Magyarország, 2006 ősze

Az ünnepek előtt jelent meg Kormos Valéria a 2006-os tévéostromot követő éjszakákon a rendőrség és az igazságszolgáltatás által ártatlanul meghurcolt fiatalok sorsát bemutató, Embervadászat utasításra című könyve. Az Index-könyvek sorozatban ugyanerről a témáról Túlkapások címmel jelent meg képeskönyv tavaly (Schiffer András utószava itt olvasható a Túlkapásokból). Ezúttal Schmidt Mária előszavát adjuk közre Kormos Valéria  a XXI. Század Intézet gondozásában megjelent kötetéből.

 „Gergényi Péter szeret és tud is oszlatni"
Kuncze Gábor felszólalása a magyar országgyűlésben,
2006. október 24.

„Felelős még mindig nincs, csak hazugság, cinizmus és ártatlan áldozatok megcsúfolása."
Balog Zoltán felszólalása a magyar országgyűlésben,
2006. november 13.

 

Milyen országban élünk? Mi történt velünk az elmúlt években? Független és szabad országként léptünk át az új évezredbe, tele reménnyel. A magunk urai lettünk, mi szabtuk meg az új demokratikus Magyarország kereteit. Szabad választásokon döntöttünk vezetőinkről, politikai, kulturális és gazdasági elitünk élvezte támogatásunkat. Mi vagyunk a nép, és mi vagyunk, akik vezetjük. Akármilyen törésvonalak mentén is szakadt szét a rendszerváltoztatás kitüntetett pillanatában még egy irányba mutató közös akaratunk, a szakadékok minden oldalán mi állunk. Amit teszünk, amit tettünk, mi tesszük, mi tettük - magunkkal.

         2006-ban Magyarország a rendszerváltoztatás óta először úgy döntött, hogy lehetőséget ad a szocialista-szabaddemokrata kormánynak az újrázásra. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki 2004 óta vezette koalíciós kormányát, a választópolgárok meggyőző többségének támogatását megszerezve láthatott neki új megbízatásának. Első kétéves kormányfői működése alatt sikeresen hitette el a magyar választópolgárok többségével, hogy a közösség érdekeit szem előtt tartva, képes az ország kormányzására. A balliberális elit támogatásával, a tömegmédiumok nyújtotta lehetőségek maximális kiaknázásával azt a látszatot keltette, mintha hatékony és lendületes kormányzati tevékenységet folytatott volna. Azt állította, hogy Magyarországon dübörög a gazdaság, és hogy egész Európa minket irigyel szárnyaló gazdasági eredményeinket látva. Azt is kijelentette, hogy a magyar költségvetés hiánya, szemben a Magyar Nemzeti Bank elnökének szerinte politikailag motivált állításával, a tervezetteknek megfelelően alakul, vagyis nem éri el az öt százalékot.  Ötéves adócsökkentési programot fogadtatott el a magyar parlamenttel, és ötszázalékos azonnali áfacsökkentést kényszerített ki. Választási kampányában megígérte, hogy kész reformtervekkel áll majd neki újraválasztása esetén a kormányzásnak.

A nyár folyamán kiderült, hogy a költségvetés hiánya tíz százalék körül van, és hogy adóemelésre lesz szükség.

Bombaként robbant, amikor 2006. szeptember 17-ének délutánján a Kossuth rádióban részleteket adtak le Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Balatonőszödön, a szocialista parlamenti képviselők előtt május 26-án elmondott titkos beszédéből. „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?"

A miniszterelnök hazugságbeszéde, amely hemzsegett a trágárságtól, felháborította az országot. Lesújtó bizonyítványt állított ki magáról, aláásta a belevetett bizalmat, megrengette szavahihetőségét, és megkérdőjelezte alkalmasságát. Arroganciája és alpári stílusa méltóságában sértette meg a magyar polgárok jelentős részét. A tanácstalan politikai elit és a bénult ellenzék helyett a budapestiek egy része úgy döntött, az Országgyűlés épülete előtt demonstrálva juttatja kifejezésre csalódottságát és felháborodását.

