Ojvé, Magyarország!

Ezek felhők a bukó nap körül...
a nagy mű kicsik kezére kerül
W. B. Yeats

Jakobinus jó reggelt kívánok, illetve szervusztok, fasiszták. Mai tanulmányunk Pártélet rovatért kiált, ám ezt a megbízható szakemberek elvándorlása miatt egyelőre nem támasztjuk fel. A pártélet szó kissé dohos, ám figyelembe véve, hogy gyermekeink talán már ebben a percben is olyan műanyag robotokkal játszanak, amelyek esztétisztből társadalmi megbízottá alakíthatók, ez a régi-új szakszó még elfér a közéletben.

bőrkalapos téeszelnökök feszítik szét a sírboltokat

Aggódásunk tárgya a csaknem beteljesedett kétpártrendszer, pontosabban egyik pillére. Előnye a kétpártrendszernek, hogy más jellegű rezsimdefiníciókkal szemben nem olyan képlékeny fogalmak képezik az alapját, mint a nemzeti főhit vagy az összefogott szeretet, netán a dúsított szolidaritás. A kétpártrendszer pillére az a két párt, amely egymást ellenőrizve megakadályoza, hogy a másik darwini ösztöneitől hajtva túl nagy szeletet hasítson ki az élettérből. Ezért kötelessége a demokratának (a kisbetűsnek) mindkét résztvevő pulzusát rendszeresen ellenőrizni, és legalábbis morgolódni, ha baj van.

Baj pedig akkor van, ha erős kormánypárttal csenevész ellenzék száll szembe. Ráadásul még a helyhatósági választások is előrevetítik fenyegető árnyékukat; ez különösen aggasztó, ha egy tenni-, nem ritkán zsebretenni-akarástól duzzadó kormányerő készül arra, hogy a helyi hatalmat is bekebelezze. Vérfagyasztó képsorokat láthat a Szent korona köveiben, aki a Budapest Parádéról rögtön odasiet: vörös armadák rajzanak szét a fővárosi kaptárból, és minden egyes faluba befészkelik magukat, bőrkalapos téeszelnökök feszítik szét a sírboltokat, a melléjük temetett Volgákba szuszakolják oszló tetemüket, hogy még útban a tanácsházára elkobozzák, továbbá sóval vessék be a családi gazdaságokat. Felpuffadt hasú magyar kislány lóherét rágcsál, a gépfegyveres rohamrendőrök pedig egyenesen felfeszítik az Erzsébet hídra, aki nem fizeti be a gáz árát. De legalábbis offshore céggé változtatnak mindent, amire rálehelnek.

S mi a magyar most? Szegény Fidesz, az egykor oly fenségesen ormótlan polgári anyaszentegyház nagybeteg. A párt helyett a szabadcsapatok vívják a politikai harcot, ki-ki a maga korlátozott anyagi és szellemi forrásaihoz mérten.

A polgári körök, mint gombák eső után, napok alatt kinőttek a hatalmas tölgy árnyékában. Van köztük busa óriáspöfeteg, mogorva vargánya, sunyi susulyka, tapló és kucsmagomba is bőséggel, meg persze a közelben kimúlt gyilkosgalóca spóráiból is szállingózott erre elég. Csak mostanában kezd azonban kiderülni, hogy a gyökérkapcsolt kis jövevények mellesleg kiszívják az erőt a fából.

szeptemberben már kénytelenek lesznek a jó időért tüntetni

Az elhagyott mezőtúri tanyasi iskolát téglánként hordta haza a jónép, építeni belőle kutyaólat, szerszámost és emésztőgödröt. Hazaviszik ezek a Fideszt is, kinek mi kell belőle. Néhol már jelöltet sem tudnak állítani a körök és a helyi Fidesz közti torzsalkodás miatt, de ez a kisebb baj. Hosszú távon a valaha egységes pártimázs szétesik, ahogy a színházból a valóságba szabadult groteszk harrypottertől a tejfelesszájú jobbfiúkig mindenki a polgári körök nevében ámokfutkorász. A leválasztás nem sikerült: a körök tevékenysége egyértelműen a Fideszhez kötődik (hivatalosan és telefonilag is), miközben gyakorlatilag azt tesznek, amit akarnak. S ami még fontosabb: ahhoz, hogy el ne haljanak, folyamatosan mobilizálni kellene őket, ez pedig kényszeres cselekvéshez vezet. Már az is komolytalan, hogy míg A Hét meg a Vasárnapi újság már eddig sem volt az egész jobboldalon egyhangúlag kanonizált érték, most az egész népfront veri a tamtamot értük - no de a jobboldali média anomáliái külön esszét érdemelnek. S még ezekért sem lehet minden hónapban nemzetgyűlni, úgyhogy vagy megteszi nekik a koalíció, hogy valami igazán jól kommunikálható balfogást követ el, vagy szeptemberben már kénytelenek lesznek a jó időért tüntetni.

