Kommunistázni = NEM MENŐ

Fergeteges nyolc év volt. Nem szabad sajnálkozni, egyszer minden jónak vége szakad. Meg kell tanulnunk elengednünk szeretteinket. Idén nyáron, amikor a nyitott ablakon át hajnalban besüvít az utcáról egy vidám társaság szemétgyurcsányozása, már nem kell hálósipkában odabotorkálnunk az ablakhoz, hogy visszaordítsuk: ez az, fiúk, mondjátok meg a büdös kommunistáknak! Még az is lehet, hogy már nem is lesznek az utcán vígan gyurcsányozó kompániák. Más idők jönnek.

Nyilvánvaló, hogy valami így elvész az életünkől, de hát nem lehetünk olyanok, mint a japán katonák, akik még a hatvanas években is kitartottak a dzsungelben, hűen a császárhoz tett esküjükhöz. És az még hagyján, hogy meggyőződésből most már rohadt nehéz kommunistázni, az igazi gond, hogy néhány nap múlva a divatból is végleg kimegy. Ez a szezon már nem erről fog szólni. Ideje trendet váltani.

Istenemre, micsoda nyolc év volt. Ahogy az elején csak gyűlt a feszültség, aztán 2006-tól kezdve elszabadult a pokol, de annyira, hogy még akkor is lehetett lendületből gyurcsányozni, amikor már rég nem is ő volt a miniszterelnök. Barátságok születtek a közös gyalázkodásokból. Amikor valaki éppen berekedt, mindig volt, aki a helyére beugorva őhelyette is fröcsögve ordítson. Magyarország rég volt ilyen egységes, elég csak megnézni a közvéleménykutatási adatokat.

Van viszont egy kis gond. Ahogy közeledik a Végső Győzelem napja, úgy válik egyre kényelmetlenebbé a felismerés: sokan itt tényleg azt hiszik, hogy itt majd hirtelen minden jó lesz. Nem jobb, hanem jó. Annyira jó, hogy oda sem kell majd figyelni, mi folyik fent, és hátul, az árnyékban. Hogy a kétkedés és a két lépés távolság csak Hazudós Gyurcsánynak járt, mással nem így kell viselkedni. Szörnyű tévedés ez.

A kívánatos óvatosságnak semmi köze nincs pártpreferenciákhoz. Orbán Viktorért dícséretes dolog nem rajongani, azzal viszont nehéz vitatkozni, hogy még egy dobást megérdemel. Elsőre nem csinálta olyan rosszul, és a jelenlegi siralmas mezőnyben minden bizonnyal ő a legalkalmasabb a feladatra. Megengedő jóindulatunk azonban egy pillanatra sem csaphat át önelégült figyelmetlenségbe. Az eredendő bűn Magyarországon ugyan valóban nem az ő haverjaié, ám mindenfajta egyéb bűnből nekik is jutott bőven. Nem szeretnék őszintén csodálkozú sóhajokat hallani, amikor április 11-én este a pódiumon Orbán mögött feltűnik Pintér Sándor.

Csendben, de hegyezett füllel figyelünk majd. Adja meg a jóisten, hogy most tényleg jobban süljenek a dolgok. Legalább egy kicsivel. Egy egészen kicsivel. A kommunistázást pedig most néhány évre fejezzük be.