Az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének másnapján, szeptember 18-án, újra tömegek gyülekeztek a Kossuth téren. Köztük provokátorok, balhéra kész csoportok is voltak. Egy harminc-negyven fős agresszív csoport 21.45-kor Toroczkai László és Takács András vezetésével egy máig ismeretlen kiáltvány beolvastatása ürügyén a Magyar Televízió székházához vonult. Azt követelték, hogy petíciójukat élő adásba olvashassák be. A kérést visszautasították, még csak tárgyalni sem kezdtek velük. Ezt követően Toroczkai visszament a Kossuth térre, hogy erősítést hozzon. Ezt az MTV-nél tartózkodó rendőrökkel is közölte, az átvonulásra toborzó felhívását a Kossuth téren levő rendőri vezetők is hallották. Ennek ellenére az átvonuló tömeget rendőri erők nem kísérték.(!) 21 óra 45 perckor tizenkét rendőrt azzal az utasítással vezényeltek az MTV-hez, hogy pajzsaikat hagyják szolgálati gépkocsijukban (!). A székházat védő rendőröket egy jól körülhatárolható csoport provokálni kezdte, és amikor azt tapasztalták, hogy a rendőrség nem ura a helyzetnek, egyre vadabbá vált. Rövid időn belül elszabadult a pokol. 21 óra 50 perckor Gergényi tábornok, Budapest rendőrfőkapitánya, egy polgári ruhában szolgálatot teljesítő (!) alezredest jelölt ki a Szabadság tér helyszínparancsnokának, aki a helyszínre ment, de a rendőri irányítást nem vette át. (!) 22 óra 05 perckor a székháznál szolgálatot teljesítő rendőrök rádión segítséget kértek, de a „forgalmazásra" senki sem válaszolt. (!) A helyszínen levő BRFK-s rendőr százados a kerületi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjének tudott jelentést tenni a kialakult helyzetről. (!) A szolgálatban lévő rendőrök tehetetlenek voltak, erősítést nem kaptak, a Hír Tv képernyői előtt ülők számára úgy tűnt, hogy Magyarországon megszűnt a karhatalom, senki sem ura a helyzetnek, hogy mind a kormány, mind a rendőrség magatehetetlen, képtelen a közrend biztosítására.

Az MTV-hez vezényelt Baranya megyei rendőrök egy része nem találta meg a helyszínt. (!) A Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál (REBISZ) a műveletirányító a Hír Tv-n nézte (!) az eseményeket, és telefonon, rádión keresztül próbált megerősítő erőt kérni a dandártábornoktól, de hívásaira nem reagáltak. A közszolgálati televízió épülete, illetve az előtte parkoló autók lángoltak, a randalírozókat nem fékezte meg senki, miközben az épülettől pár sarokra ott álltak a bevetésre kész rendőri egységek. A székházat védő rendőrparancsnok és elöljárója között azokban az órákban lefolytatott telefonbeszélgetéshez nem kell kommentár:

„Nagy baj van! Benzinnel meglocsolták a barikádot, és meg fogják gyújtani. Ezt vízzel nem tudjuk oltani. Indítsák meg azt a kib...tt csapást, mert megdöglünk itt bent. Ki fogom vonni az összes erőt ebből a k...va székházból. Ránk gyújtották. Vagy a füstben fogunk megdögleni, vagy egyébként. A barikádokról levettem az összes embert, és kimegyünk a Nádor utca felé." „Nyugtáztam. Annyi az utasítás, hogy maradjatok még. Nem tudok mit tenni."

Éjjel fél egykor a garázda csoportok az addigra odavezényelt vízágyút megrongálták, és Molotov-koktéllal felgyújtották. Ezt követően a támadás minden átmenet nélkül megszűnt. (!) Ugyanekkor kapott utasítást negyvenhat rendőr, közte tizennyolc nő, majd pár perc múlva egy újabb negyvenhat fős egység, hogy a helyszínre vonuljon. Őket az addigra lehiggadni látszó garázdák újabb támadással fogadták. Éjjel 1 órakor a polgári ruhás rendőr alezredes tárgyalásokat kezdett az általa korábbról ismert (!) Toroczkaival, aki szemmel láthatólag keresett valakit, akivel beszélni lehet. Az alezredes tárgyalást kezdeményezett vele, amire engedélyt akart kérni, de persze ő sem tudott semmilyen vezetési ponttal kapcsolatba lépni. (!) Toroczkai közölte vele, hogy petíciót akarnak beolvastatni a tv-be, amit azzal a feltétellel teljesítettek, hogy a tömeg befejezi agresszív viselkedését, és a kordonok mögé vonul. A tömeg a felszólításnak engedelmeskedett. Toroczkai az MTV bejáratánál átadta a petíciót az alezredesnek. A megerősített rendőri erők végül 3 óra 25 perckor kezdték meg a maradék tömeg oszlatását.

