.)

A dörgedelmes kérdés tehát abból a sanda célból fogalmazódhatott csak meg, hogy rávegyen idős, elégedetlen embereket arra, hogy mondják fennhangon azt: manapság nem olyan jó fiatalnak lenni, mint a mi időnkben. Rájátszva, hogy a múlt, a gyerekkor a legtöbbször szebb, mint a jelen. Bízva abban, hogy a szomszéd is erre a következtetésre jut. Remélve, hogy mikor már az egész lépcsőház a konklúziótól zeng, hirtelen felindulásból a 78-as körzet kollektívan elindul a Munkáspártra szavazni.

A messzídzs

A választási plakát egyébként teljesíti a plakátokkal szemben támasztott legfontosabb kritériumokat: néhány másodperc alatt felkelti a figyelmet, bár plakátokon kerülendő tömegjeleneteket használ, a lényegesnek szánt elemeket ügyesen kiemeli, a színek komorak, de illenek a tartalomhoz, a szöveg és a képi világ összecseng, mondanivalójuk jól kiegészítik egymást Az üzenet tehát kerek, világos: a Munkáspártnak nincs érdemi mondanivalója jelenről, jövőről. A Munkáspárt teljesen elszakadt a valóságtól, emlékeiben él, és nem tud szabadulni a gondolattól, hogy világa lassan végérvényesen a múlté válik. A Munkáspárt most másoknak is felteszi öngyötrő kérdését, reménykedve, hogy nem marad végleg magára anakronisztikus rögeszméivel.