Bűn és bűnhődés - a nagy magyar adótragédia

Bemelegítésként álljon itt egy kis életszagú történet:

1990-óta saját fémfeldolgozó vállalkozását üzemeltető, 5 főt alkalmazó kisvállalkozás tulajdonosunk – nevezzük Gézának – Skoda Octavia típusú (nem Mercedes, nem Audi, nem BMW) személygépkocsijában reggel 7-kor utazik műhelye felé. Bekapcsolja a rádiót és morális elzüllöttség ide, morális elzüllöttség oda a szerencsétlen jópofi balfácánok (más megközelítésben aktuális sztárok) zenés reggeli bohózata helyett a Kossuth Rádió híreit hallgatja, éppen elhaladva egy "fair play" (adózz tisztességesen!) óriásplakát előtt. A hírekben vezető helyen: kormányzati portál 250 millió forintos "fejlesztése", a BKV használtbusz -beszerzési tenderének aktuális "érdekessége", műszaki hiba miatt nem tudott elindulni a telephelyről 4 Alfa Volvo típusú busz... Géza elgondolkozik: "hát gyerekek, megint sikerült egy kicsit eltapsolni a közösből"

És akkor csapjunk bele a lecsóba.

Magyarország Európa második legkeményebb bérelvonásait tartalmazó adó és társadalombiztosítási rendszerével rendelkezik (szerencsére beelőzött Belgium). Nevetségesen egyértelmű, hogy az állami szféra jövedelem-újraelosztási hatékonysága (egyszerűbben fogalmazva: a beszedett adók felhasználása) egy igazi torzszülemény. Ugyan vita tárgya, hogy 1000, vagy 2000 milliárd forint megtakarítás lenne indokolt az állami kiadásokban, de a rendszer akut betegségei vitathatatlanok. Ha mindezek mellett egy pozícióban lévő politikus olyan pofátlanságra vetemedik, hogy Garfield-et (munkanélküli) megkéri "legyél szíves dolgozni egy kicsit a pizzáért" (szociális segély), akkor kellő kivárás után ombudsmantól, miniszterelnökig mindenki rohan, hogy megvédje a segély feltétel nélküliségének sérthetetlen szentségét (munka nélkül mindenkinek jár)!!!

Visszakanyarodva Gézához. Teljesen tiszta lapokkal játszva ahhoz, hogy ki tudjon fizetni 100 forint nettó bért a munkásának, 300 forintnál egy kicsit több költsége keletkezik. Nem megy... Vagy lehúzza a rolót, vagy megpróbál részleges adómegkerüléssel bért fizetni alkalmazottjának. Bejelenti emberét mondjuk a minimálbér másfélszeresén, és még két-három darab tízezrest fű alatt kifizet havonta. Egy átlagbér környékén kereső számára egyetlen 10 ezer forintos fizetésemelés a vállalkozónak évi 400 ezer forintos többletköltséget okoz – és ekkora emelés még a nettó bérek inflációkövetésére sem elegendő! A zsebbe fizetés gyakorlatilag kényszermegoldás. A be nem fizetett, úgymond kikerült járulék és adópénzek jellemzően nem a vállalkozó számláját gazdagítják, pusztán azt eredményezik, hogy egyáltalán fenntartható maradjon az adott vállalkozás.

Amikor bíráljuk Gézát publicisztikáinkban, akkor miért nem merül fel az a kérdés, hogy tragikus állami elvonási rendszer kényszeríti vállalkozóinkat a "szürke zónába"? Erkölcsileg természetesen idillisztikus és felemelő megvetni, lenézni minden vállalkozót aki a fenti mintát követi. De nem lenne érdemes ezt azon tükörben vizsgálni, hogy egy egészségesebb elvonási szint számukra is megteremthetné a 100%-ban tisztességes adómagatartás lehetőségét? Számtalan olyan vállalkozót ismerek, aki örömmel járná a teljesen tiszta utat, de a mai elvonási szint mellett ez nem lehetséges számára. És ezek az emberek nap mint nap megkapják a hírekben, hogy az állami befizetéseikkel mi is történik...

Feltételezzük; a "tisztességesség, vagy nem vállalkozunk" játékszabály érvényesül 100%-ban. Bevállalunk még 200, 300 vagy ki tudja hány százezer munkanélkülit, akiknek a túlnyomó része belecsúszhat a munkára nem ösztönző szociális hálónk kényelmébe?

Csalok, mert csalni jó?