Mindezt az Ignácz tábornok által szignált jelentés alapján foglaltam össze.[1] A vezetése alatt álló bizottság vizsgálta az MTV székházánál 2006. szeptember 17. és 19. közötti rendőri fellépést, és többek között azt állapította meg, hogy a rendőrség előkészítő munkája elégtelennek bizonyult, a rendelkezési és műveleti terv hiányos, elnagyolt, sablonos, vagyis alkalmatlan volt. A rendőri vezetés csődöt mondott. A Szabadság térre kijelölt parancsnok a terület irányítását nem vette át. A BRFK vezetője, vagyis Gergényi Péter, 2006. szeptember 18-án késve, csak 23 óra 55 perckor rendelt el riadót. A vizsgálat leszögezte, hogy a szolgálatot ellátó rendőri állomány erején felül, példásan helytállt, vezetői azonban szakszerűtlen intézkedéseket hoztak, vagyis alkalmatlannak bizonyultak.

Az MTV székházánál kétszáztizenhat rendőr sérült meg. A jelentés figyelmeztetett, hogy az állománynál „az átélt stressz és kiszolgáltatottság miatt kialakult pszichikai sérülések hatása csak hosszabb idő múlva jelentkezik".[2]

Vajon miért nem volt képes a rendőri vezetés megfékezni pár tucat megvadult garázda tombolását? Miért döntött úgy a közelben tartózkodó Szabadfi Árpád tábornok, az országos rendőrfőkapitány általános helyettese, illetve a biztosítás parancsnoka, Gergényi tábornok, hogy bár elegendő erő állt a rendelkezésükre, mégsem vezényelik őket, vagy legalább egy részüket az MTV székházhoz? Hiszen ott voltak az ORFK által vidékről felrendelt csapatszolgálati századok, illetve a REBISZ egységei. Pedig, mint az Ignácz-jelentés rögzítette, a „Kossuth téren lévő beosztott parancsnoki állomány az MTV székházánál kialakult helyzet során több esetben is kezdeményezte, hogy egysége kerüljön átirányításra a Szabadság térre, de ez általában elutasítást nyert, vagy később került végrehajtásra." [3]

Miért nem küldtek hivatásos tárgyalót a helyszínre? Miért nem invitálták be a tv-be a „delegáció" tagjait, miért nem kezdtek velük időben tárgyalni?

Ennyire alkalmatlanok, lelkiismeretlenek lettek volna ezek a rendőrtábornokok? Vagy valaki a segítségnyújtás megtagadására, bajtársaik és a köztelevízió feláldozására utasította volna őket? Kizárásos alapon csak ez utóbbi valószínűsíthető, hiszen a rendőrtábornokok lefokozására, felelősségre vonására nem került sor, sőt Gergényi tábornokot megdicsérték, minisztere, Petrétei József megítélése szerint határozott és kiváló vezetőnek bizonyult, Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester pedig 2006. november 17-én Pro Urbe-díjjal tüntette ki. Márpedig a Fővárosi Közgyűlés kitüntetésekről szóló rendelete szerint Pro Urbe Budapest-díj a főváros érdekében végzett kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó tevékenységért adományozható. Nyilvánvaló, hogy Gergényi Péter rászolgált erre a kitüntetésre, ha mással nem, hát azzal, hogy a földön fekvő, magatehetetlen emberek megrugdosását úgy magyarázta meg, hogy azok (!) beleakadtak a rendőrök lábába, és hogy a bizonyító erejű felvételek ellenére letagadta a „viperák" használatát. Ezenfelül kiállt a rendőröknek azon jogáért, hogy fejmagasságban lövöldözhessék a gumilövedékeket.  Megdöbbentő az a cinikus válasza is, hogy a rendőrök azonosító jelei, egyik a másik után, mozgás közben szakadtak le az egyenruhájukról. Ennek a vicces kedvű Gergényi tábornoknak a kitüntetését, illetve számos más vezető beosztású rendőr jutalmát a magyar országgyűlés és a Fővárosi Közgyűlés szocialista és szabad demokrata képviselői rendben levőnek találták. És a hozzájuk lojális média sem emelt kifogást.

