Szabó tambá nagyon vidám volt. Megint a tanácsköztársaságot vettük történelemből. Mi is vidámak voltunk. A tesit kihagytam, mert amúgy sem vittem tesicsomagot.
A miniszter szavai szerint a kérdés ma az: hogyan, milyen eszközökkel tehetők a XXI. század nyerteseivé a magyarországi fiatalok, miként lehet pozitívan alakítani életüket.
Stumpf István ennek kapcsán a legfontosabb feladatok között említette, hogy a fiatalokat az oktatási rendszerben olyan tudástőkével ruházzák fel, amely a leginkább lesz majd konvertálható a XXI. században.
Szokásos unalom. Kis buzi Beregit tisztességre tanítottuk, megbotlott a lépcsőn és sajnos tócsába esett, nem jó helyen mászkált.
Azt mondtam a büfésnőnek, hogy "nem látja hogy kigyulladt a magnó", aztán már nálam is volt a kakaóscsiga és elfeleztük Tibivel.
A csúcs azért az volt, hogy némettanci sírva kiment óráról (Tibi megjegyzést tett a nagy zsidó orrára), ez elég jó volt.
A miniszter ennek kapcsán jelentős előrelépésnek nevezte, hogy a 90-es évek eleji 10 százalékhoz képest, ma már az érintett korosztály fiataljainak 38 százaléka tanul a felsőoktatás különböző intézményeiben.
Szavai szerint a diákévek ma már egy olyan elnyújtott életszakasszá váltak, amely egyre előnyösebb lehetőségeket biztosít a fiatalok számára ahhoz, hogy a munkaerő-piacon megállják a helyüket.
Hát félsiker. Politikai feszültségekre gyanakodtunk a némettanci miatt, ezért úgy döntöttük kicsit megverjük, hogy ne akarjon beköpni. Tibi hozott pálinkát otthonról (elég szart), aztán vártuk a sulinál. De a némettanci elsunnyogta a dolgot, nem jött ki, ezért végül amikor kijött a Török, a kollégiumi tanár, aki állítólag sánta, de közben azért nem tud járni, mert mindig részeg, megrugdostuk kicsit, sísapka volt az arcom előtt biztonságból. Tibi a tökét rugdosta, én meg gondoskodtam róla, hogy minél nagyobb területre szóródjon a táskájának a tartalma. Utána cigiztünk.
Stumpf István történelmi jelentőségűnek nevezte az Ifjúság 2000 kutatást, amely véleménye szerint visszaigazolta a kormányzat családokat megerősítő intézkedéseit.
Emlékeztetett arra, hogy a korábbi kutatások azt jelezték, "gond van a társadalmi integrációval", a hagyományos szocializációs intézmények elveszítették meghatározó szerepüket, így a család és a kortárs csoportok helyébe a többi között a média lépett.
Azt mondtam a büfésnőnek, hogy "az ott nem egy egér volt, ami befutott hátra", aztán elvettem két Mars csokit. Jó volt (Hahaha!).
Az Ifjúság 2000 kutatásból ugyanakkor kiderült például, hogy a fiatalok lényegesen elfogadóbbakká váltak szüleik életvitelével, értékeivel kapcsolatban, mint a korábbi évtizedek fiataljai.
Stumpf István ugyanakkor a kutatás adatait értékelve arra hívta fel a figyelmet, hogy igen komoly "generációs szakadék" található az infokommunikációs eszközökhöz való hozzáférés és az erre való igény tekintetében.
Számtech óra volt. Tibi eléggé elbaszta, vonalzót dugott a flopimeghajtóba, úgyhogy el is romlott. A diri (ez is komunista sajnos) megfenyegette, hogy kifizetteti anyjáékkal, erre mondta Tibi, hogy akkor ő nem megy haza, úgyhogy végül nem kellett kifizetni. Én egész idő alatt pinákat nézegettem, jó lenne otthonra egy gép.
Azt mondtam a büfésnőnek, hogy "az a másodikos ellopott egy csokit", az meg egészen örjöngve lepofozta a gyereket. Sajtoskiflit, meg minyont szereztem (Hahaha!).
Deutsch Tamás ifjúsági miniszter a kutatás részleteit ismertetve közölte, hogy a rendszerváltozás óta első alkalommal végeztek reprezentatív, átfogó felmérést a mintegy 2,2 milliós lélekszámú 15-29 év közötti fiatalok körében.
Némettanci eltünt, nem is hiányzik. Ma megint trianont vettük Szabó tanbával. Tibi próbálta átverni a büfésnőt, de nem jött össze neki. Nem történt semmi.
Elmondta, hogy a kutatási eredmények szerint a 15-29 éves fiatalok nagy részének életlehetőségei, kulturális fogyasztási szokásai, az oktatási rendszerben eltöltött ideje a nyugat-európai "nyertes csoportokhoz" hasonlóan alakul.
A büfésnő nem volt sehol, cigit szereztem.
Deutsch Tamás ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az említett korosztályon belül eltérően alakulnak a fiatalok életlehetőségei, különböző az oktatási és a munkaerő-piaci helyzetük.
Nem nagyon akartunk hétfőn suliban rohadni, ezért Tibi elvette az egyik másodikos kis cigánytól a mobilját és betelefonált, hogy riadó legyen mert bombát helyezett el, majdnem elröhögtük magunkat. Utána próbálkoztunk, hogy elfogyjon a pálinka, amit Tibi otthonról hozott, hánytam is, Tibit meg majdnem lepofozta egy taxis.