Vörös október

No, most mindenki elengedheti a visszafojtott büfiket, lehet megint primitívprolizni úgy indulatkifejezés végett, mint magyarázólag, hogy tudniillik persze hogy oda ixel a virsliujjú proletár, ahol osztogatnak. Pedig nem a koalíció nyert, hanem az ellenzék veszített, mégpedig előre megfontolt szándékkal.

ha ránk szavaztok, büdös prolik, befalazzuk a várost, és nem erisztjük az EU-ba

Nem lesz idén már strandidő, Schmitt Pálból kihúzzuk a dugót, rátérdelve összehajtogatjuk, vigyázva, hogy ne maradjon benne levegő. Most már világos, miért is kellett "független" jelöltet állítani: mert használat után eldobható, mint egy műanyag villa, veresége nem a pártot blamálja. Legalábbis ez lett volna a koncepció, de ahhoz, hogy Schmitt függetlensége komolyan vehető legyen, jelentős bábszínházi tapasztalat kell, vagyis hogy tudjon az ember a bábura koncentrálni, és elszántan kizárja figyelméből a zsinórokat meg a mögötte magasodó mutatványost.

Uniópárt nem lesz, az is világos. Dávid Ibolya gyorsan, nyersen üzent: az MDF viszonylag jó szereplése bebizonyította, hogy volt értelme "az önálló megmérettetésnek" - vagyis nincs értelme az összeborulásnak. De mondott mást is ez az okos, sudár asszony: "a politikai palettán szükség van egy mérsékelt konzervatív pártra" - tehát a Fidesz, immár Dávid Ibolya szerint is, eltávolodott attól, amit mérsékelt pártnak szokás nevezni. Nem csupán a mérsékeltség tekintetében egyébként: a Fidesz most már alig nevezhető pártnak.

Végül is jó látni, hogy az emberi munkának van eredménye: ha nekiállunk módszeresen lebontani egy pártot, akkor az lebontódik. A Fidesz becsületesen megtett mindent azért, hogy elveszítse támogatóit. Programok ide vagy oda - vajon hányan olvasgatnak településfejlesztési programot, mielőtt szavazni mennek? - a választópolgár számára az ígéret úgy hangzott, hogy ha ránk szavaz, a tűzoltóautókkal és a hókotrókkal eredményesebb, hatékonyabb hídblokádokat tudunk majd szervezni, továbbá jár nekünk tévé, helyileg is. Valamint amennyiben ránk szavaztok, büdös prolik, befalazzuk a várost, és nem erisztjük be az EU-ba, amelyen kívül is van ugye be gyöngy élet.

Orbán az avantgárd valamely szerencsésen elfelejtett vonulatának rabja

Kerényi Imrék, Bayer Zsoltok, szanaszét szóródó, hátukra fordulva kalimpáló polgári körök, Kövér Lászlók és - ma már erőltetés nélkül illeszkedik közéjük - Orbán Viktor munkája az októberi bukta.

Mit is lehet tenni ilyenkor? Mit csináljunk, ha a párt egyszer megbukott, s röviddel utána ismét elhasal?

Lehetne például konzekvenciákat vonni lefelé, megy az nekünk, magyaroknak, ha összeállunk páran és szerzünk egy teherautót, lerángattuk egyszer a Sztálin-szobrot is már. Most is hasonló lenne a feladat: meg kellene szabadulni egy leszerepelt, szakmájában, vagyis a politikai taktikában, de főképp a stratégiában alkalmatlannak bizonyult vezértől. Észrevenni, milyen súlyos hiba volt már áprilisban is, hogy Orbán a biztosan mellette álló szélsőjobb kedve szerint sminkelte magát, nagyvonalúan átengedve a tétovákat ezerarcú ellenfelének, a szocialista pártnak. Észrevenni, hogy a "mondok valami markánsat máma is, hogy benn' legyek a tévében" nem stratégia, hanem a harmadrangú wannabe-médiasztárok filozófiája, hogy Orbán tulajdonképpen az avantgárd valamely szerencsésen elfelejtett vonulatának rabja. A tigrist csak gondolatban győzi le, és megmagyarázza, hogy ez elég. Beleszarok a zongorába, hátha jelent valamit - ennyire redukálta politikáját.

a rohamosan szélesedő arcú szocialista párt pedig azt csinál, amit akar

De sajnos mindig van másik lehetőség. Először is köztudomású volt már a választások előtt, hogy a kommunisták csaltak: nemcsak hogy nagyobb volt az emblémájuk a szavazólapon, de kapargatásra fenyőillatot árasztott, míg a Fidesz-MPP-MDF-MKDSZ-MAHART-Erdért-Stollwerck együttműködést fel se tüntették rendesen, a logójukba pedig áramot vezettek gombelemből. Az is ide tartozik, hogy ismeretlen személyek a kampánycsend alatt összegyűjtötték az autókról Schmitt szórólapjait, meg hogy a szocik szóltak egymásnak telefonon, hogy mennyél mán szavazni, Lacikám, aztán utána iszunk egy házmestert. Tehát számoljunk újra megint, különben a földbe fúrjuk magunkat a négyes metró nyomvonalán.

Az áprilisi vereség tapasztalatai alapján adódik az az ötlet is, hogy hívjunk össze nagygyűlést a Sándor-palota, elé, és bízzuk meg híveinket: ezúttal alapítsanak polgári gömböket, új dimenzióba helyezve eddigi eredményeinket, hogy ha majd ha megemelik az asztal sarkát, együtt gurulhassunk. Ez a forgatókönyv egyébként reális: október 23-án a polgári körök, pontrácsok és vonalhálók, valamint a logikai készlet egyéb szereplői nagygyűlnek bizony, és kesergésüknek igen baljós apropója lehet az 1956-os forradalom évfordulója.

Ebben a verzióban kedélyesen csordogál tovább a népi líra a "polgári kormány miniszterelnökének" szájából, jól szórakozik ő is, a hallgatóság is, a Fidesz csendben bomlik tovább, s ha egyszer tévéjük lesz, hát majd verekednek élő adásban azon, ki az igazi polgár. S a győzelmi vigyortól rohamosan szélesedő arcú szocialista párt pedig azt csinál, amit akar; nem lesz ellenfele még a következő választásokon sem, a központi és az önkormányzati hatalom bőségszaruként várja a közismerten végtelen klientúrát, Dévényi Tibor tábori téeszelnök lesz a lemezlovasságnál, Fásy Ádám udvari költő, Lagzi Lajcsi meg kultuszminiszter, ha Görgey végre leteszi a fegyvert. És nem lesz, aki szót emel.