A tábornokok tehát megfelelően teljesítettek. Vajon milyen parancsot kaphattak? És kitől? Illetve kiktől? Magától Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől tudjuk, hogy neki, ellentétben a szolgálatot teljesítő rendőröktől, sikerült telefonon beszélnie a tábornokokkal, és utasítania őket. Tény azonban, hogy sem a rendőrségért felelős miniszter, sem egyetlen helyettese nem jelent meg a helyszínen. Orbán Viktor késő este érkezett haza Brüsszelből, ahova vasárnap, néhány órával az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt utazott el.

- Lefeküdtem aludni. Csak a gyerekek nézték a tv-n, mi is történik a városban. Úgy két óra körül ébredtem fel arra, hogy a gyerekek még mindig tévéznek, és akkor tudtam meg tőlük, hogy mi is történt az MTV székháza körül - nyilatkozta másnap, vagyis 19-én Baló Györgynek Az Estében. Dr. Petrétei József rendőrminiszter, aki a 2006-os választásokat követően került a sebbel-lobbal, végiggondolatlanul és előkészítetlenül életre hívott Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium élére, benyújtotta ugyan lemondását, de azt a miniszterelnök nem fogadta el. Marad tehát a gyanú, hogy a hitelét vesztett miniszterelnöknek és a vesztésre álló főpolgármesternek legalábbis kapóra jött a tűz és az „ostrom", hogy újra bevethesse, ezúttal a küszöbönálló önkormányzati választáson, a félelem már annyiszor, olyan jól bevált fegyverét a közvélemény-kutatásokban hatalmas előnnyel vezető Fidesszel szemben. Miért? Azért, hogy legalább a fővárosban elkerülhesse a bukást. Mécs Imre szocialista képviselő egy interjúban[4] kijelentette, hogy amikor a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő bizottság tagjaként betekinthetett az akkori eseményekkel kapcsolatos iratokba, a szolgálatok szerepével összefüggésben igencsak gyanús dolgokat látott. Kizártnak tartotta, hogy néhány tucat huligánnak megfelelő politikai és anyagi támogatás nélkül ekkora szerepe lehetett volna. „Kinek az érdeke volt?" - tette fel a kérdést -, hogy 2006 szeptemberében háromszor annyi rendőr sebesüljön meg, mint tüntető.

Sok budapesti polgár érezte úgy azokban a kora őszi napokban, hogy rajta, az ő kitartásán is múlik, hogy rákényszerül-e a hazug miniszterelnök a lemondásra. Nem is sejtette, hogy éjszakánként a visszavágásra hergelt, feldühödött, illetve felpiszkált rendőrök valóságos hajtóvadászatot rendeznek Budapest belső kerületeiben, amelynek keretében válogatás nélkül terrorizálnak, bántalmaznak, illetve gyűjtenek be békés járókelőket is, hazafelé tartó, beszélgető fiatalokat, lakóházakba, szórakozóhelyekre benyomulva szednek össze találomra ártatlanokat, olyanokat, akik, hogy a szocialista és liberális országgyűlési képviselők cinikus és érzéketlen szavajárását idézzem: „rosszkor voltak rossz helyen".

