Bokros Lajos NEM MENŐ
További Menő nem menő cikkek
Kellemetlen erről az egészről beszélni, hiszen maga a téma is rendkívül ciki, ám valakinek mégis muszáj ezzel is foglalkoznia. Már csak azért is, hogy legyen, aki szól: ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ez egy komoly hír? Ugye senki nem képzeli akár egyetlen pillanatig is, hogy az MDF EP-listájának bármiféle hatása van vagy lesz az életére? Hogy ez fontosabb/érdekesebb/meghatározóbb, mint egy kétfejű bárány születése? Szórakoztató, fondorlatos-kalandos bulvár ez, és ehhez méltóan is kell kezelni. Körülbelül mint a héten kirobbant Első Magyar Stylistháborút.
Bokros Lajos karrierjének megdöbbentő fordulatával kapcsolatban két magyarázat kering. Az egyik ezek közül az, hogy Bokros őrült. Van, aki szerint mindig is az volt, mások szerint viszont egészen friss a baj. A másik iskola ezzel szemben azt állítja, hogy szó sincs itt megbomlott elméről, Bokros egyszerűen minden alkalmat megragad arra, hogy keresztbe tegyen Csányi "Eszetlennagykirály" Sándornak. Hogy miért akar keresztbe tenni, azt megint csak kétféleképpen szokás magyarázni, az egyik elmélet szimpla bajuszhiúságról beszél, a másik szerint viszont ezek ketten úgy utálják egymást, mint varjú a rohadt tököt. Privatizáláson, csomagon, világválságon keresztül űzik-hajtják egymást, és Bokros képtelen volt nem leütni a magas labdát, amelyet Dávid Ibolya kínált fel neki. A legendás szervuszelnökuras balhé után hogy lehetne jobban meghúzogatni a bankárbajuszt, mint az MDF felfuttatásával?
Hogy Bokros mekkora szakember, azt nem fogjuk most eldönteni. Az imidzse egyébként is arről szól, hogy nem lehet eldönteni, megmentette-e a hazát a teljes összeomlástól, más jobban tudta-e volna csinálni, bárki más jobban tudta-e volna csinálni, van-e nála géniuszabb géniusz Kelet-Európában, vagy egy szélhámos, akit csak nekünk, hülye magyaroknak lehet eladni. Annyit viszont jegyezzünk csak meg, hogy Bokros legalább csinált valamit, ami ebben az országban már figyelemre méltó teljesítmény. És amellett látszik szólni, hogy Bokros igenis menő.
Mint ahogy a menőség felé mutat az a fejetlenség is, amit különös döntésével elő tudott idézni. Az egy dolog, hogy mire megy vele az MDF, ám nem ezek most a lényeges, és főleg nem az igazán szórakoztató kérdések. Hanem az olyanok, mint például hogy akkor ezentúl a Népszabadság szombati melléklete, az Élet és Irodalom és a többi szellemi turbóműhely vajon továbbra is közli majd az írásait? És mi lesz a neve alá írva a "CEU oktatója" helyett? "Herényi Károly cimbije"? Na és vajon mit kezd magával mostantól az a jól körülhatárolható csoport, amely eddig úgy utálta Dávid Ibolyát, mint rohadt tök a varjút, Bokrost viszont gyakorlatilag messiásként kezelte, és előszeretettel idézte a volt pénzügyminiszter nemzetmentő gondolatait mindenről, de főleg azért az elengedhetetlenül szükséges felsőoktatási és az egészségügyi reformról? Mit tesznek most a hülyegyerekek, akik ezt a férfit néhány éve a tizedik legnagyobb magyarnak szavazták meg? Jót nevet-e Lezsák Sándor? Keservesen zokognak-e a néptánc-tanárok? Összespanolt-e már Bokros azzal a volt Fideszes, meztelenkedő-verekedő arccal, aki tök önzetlenül beült az MDF parlamenti frakciójába? És ha igen, miről dumcsiznak?
A magyar közélet mindenféle szereplőinek, valamint a magyar közélet iránt érdeklődőknek orrocskáját beleütni a saját kakijukba menő dolog. Ez azonban nem oldozza fel Bokrost mostani hatalmas és ciki bűne alól. Az elmélet, amely szerint aki egyszer beteszi a lábát az ATV stúdiójába, abból már normális ember nem lehet, jelenleg a magyar politika egészére is igaz. Bármi is volt Bokros indoka, pillanatnyi elmezavar vagy a büszke bajusz parancsa, az időzítés a legrosszabb azóta, hogy Martonyi János 1989-ben puszta karriervágyból belépett az MSZMP-be.
Bokros szakmaiságát volt, aki megkérdejelezte, gyávasággal, sunyi számítgatással azonban nem nagyon vádolták. Sőt, pénzügyminisztersége alatt a klasszikus vád az volt, hogy "szakember, de politikusnak teljesen alkalmatlan". Ami ugye akkor - akárcsak ma - bók volt. Azzal, hogy Bokros most beállt Dávid Ibolya mellé (mögé? fölé?), ez már nincs így. És akkor még nem is mentünk abba bele, hogy mi az az MDF, kik vannak benne, miben hisznek és mit tesznek úgy egyébként, amikor éppen nem EP-listát állítanak össze. Jujj, de ciki.