Árpád
-2 °C
3 °C

Vonjuk le a 2006. őszi véres események tanulságait!

2008.09.17. 08:10

(Schiffer András írása a Túlkapások című, ma megjelenő könyv utószavának szerkesztett változata. Az Index könyvek sorozatban megjelenő kötet az Index hírportálon 2006 októbere és 2008 augusztusa között megjelent, Gőbölyös Soma-díjas cikksorozaton alapul, a könyvet a 2006 őszén Budapesten történteket testi épségüket kockáztatva, közvetlen közelből megörökítő fotóriporterek mélyen megrázó képanyagával illusztráltuk.)

Az Elkúrtuk-botrány, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök „őszödi beszédének" nyilvánosságra hozatala a maga brutalitásával tárta a közvélemény elé a magyar közélet morális válságát. Egy demokratikus politikai közösség azon a feltevésen nyugszik, hogy léteznek olyan morális, procedurális normák, amelyeket a közösség elsöprő többsége - pártállástól függetlenül - magáénak vall és érvényességükben joggal bízik.

Természetes ugyanakkor, hogy minden demokratikus politikai közösségben előfordulnak normaszegések. Egy erős morális kötelékekkel alátámasztott demokratikus közösség azonban haladéktalanul és félreérthetetlenül azonosítja, majd elítéli a normasértést, a normaszegő pedig számít a közösség rosszallására, továbbá politikai, jogi szankcióira.

Ha eltérően is ítéljük meg ma ebben az országban az „őszödi beszéd" tartalmát, az aligha volt kétséges már az első pillanatban, hogy a szöveg nyilvánosságra kerülése hatalmas megrázkódtatást okoz. A botránynak azonban még abból a megfontolásból  sem lettek személyi konzekvenciái, hogy a kormánypártok legalább ezekkel csökkentsék a megrázkódtatás mértékét. Pedig a miniszterelnök megsértette az egyenlő tisztelet elvét: Gyurcsány Ferenc nem demokrata.

A 2006. szeptember 17. estéjén, és a következő hetekben az Országház elé gyűlt tömegben számosan voltak, akiket nem pártpolitikai megfontolás és nem a rasszista-szélsőjobboldali indulat, hanem a megsértett állampolgári önérzet vitt ki a térre.

Az „őszödi beszédnek" más értelemben persze lettek, nagyon is gyászos következményei. Egyrészt már a szeptember 17-ét követő napokban megindult a kormánypárti valóságmagyarázók összemosási hadjárata. A 2006-os kampány immáron büszkén vállalt és tudatos hazugsága mellé odatették a korábbi kampányok megvalósulatlan ígéreteit, a titokban elmondott szózatból „bátor szembenézést", a hazugságbeszédből igazságbeszédet fabrikáltak. A szavakat teljesen kiforgatták eredeti értelmükből.

A krízis másik, tragikus eredménye: a karhatalmi ámokfutás 2006. őszén. A közhatalmat gyakorló személyek különösen nagy felelősséget viselnek a demokratikus politikai közösséget összetartó elvek és normák épségéért. Ha a közhatalom reflektálatlanul és következmények nélkül lép túl alapvető szabályokon, a norma-nélküliség szétterjed a közigazgatásban és előbb-utóbb „normává" szilárdul a tiltakozó tömegben is.

A krízis másik, tragikus eredménye: a karhatalmi ámokfutás 2006. őszén

A demokratikus politikai közösséget összetartó közös feltételezések közül való az is, hogy a Köztársaság rendvédelmi szerveire minden polgár számíthat ha bajba kerül, s a legális erőszak-monopólium birtokában levő szervek pártatlanul kényszerítik ki és juttatják érvényre a törvényességet. Ennél fogva hamis és mérhetetlenül káros, ahogyan a 2006. őszi összemosási kísérlet egyenlőségjelet tett a jogtipró rendőrség és a randalírozók közé. Nem kétséges, hogy utóbbiak is komoly törvénysértéseket, néhol súlyos bűncselekményeket követtek el.

A Köztársaság rendőr-egyenruhájába bújt - a törvény nevében és az adófizetők pénzén fellépő - személyek azonban a Köztársaság szerveibe vetett közbizalmat, a jogállam tekintélyét is kockára tették. Pontosan azt a bizalmat és tekintélyt, amely a mindenkori törvénysértőkkel szembeni hatékony fellépéshez elengedhetetlen.

A közös feltételezések között kitüntetett helyet foglal el a törvényes következmények elmaradhatatlanságába vetett hit. Bodoky Tamás ma megjelenő, Túlkapások című kötete ennek a hitnek a megrendülését dokumentálja. A riportok főszereplői áldozatok: nem találunk köztük gyújtogatót vagy a tévészékház ostromlóját.