2006. szeptember 19. és 21. között Budapesten a rendőrök törvénytelenségek sorozatát követték el. Súlyos testi sértést okozó bántalmazások, a hivatalos eljárások közben példátlan brutalitással végrehajtott előállítások, térdepeltetések, ütlegelések történtek. Tetézte a bajt, hogy mindebben az elsőfokú bíróságok egy részének cinkos támogatására is számíthattak. A nyilvánvalóan hatósági utasításra foganatosított embervadászat ártatlan áldozatainak hozzátartozói riadtan próbálták felhívni a mit sem sejtő közvélemény figyelmét arra, hogy a Magyar Rádió épületében ideiglenes gyűjtőpontot működtet a rendőrség, ahonnan éjszakánként befogási portyára ruccannak ki, hogy begyűjtsék a környéken járó gyanútlan fiatalokat. A csapdába csalt leányokat, fiúkat a rádió épületében órákig térdepeltették, és sokukat súlyosan bántalmazták, rugdosták, verték. Amikor az első hírek erről hozzám eljutottak, a beszámolókat eljuttattam Sólyom László köztársasági elnökhöz, közbenjárását kérve. Ugyancsak kértem Uj Pétert, az index.hu internetes portál főszerkesztőjét, hogy járjanak utána, mi történik éjszakánként a rádióban, illetve környékén. Egyikük sem tett akkor semmit. Az érintett családok tragédiája csak néhány bátor asszonyt sarkallt cselekvésre. Köztük Ékes Ilona országgyűlési képviselő asszonyt (Fidesz), Kormos Valériát, a Magyar Nemzet újságíróját és Ács Sándorné agrármérnököt az Élőlánc Magyarországért Mozgalomtól.

          

A Fidesz nyár óta tervezte, hogy szeptember 23-án nagygyűlést rendez, amiről az utolsó pillanatban, provokációtól tartva lemondott. Érzékelte azonban, hogy szimpatizánsai a kialakult politikai válságban az ellenzéki párttól várnak útmutatást, eligazítást, biztatást. Miután a Fidesz elsöprő győzelmet aratott az önkormányzati választáson, amit Orbán Viktor valójában népszavazásnak tekintett, a Fidesz elnöke 72 órás ultimátumot adott a kormánypártoknak Gyurcsány menesztésére. Ezzel összezárta mögötte a szocialista és liberális frakciót, akik október 6-án újra bizalmat szavaztak a miniszterelnöknek. Aznap délután Orbán Viktor a Kossuth téren úgy nagyjából nyolcvanezer fős tömeg előtt arra kérte az összegyűlteket, hogy minden nap délután öt és hat óra között menjenek ki a Kossuth térre, és mindaddig maradjanak ott, amíg a miniszterelnök le nem mond. Minden nap más-más ellenzéki politikus ment ki a térre beszédet tartani.

Az idegek 2006 őszén pattanásig feszültek. Közeledett az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója. A kormány a fél világot meghívta október huszonharmadikára, hogy velünk ünnepeljen. Velünk? Pontosan kivel is? A Fidesz délután 3 órára az Astoriához hívta össze támogatóit. Az állami ünnepségek sokszoros rendőrkordonnal biztosított helyszínein a protokollvendégeken és a karhatalmon kívül senki sem jelent meg. A Kossuth térről 22-ről 23-ra virradóan kiszorított tüntetőket, akik köveket és üvegeket dobálva randalíroztak, a rendőrség kínos precizitással irányította az Astoria felé, ahol a Fidesz ünnepelt. A rendezvény végére a rendőrség rászabadította a maroknyi garázdát az ünnepről távozó békés polgárokra, akiket nyilvánvalóan fenyítési céllal terrorizált. Orbán Viktor, beszéde befejeztével, elhagyta a helyszínt. Sólyom László biztonsági okokra hivatkozva nem jelent meg az új '56-os emlékmű esti avatásán. Gyurcsány Ferenc kordonokkal, rendőrsorfalakkal, biztonsági őrökkel és a nemzetbiztonsági szolgálatok kivezényelt tagjaival együtt ünnepelt. A nép távollétével tüntetett.