Máshonnan közelítve: nem történik más, mint hogy lenézett részleges "adómegkerülő" vállalkozóink gazdaságilag racionálist döntést hoznak egy irreális, regionális szinten versenyképtelen rendszer egyéni szinten történő kiigazításához az életben maradás érdekében. Mindezzel az adóproblematika morális megközelítésének többdimenziós mivoltát próbáltam megvilágítani. Nem feltétlenül úgy szól a kérdés, hogy csalok, mert csalni jó, hanem úgy, hogyan lehet megtalálni az elviselhető teherszintet egy irracionális feltételrendszerben... Feltételezve az abszolút morál megvalósulását, 2-300 ezer friss munkanélkülinket hány év alatt szívnák fel olyan sztárberuházások, melyek 40 milliárd forint állami támogatás mellett 2500 munkahelyet teremtenek?

Eddig beszéltünk a kisvállalkozói szintről. Kicsit tekintsünk át magasabb régiókba, a nagyvállalkozói szférába. Itt a gazdasági racionalitás kényszere már sokkal kifinomultabb eszközrendszer igénybevétele mellett korrigálja szerencsétlen adórendszerünket. Teljesen legális off-shore vállalkozásokon keresztüli jövedelem kiáramlás és más szofisztikált módszerek kerülnek előtérbe. Csak egy konkrétumot említve; a magyar pénzügyi szektor legelismertebb szereplőinél is széleskörű gyakorlat volt pár éve (aktuális példát nem merünk említeni) a kötvényprogramon keresztüli alkalmazotti kifizetés... Persze más példák is állhatnának itt, a fő különbség az, hogy bizonyos vállalkozási méret felett teljesen legális formát lehet találni ugyanazon cél érdekében: mesterségesen kell csökkenteni az adóterhelést. Míg az egyik esetben adócsalót lehet kiáltani, a másik esetben mindenki optimalizálásról beszél. És ez jogilag helytálló is, de gyakorlati oldalról nézve mégis cinikus és álszent hozzáállás.

De maradva még megbélyegzett kisvállalkozói rétegünknél: mit lát Géza az adóbefizetések megoszlását illetően? A nagyvállalatok és multik a beruházási, illetve egyéb - egyes statisztikák szerint folyamatosan növekvő mértékű – adókedvezmények mellett működhetnek (azaz számukra az elvárt profit szint államilag csökkentett adóterhek mellett valósul meg). Néhány olvasó ezen a ponton talán elkezd kételkedni: mit tudhat egy magyar kisvállalkozó a nagyvállalatok adókedvezményeiről? Ezen kétkedőknek ajánlom, hogy beszélgessenek többet magyar kisvállalkozókkal és meg fognak lepődni. Az átlag kisvállalkozó ugyanis amikor már egy pár éve heti 60 órát (+ legalább egy napot a hétvégéből) dolgozik, egyre jobban figyel és egyre kíváncsibb arra, hogyan is néz ki a magyar adórendszer. Soha nem lesz közgazdász, csak néhány alapvető kérdést fogalmaz meg és csalódottan néz maga elé... A heti 60 óra munkamennyiségről és az átdolgozott hétvégékről jut eszembe: fel tudják mérni mit érez az adócsalónak titulált kisvállalkozónk, amikor azt látja, hogy a közpénzekből finanszírozott állami alkalmazottak pénteken 14:00-kor már sorban állnak a lift előtt, és képtelenség bármilyen adminisztratív ügyet elintézni...

16 millió forint állami támogatás egyetlen munkahelyért

Örüljünk együtt, hogy Kecskemétre jön az új Mercedes üzem. Fontos, hogy végre ne csak a szomszédainknál legyenek nagyberuházások. Érdemes azonban az egyelőre meglehetősen kevés számszerű adatot tartalmazó információt továbbgondolni: 200 milliárd forintos beruházás, 40 milliárd forint állami támogatás, 2500 munkahely. 16 millió forint állami támogatás jut egy munkahelyre. Hány magyar KKV lenne, amelyik munkahelyenként 16 millió forintból 500%-kal tudná növelni piaci versenyképességét?

Természetesen ez a megközelítés erősen leegyszerűsít és helytelen az adott példát illetően, de ismét tökéletesen rávilágít a korábbi állításunkra: a magyar adórendszer torzulásai miatt csak és kizárólag elképesztően nagy, kivételes kedvezmények révén lehet hazánk a nagyberuházásokat illetően (is) versenyképes... Tehát a Mercedes (pontosabban Daimler) vezetői még csak egy "Guten Tag!"-ra sem méltatták volna a magyar Gazdasági Minisztériumot, ha annak képviselői adókérdésekben a halandó magyar kisvállalkozó számára érvényes adótáblázatot lebegtették volna az orruk előtt és nem az "üljünk le, beszéljük meg" megközelítést alkalmazzák.