Az egyéni drámákban egy letűnt korszak pártszolgálatos, államvédelmi egységei elevenednek meg. Kilőtt szemek, megalázott emberek, sérült, illetve ártalmatlanná tett emberekkel szembeni erőszak, koncepciós eljárások, tönkretett egzisztenciák, maradandó traumák. A Kruchina-fivéreket azért térdepeltették az utcán B. Barnabás mellé, mert a csoportos elkövetéshez minimum három tettesre van szükség. Fábián Gábort elfogásakor „rohadt Fidesz-bérencnek" nevezték és közölték vele, hogy a régi rendszerben már a helyszínen agyonlőtték volna.

Révész Máriusz országgyűlési képviselő úgy ment oda a rendőrökhöz, hogy felmutatta képviselői igazolványát („pontosan tudták, hogy ki vagyok"), majd a rendőrök a sorfal mögé kísérték, s ott eszméletlenre verték. A Köztársaság egyenruháját viselő, azonosítatlan személyek a Köztársaság legfőbb népképviseleti szervének tagját támadták meg. Révész az igazi felelősnek azt tartja, aki levette a rendőrökről az azonosító jelet, mert ezzel olyan biztatást adott ezeknek az embereknek, hogy itt most mindent szabad.

A rendőrségre később árpádsávos tüntetőkről érkezett bejelentés, mondván: ők okozták a képviselő sérüléseit. A hatóság ezt a bejelentést roppant komolyan vette, miközben a hátrakísérés körülményeivel nem foglalkozott.

Régmúlt idők életrajzi lexikonai ötlenek fel: az ÁVH börtönében agyonvert Ries igazságügy-miniszter életpályája zárult úgy, hogy a „börtönben szerzett betegségben" hunyt el. A de ja vu-érzést más momentumok is erősítik. Hatvan évvel ezelőtt, a kommunista hatalomátvétel idején nagyüzemi módszerekkel hamisítottak papírokat, manipuláltak telekkönyvi adatokat azért, hogy a leendő áldozatokat befeketítsék, szégyenbélyeget süssenek rájuk.

A módszer úgy tűnik, ha finomítottan is, de továbbél: ha a törvénysértéseket nem lehet többé takargatni, úgy a jogtiprók és kiszolgálóik az áldozatok erkölcsi integritását kezdik ki, megpróbálják magukkal rántani őket a sárba. Révészről elterjesztették, hogy az atrocitás idején csontrészeg volt. Amikor kötéssel a fején megjelent az Országgyűlésben, kormánypárti képviselőtársai gúnyolódtak rajta és hisztériakeltéssel vádolták.

A '89-es jogállami forradalom a névtelen betelefonáló archetípusa ellenében győzedelmeskedett

A következő hónapok kormányoldali kommunikációjában gúnyos toposszá lett a „békés tüntető": így mosták össze a valóban békés tüntetőket, ártatlan áldozatokat a szélsőjobboldali huligánokkal. Az inszinuáció leggyomorforgatóbb példája a Kruchina-fivérekkel esett meg. Bolgár György klubrádiós műsorában egy névtelen betelefonáló Kruchináékat a zavargásokban való részvétellel, konkrét bűncselekmények elkövetésével vádolta meg. Bodoky Tamás kérése ellenére Bolgár György nem adta meg a névtelen betelefonáló telefonszámát, nem sokkal később azonban maga a névtelen betelefonáló jelentkezett - ismeretlen számról - Bodokynál és inkognitóját megőrizve, elismételte rágalmait.

Az elmúlt években sokan polemizáltak azon, hogy a magyar rendszerváltásnak az is egy sajátossága volt, hogy nem akadtak igazából ellenfelei. Dehogynem: a '89-es jogállami forradalom a névtelen betelefonáló archetípusa ellenében győzedelmeskedett.

A „Túlkapások" előszava Sólyom Lászlót idézi. Az államszervezet demokratikus működése felett őrködő köztársasági elnök arra figyelmeztetett, „a jogállam próbája lesz, hogyan dolgozza fel az igazságszolgáltatás a tavaly szeptemberben, de főleg az október 23-i tüntetéseken történteket", majd hozzáfűzte: „Félő hogy sok ismeretlen tettes, az elkövetők több mint nyolcvan százaléka büntetlen marad. Félő, hogy sok ismert vezető  felelőssége - a szakmai és politikai felelősség - szintén tisztázatlan marad. S mi marad a végén? A kitüntetések." 

A 2006. őszi barikádokon feltűnően sok huszonévest láthattunk. Az elmúlt húsz évben felnőtt egy generáció, amelyik nem élte át a rendszerváltás eufóriáját. Az ő számukra a demokratikus jogállam egy értékmentes álarc, amely mögül rendre felsejlik a részvétlenség, a cinizmus, a kollektív felelőtlenség,  a következmények nélkül hagyott önkény, a politikai korrupció.