A Papp Károly dandártábornok, a REBISZ parancsnoka által vezetett bizottság jelentéséből mára minden kétséget kizáróan bizonyítást nyert az, amit a tv képernyői előtt ülők maguk is megállapítottak, hogy a rendőrség nyomta rá a randalírozókat a Fidesz gyűlésére, és hogy a tömegoszlatás tele volt szakmai hibákkal. Ország-világ láthatta, hogy a rendőrök gumilövedék-sortüzekkel, vízágyúval, könnygázzal, tonfával, viperával, gumibottal bántalmazzák a védtelen embereket. Egy földön fekvő embert bakancsos rendőrök rugdostak, egy másik rendőrtársuk, aki épp arra haladt, ezt meglátva szintén belerúgott. Félig agyonverték Révész Máriusz országgyűlési képviselőt, aki képviselői igazolványát felmutatva próbált tájékozódni az intézkedő rendőröktől. Jellemző a magyar politikai elit egy részére, hogy a magyar parlament kormánypárti képviselői nemcsak hogy napirendre tértek afölött, hogy egyik képviselőtársukat mintegy ötven rendőr körülvette és megverte, hanem még gúnyolódtak is rajta. Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke „Mártíriusznak" nevezte el kollégáját, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Nyilvánvaló, hogy szeptember 18-a, illetve az azt követő időszak volt a főpróba, amit október 23-án megtapasztaltunk, pedig maga az „előadás".

Gyurcsány Ferenc, új felhatalmazása birtokában, október 23-án elérkezettnek látta az időt arra, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá tegye, hatalmát minden körülmények között megtartja, és jaj annak, aki szembe mer vele szállni. Tudjuk, ő maga nyilatkozta, hogy szeptember 18-án éjjel utasításokat adott a rendőrségnek. Tudjuk, hogy október 22-én magas rangú rendőri vezetőkkel találkozott. Tudjuk, hogy október 23-án délután már verték az ártatlan embereket, és tudjuk, hogy estefelé Gyurcsány Ferenc részvételével ülésezett a nemzetbiztonsági kabinet, hogy azután újult erővel folytatódjon a rendőri brutalitás.

Nem vitás, hogy Gyurcsány azért verettette meg a vele elégedetlen és ennek hangot adó budapesti polgárokat, hogy megszégyenítse és megijessze őket. Egy egész országot félemlített meg. Egy olyan országot, amelynek polgárai még zsigereikben őrzik a diktatúra véres terrorjának emlékét. Megtanulták, és még nem felejtették el, milyen kegyetlenül képes elbánni a hatalom a vele szembeszegülőkkel. A régi árnyak 2006 őszén újra életre keltek.

A magyar demokrácia pedig tetszhalott állapotba került. A kormányfőről kiderült, hogy gátlástalan, mindenre képes, kíméletlen akarnok, aki hatalma megszerzése és megtartása érdekében minden eszköz bevetésére kész. A kormánypártokról kiderült, hogy kritikátlanul követik Gyurcsány minden utasítását. Az ellenzékről kiderült, tehetetlen. A rendőrségről kiderült, hogy nem a békés polgárokat szolgálja és védi, hanem a legrosszabb ávéhás időkre emlékeztető módon a hatalom készséges kiszolgálójává vált. Észre sem vették közben, hogy többségük szintén áldozat lett.  Sokukat hetekkel korábban vezényelték fel vidékről a fővárosba. Zsúfolt szállásukon háromszáz emberre jutott három WC és négy zuhany, meleg ételt csak ritkán kaptak. Testi és lelki nyomást gyakorolva készítették fel őket a bevetésre. És eszközzé váltak a szeptemberben lefogottakkal szemben eljáró elsőfokú bíróságok is. Mint azt a Fővárosi Bíróság büntetőkollégiumának vezetője belső vizsgálatában[5] megállapította, az első fokon eljáró bíróságok több esetben nem vizsgálták meg az eléjük tárt bizonyítékokat. Többször kritika nélkül elfogadták a rendőri, nyomozati előterjesztésekben foglaltakat. A rendőr tanúkról egyes bírók megállapították, hogy következetesen hazudoztak. A bírák az esetek jelentős hányadában néhány perc alatt döntöttek, sokszor úgy, hogy „nem törekedtek az egyénesítésre"! Jellemzően elmaradtak a személyre lebontott vizsgálatok, több esetben egyáltalán nem voltak bizonyítékok. Mindezek alapján nem csodálkozhatunk azon, hogy az első fokon eljáró bíróságok több esetben indokolatlanul szabtak ki szabadságvesztést, előzetes letartóztatást és súlyos, többéves börtönbüntetéseket. Amin azonban érdemes elgondolkodni, az az, hogy mindezen megállapítások után a vizsgálati anyag leszögezi, hogy „az előforduló hibák ellenére tisztelet és elismerés illeti a nyomozási bírák munkáját".[6] Ártatlan embereket rabosítottak, helyeztek előzetes letartóztatásba, ítéltek börtönbüntetésre. Nem bíbelődtek az „egyénesítéssel", esetükben nem játszott az ártatlanság vélelme sem, amire nálunk egyébként olyan nagyon adnak. A magyar igazságszolgáltatás csúfosan leszerepelt. Még hogy tisztelet és elismerés illetné a munkájukat? Akkor, amikor tevékenységük eredményeként elillant a magyar igazságszolgáltatásba vetett maradék hit is?

