Eagles of Death Metal = NEM MENő

Márciusi hétfő este van a Dürer kertben. Az egykori egyetemi előadóból kialakított koncertterem szokatlanul tömött, a jegyárak fényében pedig csak még szokatlanabbul. Az egész jó előzenekar után színpadra áll az Eagles of Death Metal amerikai rockegyüttes, amelynek neve ellenére semmi köze nincs a death metalhoz. A közönség megkergül, a szörnyen ciki produkció közben azonban gyorsan jön az isteni szikra: a kölyköket rossz rockzene rabolta el. A jelenség globális, ám ahogy a ciki dolgok általában, Budapesten különösen borzalmasak a tünetek.

Az a helyzet, hogy a rockandroll az nem egy kamionosok és kurvák party hülyegyerekeknek. Az Eagles of Death Metal pedig úgy csinál, mintha az lenne, és sajnos egyáltalán nincs egyedül mocskos harcában. A dolgok akkor kezdtek el nem stimmelni, amikor a legostobább rockzenei újságírók és a legostobább rockzene-rajongók "szőröstökűnek", "mocsári röfögésnek" meg egyéb borzasztó hülyeségeknek kezdték nevezni a szívüknek kedves muzsikát. Az Eagles of Death Metal zenéje és imidzse egyaránt megfelel a röfögő faszvakarás követelményeinek, és éppen ezért elviselhetetlen és bántóan hamis.

Az ugyanis a helyzet, hogy szemben azzal, amit az ilyen pocsék együttesek és pocsék rajongóik képzelnek, a rockandroll pont nem erről szól. A rockandroll soha nem volt az alfahímek zenéje. A Eagles of Death Metal koncertjén az úgynevezett merch-pultnál műbajusz és pilóta-napszemüveget vásároló emberek ezzel ugyan nyilván nincsenek tisztában, de megverni valakit sokkal kevésbé rockandroll, mint ha valaki jól megveri az embert, továbbá ebben a szakmában nem az a menő csávó, akit az FHM közönsége is férfiasnak tart, hanem akit nem.

A rockandroll történetének szinte összes legendás csajozógépe karrierje kezdeti fázisában, amikor még nem volt pénze limuzinra meg drága hotelszobára, mind-mind attól rettegett, hogy éjszaka hazafelé jól elveri őt valami környékbeli paraszt, miközben azt ordítja, hogy nesze te kis buzi. Elvis csípőrángásával sem az volt csak a baj, hogy túlságosan szexi, hanem hogy ilyet rendes férfi nem csinál. Nevetséges dizájnbajuszban meg kockás ingben kacsingatni a csajokról a színpadra, az nem rockandroll. Dee Dee Ramone 1973-ban az 53. utca és a 3. sugárút sarkán, amikor a saját seggét árulta, az igen.

Nem az a baj, hogy az Eagles of Death Metal vicczenekar. A rockandroll a zene és a színház olyan különös keveréke, amelynek sokszor kifejezetten jót tud tenni néhány ördögien szemét poén, a KISS együttes arcfestésétől a Turbonegro ál-homoszexualitásáig. A dolog akkor viszont már kifejezetten kellemetlen, amikor mind a vicces kedvű együttes, mind vicces kedvű rajongóik őszintén elhiszik, hogy a mókázás ellenére amit ők csinálnak, az igenis az igazi, hamisítatlan (és persze mocsári és szőröstökű) rockandroll.

Felmerül kérdés, hogy ki a felelős ezért a szörnyű cikiségért, ha már egyszer kivételesen tényleg nem a Gyurcsány. A válasz pedig röviden annyi, hogy Lemmy. Lemmy minden érdeme ellenére, például hogy nagyjából ő az isten, elkövette azt a súlyos hibát, hogy egészen egydimenzióssá szűkítette le szeretett rockandrollját, amiből mindent kiölt, ami nem a sebességről, a szexről és az alkoholról szólt. Ez az út neki járható is volt, epigonjai ezreinek, például az Eagles of Death Metalnak nem. A rockandroll nem a keményen bulizó nyerteseké. Benne kell, hogy legyen Iggy önfeláldozása, Joey Ramone érzékenysége, Joe Strummer idealizmusa, Jerry Lee Lewis istenes rettegése, Johnny Thunders pusztítása, különben nem sokat ér. Ha már az utóbbinál tartunk, hasonlítsuk már össze az Eagles of Death Metalt, a New York Dolls-al, mennyivel erősebb, amikor nem szőröstökűségről van szó, hanem visító papagájokról, akiknek a közelébe rendes ember tényleg nem engedi a lányát.

Nem meglepő, hogy Magyarországon, ahova normális együtteseket már a legelvakultabb szervezők sem mernek elhozni, éppen az Eagles of Death Metal aratott zajos sikert. Magyarországon mindenből a legegyszerűbb, a dolgokat a legprimitívebb felén megfogó szubkultúrák aratnak sikert, a Depeche Mode-tól a drumandbassig. Rockandrollból meg ez, az álférfiasság, álzene és álkúl (ez utóbbi szóra különösen büszke vagyok). Ciki.