Gyáva kormány = NEM MENŐ

Pokoli vízió kisért, most már több mint egy hete. Egy budai tájvédelmi körzetbe épített gigantikus villát látok, ahol a komornyiknak öltözött Csipak Péter nyit ajtót. Irtózatos méretű, lovagteremszerű helyiségben olyan jelenet zajlik, amely leginkább egy római orgia és Jay-Z Big Pimpin’ című videóklipjének kombinációja. A hiphop-bacchanália szereplői magyar filozófusok. Heller Ágnes aranyszínű bikiniben ül egy hatalmas trónon, előtte Vajda Mihály tart ezüsttálcát, amelyen kokainbetűkből Lukács György nevét lehet kiolvasni. Heller kaviárból készült, aranyozott százdollárost ragad, és egy slukkra felszippantja mind a 12 betűt. Csak egyet pislog, de én egy pénztárgép csilingelését hallom.

Ez természetesen képtelenség, kaviárból nem is lehet százdollárost készíteni. A dolog lényegi részével kapcsolatban viszont sajnos csak találgatni lehet. Hogy a magyar egyetemeken és mindenféle kutatók zsebében alkalmanként jogtalanul tűnik el néhány millió forint, az egyáltalán nem kizárt. De az is biztos, hogy a jelenlegi magyar kormánnyal talán vagy tényleg nem szimpatizáló filozófusok ellen Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos által indított, a jelenlegi magyar kormányhoz dörgolőző média által készségesen felfújt vádak annyira túllihegettek, hogy lehetetlen ezeket komolyan venni. Amikor ott tartottunk, hogy a bűn biztos jeleként egy magyarul már létező mű újrafordítását igyekeztek bemutatni, minden középiskolát végzett embernek illett undorodva köpnie egyet.

Ebben az ügyben nem az az igazán érdekes, hogy hány aranyszínű bikint vásárolt magának az ellopott milliárdjaiból Heller Ágnes, hanem hogy éppen most bizonyosodik be, a Fidesz egyetlen konkrét választási igéretéből, az elszámoltatásból sem lesz semmi. Azért nem, mert Magyarországot már megint gyáva, a saját kínos ügyeik által gúzsba kötött emberek vezetik.

Filozófusoktól, 81 éves, apró zsidó néniktől mindenki vissza merné követelni a pénzét, akár tényleg ellopták, akár nem. Nem véletlen, hogy Horn Gyula is bátran bele mert kötni a sok szemüvegesbe, feltéve a klasszikus kérdést: mi a fenének van belőlük egyáltalán ennyi? (Akkor a Magyar Nemzetben még védték őket.) A filozófusok mögött semmiféle gazdasági érdekcsoport nem áll, még annyi erejük sincs, mint az újságíróknak, akik azért pokollá tudják tenni egy politikus legalább néhány óráját, ha nevetséges törvénnyel próbálják sérteni a jogaikat. Azzal viszont talán még a Heller bandáját most börtönbe kívánók is egyetértenek, hogy ezeknél a luxusfilozófusoknál veszélyesebb bűnözők is szabadon grasszálnak a hazában.

Veszélyes bűnözők, a közvagyont valóban komolyan megdézsmáló nehézfiúk meghurcolásához, ne adj’ isten bíróság elé állításához észre, kitartásra, és persze elsősorban bátorságra van szükség. Ezek, de főleg az utóbbi nélkül legfeljebb annyira futhatja, mint Keller László egykori közpénzügyi államtitkárnak: aktatologatásra, pitiáner hepciáskodásra. Pedig ha egy szerethető igérete volt a Fidesznek a 2010-es választási kampányban, amiért tényleg megérdemelhette a kétharmados parlamenti többséget, az az elszámoltatás ígérete volt, a legmagasabb szintű mutyizás, a legsúlyosabb ügyek elmaszatolásának befejezése.

2011 elején már világos, hogy szó sem lesz itt elszámoltatásról. Bölcsészek rendszabályozásán kívül legfeljebb olyan ügyek felszínen tartására futja, mint a mostani főnök által megsemmisíteni kívánt előző főnökhöz túl sok szálon kapcsolódó sukorói telekügy. (Bár itt sem látszik, hogy el tudnák érni az alig titkolva kívánt végeredményt, Gyurcsány Ferenc rács mögé juttattását.) Pedig az alkalmi újságolvasók is nyilván sorolni tudnák azokat az ügyeket az utóbbi évekből, amelyekről messziről látszik, hogy nagyságrendekkel több pénz eltűnéséről tehetnek, mint néhány éhenkórász filozófus.

Margit híd. Kőröshegyi völgyhíd. Bármelyik autópálya építése. Tulajdonképpen bármelyik nagyobb építkezés. Ezeken nem néhány millió forintnyi közpénz indul követhetetlen útra, hanem sok-sok milliárd. Most éppen egy teljesen értelmetlen plázát terveznek felhúzni a Dunára, mindenféle pályáztatás nélkül. És ezek hátterében valószínűleg ott lapulnak az igazán sötét ügyek, a most már húsz éve teljesen átláthatatlan magyar pártfinanszírozási rendszer, a nagyon hirtelen nagyon nagyra növő, egyértelműen politikaközeli cégek.

Ezek feltárásához nagyon bátornak kellene lenni, hiszen egyfelől nagyon súlyos figurák lábára kellene rálépni, akik közül sokan az ország legbefolyásosabb üzletembereiként vannak számon tartva, másfelől nem csak az ellenkező oldal mocskában kellene turkálni. Nem kell ahhoz nemzetközi korrupciókutatónak lenni, hogy az ember tudja, az olyan “elszámoltatás”, amely csak az éppen aktuális ellenzék zsebében turkál, nem ér semmit. Budai Gyulát és főnökeit egészen adig lehetetlen komolyan venni, amíg nem találnak legalább egy Fidesz-közeli tolvajt. Illetve aki szerint ilyenek nincsenek, az vegye csak halálosan komolyan ezt a filozófusügyet. Az előző kormány alatt legalább Hunvaldot és Mesterházy Ernőt elkapták, ami akkor is szép teljesítmény, ha minden bizonnyal valami belharc eredményeként végezték előzetesben.

Ilyen gyáva alakoktól tényleg csak filozófusok vegzálására lehet számítani. Aztán majd négy vagy nyolc év múlva jön a másik oldal, és hálából, amiért a nagy gaztetteik nem voltak zargatva, ők sem turkálnak majd Orbán Viktor enyvesebb kezű famulusainak zsebében. Megtalálják majd a maguk filozófusait, kicsit megszorongatják néhány most kedvezményezett filmrendező, újságíró, szabad bölcsész és egyéb kispályás ügyeskedő tökeit, aztán inkább nekiállnak lopni, mert az egyfelől szórakoztatóbb, másfelől se ész, se kitartás, se bátorság nem igazán kell hozzá.

Úgy is lehet ezt az egész ügyet értelmezni, hogy valójában nem gyávaságról van szó. Budai Gyula nem gyáva, csak egyszerűen tehetetlen báb. A magyar kormány sem gyáva, hiszen látványos ügyekben mer nekimenni az országnak, Európának, a falnak. A kommunistáknak még bátran nekirohanó Orbán Viktornak nem mersze nincs a posztkommunista, oligarchikus rendszer szétveréséhez, hanem egyszerűen érdeke nem fűződik az ilyesmihez. Magyarország ilyen lett, így is marad, a filozófusok meg ne aggódjanak, nagy bajuk nem fog esni.