2006 őszén a magyar polgárok azzal szembesültek, hogy magukra maradtak, és védtelenek. Nincs kihez fordulniuk, nincs kiben bízniuk. A kormány nem kormányoz, a rendőrséget ellenük fordították, az igazságszolgáltatás újra elvesztette az „i" betűt. Az elmúlt két év során senki sem vállalt politikai felelősséget a történtekért. Nem találták meg a felelősöket a rendőrségen belül. Nem marasztaltak el egyetlen bírót sem. Néhány civil szervezeten, jogvédőn és tisztességes állampolgáron kívül senkire sem számíthattak.

A magyar politikai elit becsületét Balog Zoltán és a már említett Ékes Ilona mentette meg. Balog, a magyar országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnöke (Fidesz) a szeptemberi és októberi ártatlan áldozatok érdekében többször interpellált a magyar parlamentben, és sorozatban hívta össze az emberjogi bizottság üléseit, ahol szocialista és szabad demokrata képviselőtársai bojkottjával, illetve cinizmusával kellett megmérkőznie.

Sólyom László köztársasági elnök a televízió ostromának napján, 2006. szeptember 18-án kijelentette: „A tegnapi hír morális válságot okozott Magyarországon. A miniszterelnök reakciói ezt a válságot fokozták, mert személyes felelősségét összemosta az utóbbi tizenhat év politikájának értékelésével. Semmilyen cél nem igazolhatja, hogy bárki a demokráciába vetett bizalmat kockáztassa, még kevésbé, hogy ezt tudatosan, sőt büszkén tegye. Ennek nyilvános elismerését várom a kormányfőtől."

 Sokáig azért nem várt, mert két nappal később hivatalában fogadta a morális válságot okozó miniszterelnököt, aki a parlament elnök asszonya, Szili Katalin kíséretében azért kereste fel a köztársasági elnököt, hogy közös nyilatkozatban szólítsák fel a tömegrendezvények szervezőit és résztvevőit arra, hogy „felelősségük tudatában cselekedjenek, és tegyenek meg mindent az ország békességének és az emberek nyugalmának megőrzéséért."

2006 óta a morális válság állandósult, életünk részévé vált. Súlyosbítja a helyzetet, hogy bizalmi, politikai, vezetési és gazdasági válsággal párosult. Kiszolgáltatottakká és kiábrándultakká váltunk. Alig pislákol már bennünk a remény.

2008. 11. 19.

[1] ORFK 2006. november 10-i jelentése a Budapesten 2006. szeptember 17.-én 12. 00 órától - 2007. szeptember 19.-én 12. 00 óráig történt eseményekkel kapcsolatos rendőrségi intézkedések kivizsgálásáról. A tényfeltáró bizottság vezetője dr. Ignácz István r. dandártábornok

[2] Ignácz-jelentés 15. old.

[3] Ignácz-jelentés 13. o.

[4] 2007. november 15-én a hvg.hu-nak (Pelle János) Érdekes, hogy ez a nyilatkozat nyom nélkül múlt el a magyar közéletből. A netről már másnap lekerült, és: 2007. dec. 31-én már csak angol fordításban volt olvasható.

[5] E 1. IV. C. 4/13 2007. november 7. dr. Frech Ágnes jelentése

[6] Fővárosi Bíróság büntetőkollégium-vezető, 6. old.