Brazília = MENŐ

Ahhoz eddig is viszonylag kevés kétség fért, hogy a világ legjobb országa Brazília. Ott laknak a krokodilok meg a papagájok a dzsungelben, a nők a seggükkel komplett történeteket tudnak elmesélni, ahogy az ugye a releváns Bud Spencer-alapvetésből kiderült, mindig nyernek fociban, és még meleg is van. Van, ahol rendezettebbek az utcák, van, ahol kevesebb tizenéves fejét lyuggatják ki eltévedt golyók, és van, ahol nem milliók élnek bádogvárosokban. Brazília vonzerejéből azonban ezek az apró kellemetlenségek keveset vesznek el.

Azok a kevesek, akik nem hajlandóak Brazília felsőbbrendűségét elismerni, vagy valamilyen engesztelhetetlen futball-ellentétre hivatkoznak, vagy zsigeri gyűlölet él bennül mindennel szemben, ami akár csak egy kicsit is latinnak tűnik. Brazíliából azonban hiányzik minden, ami a latinságban idegesítő, a felfuvalkodottság, a gyorsan nyíló bicskájú macsók és a vásári hivalkodás egyaránt. A braziloknak nem nagy a szájuk, nem viselkednek szemétdombot őrző kiskakasként, és a magamutogatásuk sem pöffeszkedő, hanem játékos. Nem kell nagy megfejtéseket keresni: aki Brazíliát és a brazilokat nem szereti, az nem szeret munka helyett piálni és a csajokat hesszölni a tengerparton.

A közhelyes Brazília a banánkalapos Carmen Miranda óta hatvan év alatt semmit nem változott, csak kiegészült néhány elemmel. Elsősorban természetesen Pelével és a többiekkel, a mágikus néger Garrinchával és követőivel Romarióig bezárólag, a makulátlan fehér hercegekkel, Zicótól Kakáig. A zenészekkel, az egyetemes popzene legnagyobbjai közé tartozó tropicália-hősökkel, a szelíd hangjával hazája minden szépségét kifejező Caetano Velosóval, és az újjal, a riói nyomornegyedek géppisztoly-sorozataira épülő, a kétezres évek nyugati tánczenéjét is megfertőző baile funk ütemeivel. Az Isten városa reménytelen kölykeivel, a caipirinhával, a szexturizmussal.

Brazília a legtöbb volt gyarmati országhoz, Kenyához vagy Kubához hasonlóan sokáig csak arra volt jó, hogy turisták és egyéb kizsákmányolók fantáziáit kiszolgálja. Néhány éve azonban különös változás vette kezdetét: Brazília tényezővé lett. Az évezred elején megjelenő rövidítés, a BRIC volt ennek a megdöbbentő újításnak az első jele. A betűszó négy hatalmas, gyorsan növekvő ország angol nevének kezdőbetűjéből tevődött össze. Oroszország, India és Kína fokozódó jelentősége senkit nem lepett meg, hiszen ezek a történelem során ilyen vagy olyan formában mindig fontos szerepet játszottak. Na de Brazília, ahonnét a focistákon meg a zenén kívül legfeljebb nyersanyagot lehetett lopni?

Brazília jófejségével ebből a BRIC-mezőnyből is kitűnt. Oroszországot és Kínát tisztelni és megbecsülni lehet, jelenlegi politikai, gazdasági és társadalmi berendezkedésük fényében szeretni viszont nagyon nehezen. India ugyan nem sötét diktatúra, vallási fanatizmus és regionális izmozás viszont van benne bőven. Brazíliából, hiába tekintélyt parancsoló mérete és számtalan különböző népcsoportja, mindez hiányzik. Brazília nem keveredik nukleáris fegyverkezési versenybe a szomszédjával, nem börtönzi be a másként gondolkodókat, és bár a társadalmi feszültség nem hiányzik belőle, soha nem fenyeget elemeire szakadással.

Amióta 1985-ben Brazíliában véget ért a katonai diktatúra, a világon mindenhol hatékonytalannak és állandóan sziesztázónak képzelt országnak jobbnál jobb vezetők jutottak. 1995 óta két elnökük volt: először egy az egész világon megbecsült egyetemi tanár, aki otthon is népszerű és hatékony volt, majd egy cipőpucolóból szakszervezeti vezetővé emelkedő egykori kommunista, aki hatalomra jutva az ideologizálás helyett inkább a hatékony kormányzásra fektette a hangsúlyt. Ő, Lula, csodálatos módon még azt a cirkuszi mutatványt is be tudta mutatni, amit korábban talán senki. Egyszerre tudott kedvében járni populista osztogatásra vágyó választóinak és a külföldi befektetőknek, miközben sem az Hugo Chávez-vezette futóbolondok, sem a Latin-Amerikát mindig tokkal-vonóval felvásárolni igyekvő amerikai cégek nem tudták leigázni.

Brazíliáról senki nem gondolná, hogy szorgosan képes dolgozni, pedig de. A globális válság előtti években az ország gazdasága egyre gyorsuló arányban tudott növekedni. Miközben a hagyományos brazil értékekből, a tangabugyikból, a karneválból és a tengerparti focimeccsekből az ég világon semmi nem veszett el. A brazilok magukról szóló kedvenc mondása, amely szerint "Brazília a jövő országa - és mindörökké az is marad" az ország lakóit is megdöbbentve hirtelen értelmetlenné vált. És még ezzel sem értek véget a meglepetések, mivel 2006-ban hirtelen a másik híres brazil mondás, amely szerint "Isten brazil" is beigazolódni látszott.

Három éve az ország partjainál, az Atlanti óceán mélyén óriási olajkészleteket fedeztek fel. Hogy mennyire óriásiakat, és hogy ezek pontosan mennyit érnek, azon még folyik a vita, mindenesetre az országnak jó esélye van arra, hogy ha nem is olajemirátusi szintre, de azért borzasztó sok pénzre tegyen szert. Amelynek nagy része természetesen nem a bádogvárosok felszámolására lesz fordítva, hiszen egy korrupt, fejlődő országról van szó, a további gyarapodást viszont garantálja.

2014-ben Brazília focivébét rendez, 2016-ban Rio de Janeiro pedig olimpiát. Szemben mondjuk Pekinggel, itt fel sem merül, hogy ne érdemelnék meg. Egy szép, nagy, vidám és békés országnak csak örülni lehet.