De mégsem tarthatunk havonta farsangot. Elindítani a mozgalmat - a kampányfinisben - még könnyű volt; egyben és kézben tartani viszont lehetetlen. S mert a mozgalom nem önmagában, hanem a Fidesz hasában felcserepedett parazitaként működik, hiszteroanarchikus politizálásával, a széleiről hallatszó fals hangokkal nem csupán önmagát teszi tönkre - mert a gombák korán halnak -, hanem súlyosan megrongálja a pártot is. Várható az is, hogy a Fideszre rátelepedett sejthalmaz idővel - érdekek és ideológiák mentén - felszakadozik, szakadár frakciói viszik magukkal a párttagság egy részét is. Akár azért, mert túl mérsékeltnek, akár mert túl szélsőségesnek találják a központi vonalat; leginkább persze azért, mert az új kispártban új kiselnököt, kistitkárt, kisnótafát lehet kinevezni, mellőzve a régi, kötelezően választható és kompromittálódott garnitúrát. A jobboldali néppárt széthullása című szemináriumon már egyszer részt vettünk; de erről majd később.

Erős ellenzék nélkül azonban abban kellene bíznunk, hogy Medgyessy Péter és apostolai mindig, minden esetben ellenőrzik saját hatalomgyakorlásukat, lefekvés előtt pedig egy füstölő és egy tisztítótea mellett szembenéznek hibáikkal. Sőt, ezt kellene hinnünk minden egyes szocialistáról.

a radikális jobboldal a polgári körökben találta meg az igényelt társasági büdösségszintet

Hogy hogyan mászik ki ebből a bonyolult veremből a Fidesz, azt még valószínűleg ők maguk sem tudják; Orbán Viktor talán a kisfiával legózik naphosszat, vagy felvételről nézi azt a bizonyos 94-es hokimeccset, csak néha-néha ruccan a népbe egy kis vaktöltényes agyaggalamb-lövészetre. Túlbuzgó néptribünök, egyetemi okostojások, homályos tekintetű művészlelkek viszik a boltot, és várják, hogy a nagy költő visszatérjen.

Ami biztos: most igazán helyzetben van a Magyar Demokrata Fórum.

Már a második forduló után látható volt: ez a kicsiny párt nagy lehetőséget kapott azzal, hogy Dávid Ibolya veleszületett hidegvére - meg persze a történelmi zápor-zivatar - az MSZP és a Fidesz közé sodorta. A MIÉP elenyészése után a radikális jobboldal a polgári körök egyikében-másikában találta meg az igényelt társasági büdösségszintet; sikeresen fenntartva azok ellenszenvét, akik eddig is miattuk idegenkedtek a Demokrata-felhalmozásra buzdító exkirálytól. Az éppen népszerűségükben lubickoló szocialisták is elkezdték az XXL-es mellények kiosztását, a retorikára és stílusra már épp elég érzékeny választók között várhatóan emiatt is lesz lemorzsolódás. Őket, és az ellenzékieskedésre eleve hajlamos, ám a Fideszre még élénken emlékező embereket Ibolya néni valószínűleg képes lenne maga köré ültetni, ha mesélne nekik valamit magáról. Elsősorban azt, hogy nem ők a zsebfidesz: venni kell a bátorságot, és nyíltan elhatárolódni a nagy testvér jobboldalára tapadt gyanús kosztól, a kunbélák Magyarországáról szóló vérszonettektől, meg például az olyan sajtótermékektől, amelyek megvédelmezésére éppen készülnek. Az sem ártana, ha a vereség magyarázatára nem az lenne az egyetlen magyarázat a jobboldalon, hogy a kommunisták a mikrohullámú sütők egyidejű üzemeltetésével késztették átszavazásra a panelfészkükben párizsizó proletárokat, vagy hogy feketemágiával operáltak. Egy mérsékelt konzervatív párt, amely ki merné mondani, hogy jobban is lehet, mint ahogy eddig csinálták, meg tudná nyerni azokat, akik szeretnék, ha jobban is lehetne. Ők persze nem fognak milliónként utcára vonulni, de erről amúgy sem árt leszokni. Becsengettek.