Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Valóság és valóságshow keveredése = MENŐ

2011.02.04. 15:29 Módosítva: 2011.02.04. 16:18

Sokszor reklámoztak élő tévéközvetítéseket azzal, hogy a nézők most aztán tényleg történelmet láthatnak, esetenként pedig ez nem is bizonyult hazugságnak. Olyan történelmi eseményt viszont még senki nem látott tévében, mint az utóbbi napok kairói eseményei. Egyfelől mert ez most itt minden bizonnyal tényleg történelem, másfelől pedig mert ilyen fontos eseményről még soha nem lehetett ilyen látványosan és lebilincselően tudósítani.

Még nem tudni, mi lesz ennek az egésznek a vége. Mubarak végül ügyesen át tudja játszani hatalmát valami nála kicsivel fiatalabb, kicsivel kevésbé ravasz, ám ugyanolyan autoriter beosztottjának? Mindent elsöpör a népharag, kitör a demokrácia és a jómód, Kairót pedig egy évtizeden belül már csak a Nílus Seattle-jeként emlegeti a világsajtó? Mindent elsöpör a népharag, viszont a Muzulmán Testvériség jut hatalomra, gyorsan kiderül, hogy tényleg báránybőrbe bújt farkasokról van szó, és a saría törvényeinek szellemében szemkiszúrással büntetnek minden hurghadai pincért, aki legeltetni meri tekintetét valami kikapcsolódó orosz titkárnő dekoltázsán.

Bármelyik forgatókönyv valósul meg, a most zajló népfelkelés történelmi jelentősége megkérdőjelezhetetlen. A Közel-Kelet legfontosabb országa most igyekszik lerázni magáról a gyarmati és hidegháborús örökséget, hogy végre saját maga dönthessen a sorsáról. Ha rossz döntéseket hoznak, hát rossz döntéseket hoznak, de hogy most felborulhat az a rend, amit Churchill, Hruscsov, Kissinger és beosztottaik az érintettek megkérdezése nélkül ráerőltettek a világnak erre a szegletére, az mindenképpen örvendetes fejlemény.

A kairói zavargásokat sokan nevezik teljes joggal az arab világ leomló berlini falának. Nem csupán a hasonló történelmi jelentőség miatt, hanem mert az volt hasonlóan fotogén és jelentős pillanat a legújabb kori történelemben. Nem mintha a nem legújabb kori történelem sokat számítana ebből a szempontból – a szalamiszi ütközetet is nyilván tök jól nézett ki, csak akkor még nem találták fel a műholdas közvetítést és Anderson Coopert.

Az utóbbi években csak rosszul és még rosszabbul közvetíthető történelmi események fordultak elő. A WTC lerombolása látványosnak látványos volt, viszont nem lehetett rá készülni, és mire felvonult a média, a repülők már becsapódtak, és csak az egyik torony állt. Bagdad bombázásából nem látszott semmi rendesen, a CNN szempontjából az éjszakában elsuhanó rakéták fénye teljesen használhatatlan. Szaddam szobrának ledöntése, majd a fejének gyepálása vacak papucsokkal meg inkább szánalmas volt, mint felemelő. A történelmi események szinte mindig vagy túl véresek, vagy unalmasak. Vagy érthetetlenek az egyszerű tévénézők számára, vagy még az elvileg jó féllel is lehetetlen szimpatizálni. Vagy túl sötét van, vagy homokvihar, vagy túl sok helyen történik túl sok minden, vagy egyszerűen technikailag megoldhatatlan a közvetítés.

A kairói Tahrír téren viszont minden összejött, ráadásul muszáj észrevenni, hogy az egész forradalom egy tökéletes stadionban zajlik. Aki szokott sporteseményeket nézni, annak nyilván ismerős az egész felállás. Lent a pályán megy a meccs, a pont jó helyen lévő két luxushotelből – egy Hilton és egy Intercontinental – pedig tökéletesen lehet közvetíteni az eseményeket. A kamerák mindent vesznek, a riporterek és az egymást váltó szakkommentátorok pedig készségesen elmagyarázzák a részleteket, és egyben folyamatosan latolgatják az esélyeket.

Természetesen Egyiptomban, de még Kairóban sem csak itt vannak zavargások. A tér azonban gyorsan szimbolikus jelentőségű lett, az ország sorsa nem Alexandriában vagy Szuezben fog eldőlni, hanem minden bizonnyal itt. A térért folytatott harc mindkét félnek presztízsügy is, ahogy az az eddig játékvezetőként viselkedő, a túlságosan begerjedő felek lehűtésén kívül semmi mást nem csináló egyiptomi hadsereg számára is.

A helyszín ráadásul történelmibb, mint a Wembley: a tér egyik szélén található múzeum, benne a fáraók kincseivel, különleges pátoszt ad az eseményeknek. Az is sokat segít, hogy Egyiptom bár valamennyire egzotikus, azért nem Irak vagy Afganisztán. A tévénézők jelentős része már járt itt, vagy ha ők nem, akkor a szomszédjuk. Aki pedig az életében hat óránál többet töltött el Kairóban, az éppen a múzeum miatt biztosan megfordult a Tahrír téren is.

Amikor az első valóságshowk elindultak a világ tévéiben, azon illett aggódni, hogy a végén majd kivégzéseket fognak élőben adni a gonosz médiában. Mára gyakorlatilag eljutottunk ide – egy hatalmas stadionban, az egész világ szeme láttára folyik a vér. Mégsem horrorpornóról és ártatlan emberek cinikus megalázásáról van szó, hanem alkalmanként kifejezetten felemelő, történelmi jelentőségű pillanatokról. Így ez talán kétszeresen is történelmi pillanat.