Szomália partjainál kalózkodni MENŐ

Igazán tragikus hír, hogy a mai fiatalok videóklipekből meg focipályákról választanak maguknak példaképeket. Pedig van ám elég erőszak és szex a való világban is, nem kell a menőségért a zenetévé, vagy ami még rosszabb, a számítógép elé menekülni. Egy csoport van most, amely a menők közül is kiemelkedik, a korai Elvis szexiségét ötvözve Attila hunjainak vadságával: a Szomália kikötőiből lassan már a fél Indiai-óceánt rettegésben tartó kalózok.

Nehéz Magyarországon távoli vidékek menőségéről írni, hiszen ebben az országban nagyon-nagyon keveseket érdekel, hogy mit csinálnak máshol jobban. Még abból a béna kis MTV-ből is egy még kilúgozottabb, még cikibbet kellett nekünk csinálni, nehogy megártson a sok külföldiség. Ez azonban egy olyan pillanat, amikor őszintén remélem, hogy Magyarország fiataljai képesek lesznek felemelni lógó orrukat, és felfedezik a világ valódi értékeit. Nem tudom elképzelni, hogy legyen ember a világon, aki nem állítana akár szobrot is annak a maroknyi afrikai fiatalnak, akik két hete egy 330 méteres tankhajót raboltak el a nyílt tengeren. Ez nem csak egy egyszerű Dávid-Góliát történet, hanem a történelem legnagyobb hódítóit idéző, bátor, ügyes és menő tett.

Azt gondolom kifejteni is felesleges, hogy a világtörténelem legmenőbb férfija miért Nagy Sándor volt. Arisztotelészhez járt iskolába, harminc éves korára leigázta a fél világot, nyakló nélkül feküdt össze fűvel-fával és gyakorlatilag végig be volt rúgva. Sajnos a szomáliai kalózoknak szex és alkohol nem nagyon jut, de hát egyrészt muszlimok, másrészt meg a „szórakozás” és az „Afrika szarva” kifejezések nem is nagyon férnek meg egy fedél alatt. Van azonban három tényező, amelyek mégis megkérdőjelezhetetlenül menővé teszik ezeket a fekete fiúkat.

Egyrészt hogy nem bántanak senkit. Ezek nem fél Bombayt lángba borító elmebetegek, hanem a klasszikus Robin Hood-iskola követői. „Semmi gond nincs, egyáltalán nem bántanak minket” - nyilatkozta a most elrabolt óriási hajó angol matróza egy brit tévécsatornának, majd megkérdezte, hogy mit játszott a hétvégén a Newcastle a Chelsea-vel. Ezt tényleg nem én találom ki. A szomáliai kalózoknak egyáltalán nem kell a balhé, ők a bűnözést nem az erőszak szeretetéért vagy valami homályos ideológia szolgálatában űzik, hanem mert szeretik a pénzt. Elrabolják a környéken közlekedő hajókat, lehorgonyozzák őket valahol a part közelében, aztán várják a váltságdíjat. Amely rendre meg is érkezik, hiszen ezen hajók tulajdonosai épeszű magáncégek, nem pedig „terroristákkal nem tárgyalunk”-államok. És a legmenőbb az egészben, hogy a közeli szomáliai kikötőkben egyre-másra nyílnak a boltok nem csak a kalózok, hanem a kényszernyaralásukat itt töltő nyugati legénységek kiszolgálására is.

Aztán ott van az is, hogy ezeknek a kalózoknak egyszerre sikerült felidegesíteni a nyugati kormányokat és az iszlám fundamentalistákat. Az előbbiek már hónapok óta a megoldáson törik a fejüket, hadihajókat és miegyebeket küldenek az Indiai-óceán nyugati részére, hátha sikerül véget vetni a banditizmusnak. Az utóbbiak eleinte csak röhögtek a markukba, ám mivel ez a Sirius Star nevű óriási tanker szaúdi kezekben van, a Korán pedig világosan tiltja a muszlim tulajdonú hajók eltulajdonítását, most dzsihádot hirdettek a kalózok ellen. Ha valakinek két ilyen szélsőséget sikerül egyszerre felidegesíteni, amelyek még abban sem értenek egyet, hogy szabad-e nőket nyilvánosan megkövezni, vagy hazugságokra hivatkozva lerohanni más országokat, az csak elismerést érdemel.

A harmadik érv a menőség mellett az, hogy ezek a tengeri haramiák valami eszelősen jól néznek ki. A Toyota pickupok platójára gépfegyvert applikáló, félmeztelen testükön tölténytárakat, vállukon rakétavetőt viselő fiatal férfiak eddig is a harmadik világ stílusikonjai voltak, de mindezt áthelyezni a tengerre igazi divatforradalom. Ez a Sirius Star 330 méter hosszú, amit a legegyszerűbb úgy elképzelni, hogy három focipálya. A kalózok választott járműve a vacak kis nyitott motorcsónak, ami alig nagyobb, mint egy autó. A méretbeli különbségek ellenére – szintén a brit matróz szerint – alig három perc alatt sikerült átvenniük a hatalmat a tanker felett, ami a felszín lazasága alatt rejlő szervezett és hatékony gépezetet sejtet.

Ami azért különösen nagy meglepetés Szomáliában, mert ha van valami, amiből nincs ott egy cseppnyi sem, az éppen a szervezettség és a hatékonyság. Szomália annyira szervezetlen, hogy szó szerint nem is létezik. Legfeljebb az olimpián. A valóságban az ország legalább négy, egymástól jól elkülöníthető régióra osztódott fel, ezek egyike Puntföld, a kalózok otthona. Puntföldnek van valamiféle „kormánya”, amely évi 35 millió dollárból gazdálkodik, aminél a kalózok csak az idén ennél legalább tízmillióval többet szedtek be. És ezzel el is érkeztünk ahhoz, hogy miért is kalózkodnak egyáltalán ezek a menő fiatalok. Nem azért, mert szeretik lopni a napot, pláne nem mert a becsületes munka helyett választották ezt az életpályát, hanem mert nincsen nekik semmi egyéb, amit csinálhatnának.

Szomália egy ideig olasz gyarmat volt, aztán az egyik legjelentéktelenebb játékszer a hidegháborúban, majd egy szervezetlen koszfészek, ahol az amerikaiak egyszer megpróbáltak rendet tenni, ám kénytelenek voltak betört orral elsomfordálni, ahogy az a Sólyom végveszélyben című borzasztó filmből közismert. Utána volt egyszer rövid ideig iszlám diktatúra, egyszer pedig a fél országot megszállták az etiópok, ez utóbbi különösen ciki eseménynek hangzik. Aztán viszont nem maradt semmi, se „állam”, se „gazdaság”, se „kultúra”, se semmi.

Csak ezek a szerencsétlen fiatalok, nekik meg a kalózkodás, mint karrier, hobbi, megélhetés és utolsó mentsvár egyszemélyben. Soha ne becsüljük le a reménytelen fiatalokat. A végén mindig ők a menők.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!