Még egy szám: 80 millió forint beruházás jut minden egyes munkahelyre. Borzasztóan magas érték, mely rávilágít az Oriens azon álláspontjára, hogy hazánkba csak nagy tőkeigényű beruházásokkal operálnak a multik, mert relatív magasabb alkalmazotti igény esetén életképtelenné válnak a projektek a nemzetközi porondon.

És el is mentek Szlovákiába...

Szombat este kinyitottam egy ajándékba kapott francia vörösbort. Nem vagyok szakértő, ezért az üveg hátoldalán lévő címkét kezdem el olvasni némi háttér információért. Az egyébként magyar nyelvű feliratból kiderül, hogy vörösborunkat egy szlovák kereskedő cég közreműködésének segítségével iszogathatom...

Emlékeznek még? Egyszer egy magyar miniszterelnök azt mondta, hogy "El lehet menni Szlovákiába, ha nem tetszik..." Hát néhány (ki tudja hány?) magyar vállalkozó megfogadta ezt a tanácsot és céget alapított Szlovákiában. Így hát kis magyar adórendszer tragédiánk jóvoltából most ezen cégek az egyébként sem hozzánk hasonlóan gyök kettő körül ingadozó gazdasági növekedést erősítik északi szomszédunknál.

Ne csalót kiáltsunk, hanem tegyük regionálisan életképessé a magyar adórendszert

Fentiek összessége miatt nem tudok beállni abba a sorba, ahol a magyar vállalkozók általános adócsalózása történik. Nagy, közepes és kisvállalkozói szinten is azonos a képlet: gazdaságilag racionális döntést hoz a tulajdonos, cégvezető egy kritikán aluli adórendszer hibái melletti túlélés érdekében. Míg a kisvállalkozó "adót kerül", addig a nagyvállalkozó már legálisan optimalizál offshore cégen, vagy más struktúrán keresztül. A gazdasági egyenleg minden esetben ugyanaz: alacsonyabb adóteher ugyanazon tevékenység ugyanazon volumenéhez. Ebből adódóan elsődlegesen azt tartanám indokoltnak, hogy regionális szinten értelmezhető adórendszerünk legyen (melyhez elengedhetetlen lesz az állami kiadások újraszabása, azaz a csehovi realizmust megszégyenítő csinovnyik-rendszerünk karcsúsítása is) és utána vessünk követ azon vállalkozókra, akik még nem érték el azt a cégméretet, ahol megéri offshore céget felállítani... Minden más alternatívában gondolkodónak felteszem a kérdést: mihez kezd az ország pár százezer új munkanélkülivel, akik az adószabályok jelenlegi feltételrendszere, azok betartása miatt elkerülhetetlenül az utcára kerülnének?

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy léteznek olyan vállalkozások, melyek 5%-os egykulcsos adószint mellett is az adócsalást választanák a tisztességes út helyett. Mindazonáltal remélhetően ezen réteg marginális kisebbséget alkot az üzleti életben és nem szerencsés belőlük kiindulva a magyar vállalkozói réteget ügyeskedő adócsalók többségének beállítani.

Magyarországnak nincsenek különleges adottságai. Nincs Norvégiához hasonló hatalmas olajkészletünk, az oktatási rendszerünk is átlag alatti, sőt lassan-lassan piacidegen. Ebből adódóan józan paraszti ész mellett is csak a szomszéd országokkal összevethető adókörnyezetben lehet életképes a magyar vállalkozó szektor KKV szegmense.

Él az országban egy olyan vállalkozói réteg, mely 55-60 év közötti korban van. A rendszerváltáskor, vagy azt megelőzően már GMK formájában elkezdték űzni az ipart. Ezen emberek számára két út áll nyitva az üzletből való visszavonulásra, ha családon belül nem örökíthető a cég. Amennyiben nem lesz regionálisan versenyképes adórendszerünk és nem tudják értékesítésre alkalmassá tenni cégüket az adó és járulék pozíciók kifehérítésével, akkor nem marad más mint a maximális cash kivonása mellett a társaság leépítése, megszüntetése pár év alatt. A cégek bezárása pedig ismét csak a munkanélküliek számának növelését fogja eredményezni. Ha esetleg valami csoda folytán emészthető adórendszerünk lesz, akkor megtörténhet a cégeladás és tovább élhetnek a munkahelyek.

(Egyébként javasoltam Gézának, hogy hallgasson inkább valami zenés maszlagot reggelente.)