Mindannyiunk felelőssége, hogy a szétzilálódott demokratikus politikai közösséget és a demokratikus jogállamot rendbe tegyük. Ehhez az első lépést azzal tesszük meg, ha a 2006. őszi véres események tanulságait levonjuk.

Elkerülhetetlen a rendőri és politikai irányítók politikai és jogi felelősségének kivizsgálása

Először. A „Túlkapások"-kötetben is rengeteg eset szerepel, ahol a rendőri jogtiprás tényét (sőt: a rendőri hazugságokat is!) megállapítja a bíróság, az elkövetők mégis azonosítatlanok maradnak. Ennek részint strukturális okai vannak. Újra kéne gondolni a büntetőeljárás súlypontjait, valamint a nyomozó hatóságokra vonatkozó szervezeti szabályokat. Olyan értelemben is változtatni kéne a rendészeti és a büntetőjog szabályain, hogy amikor beazonosított rendőri egységek beazonosíthatatlan tagjai követnek el jogsértéseket, úgy mögöttük a felettesek felelőssége megállapítható legyen.

Tarthatatlan továbbá, hogy a hivatalos személy elleni erőszak ma súlyosabban büntetendő, mint a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás.

Másodszor. A 2006. őszi eseményekben nem egyedi „túlkapások" történtek, hanem azonosító-jelvény nélküli csapatok tömeges és brutális jogsértéseket követtek el a Köztársaság polgáraival szemben. A konkrét jogsértést megvalósító személyek felelősségre vonása mellett tehát elkerülhetetlen a rendőri és politikai irányítók (a „kitüntetők") politikai és jogi felelősségének kivizsgálása.

Ellenkező esetben továbbra is olyan országban fogunk élni, ahol a legkirívóbb hatalmi normaszegéseknek sosincs felelősük.

Harmadszor. Amikor 2006. őszén jogvédő szervezetek és a Védegylet szót emeltek a rendőr-terror miatt, valamennyien megkapták a „másik oldalról", hogy „Fidesz-bérencek". Amikor 2008. nyarán a Védegylet és jogvédő szervezetek szolidaritásukról biztosították a szélsőjobboldali erőszaknak kitett melegeket, olyan úgynevezett jobboldali értelmiségiek minősítették a gesztust „eszdéeszesnek", akik 2006. október 23-án maguk is elszenvedték a rendőr-attakot. A meleg-szolidaritási nyilatkozat miatt ugyanakkor olyan úgynevezett baloldali értelmiségiek fejezték ki örömüket a Védegyletnek, akik 2006. őszén még a „fasiszták pártfogásával" vádolták a szervezetet.

Két évvel korábban decens liberális megmondóembereknek annyi hozzáfűznivalójuk volt a vérző fejű emberek látványához: "minek mentek oda, én sem mentem oda, velem nem is történt ilyesmi". Most júliusban, a meleg büszkeségnapi szégyen után, decens konzervatív megmondóembereknek annyi hozzáfűznivalójuk volt a vérző fejű emberek látványához: „minek kellett ilyen kihívóan felvonulni és provokálni".

Azért kell tiltakozni, hogy a jogsértés jogsértésnek minősüljön

A kétoldali „kettős mérce" helyett ideje volna visszatalálni - többek között - ahhoz a mércéhez (is), amelyet Kis János állított fel még 1987-ben: „Amikor másokról, az emberi jogok megsértésével üldözött vagy diszkriminált személyek védelméről van szó, nincs helye politikai mérlegelésnek. Nem képzelhető el olyan külső előny, amelynek a kedvéért sorsukra lehetne hagyni őket. Ha embereket morális jogaikban megsértenek, tiltakozni kell, amennyire erőnkből telik. Nem azért, mert ha sokan tiltakoznak, csökkenhet a súlyos jogsértések gyakorisága, ámbár így igaz. Nem azért, mert a szolidaritás szövetségeseket szerezhet a mozgalomnak, bár ez is igaz lehet. Azért kell tiltakozni, mert valakinek az emberi méltóságát megsértették, s ez tűrhetetlen. Azért kell tiltakozni, mert a saját méltóságunkat sérti, ha tehetnénk valamit, s mégis belenyugszunk a tűrhetetlenbe. Azért kell tiltakozni, hogy a jogsértés jogsértésnek minősüljön. Hogy kimondassék: a polgárok nem az államtól kapják alapvető jogaikat - vannak emberi jogaik. Ennél alább nem adhatjuk"*

 

*Kis János:Vannak-e emberi jogaink? 209. o. (Magyar Füzetek,1987)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?