Magyarországon hipsterekre fújni = NEM MENŐ

Hipsterekről véleményt alkotni olyan nehéz, hogy a legtöbben meg sem próbálkoznak vele. Sőt, eleve olyan életet élnek, hogy azt sem tudják, mi az a hipster. Vagy a vélemény. Vagy az alkotás. Jobb mindenkinek a békesség!

Az utóbbi hetven évben a hipster mindig mást jelentett, William S. Burroughs egészen mást értett a kifejezés alatt, mint azok, akik ma alkotnak véleményt a kérdésben. Mi mindenesetre maradjunk a mostani helyzetnél. Hipsternek az ifjúsági szubkultúrák azon ágát nevezzük, amely úgy tesz, mintha nem tartozna egyik szubkultúrához sem, hanem mindegyikből az éppen legdivatosabbat lefölözve teremt magának sekélyes identitást. Ha a trú norvég black metál a divat, annak elemeit teszi magáévá, ha a belassított houstoni hiphop, akkor meg azt. Ha meg éppen mindkettő, mint éppen most, akkor mindkettőt.

Nem meglepő, hogy az ilyen minden lében kanál tolvajokat a lopások áldozatai nem szeretik. Aki komolyan veszi a black metált vagy a hiphopot, éveket szán ezek minden zegzugának megismerésére, az rendkívül ideges lesz, ha valami újdondász pöcsfej elkezd úgy csinálni, mintha értené, milyen érzés volt templomot gyújtogatni Trondheimben. 1990-ben. Hullaszerű arcfestéssel. Kiürült lélekkel. Diabólikus mizantrópiával.

Nem kell persze a hipstereket sem félteni, hiszen meg tudják védeni magukat. Ironikus pólókkal, ironikus weboldalakkal, ironikus zenekarokkal és ironikus iróniával felfegyverkezve tudják az idegbaj határára kergetni a legelszántabb szubkultúrák legelkötelezettebb rajongóit is. Így pedig a csata eldönthetetlen. Drukkoljunk azoknak, akik olyan hülyék, hogy tényleg életbevágóan fontosnak tekintik a teljes testi-lelki azonosulást egy zenei és divatirányzattal? Vagy azoknak, akik még ennyire sem képesek az életetben, csak ide-oda csapódva, meggyőződés nélkül kapkodnak imide és amoda? Olyan nehéz döntés ez, hogy igazán hálásak lehetnek a milliárdok, akik azt sem tudják miről van szó.

Magyarországon viszont valamivel egyszerűbb a kérdés. Mivel itt senki sem gondolhatja komolyan, hogy szívvel-lélekkel átél valamilyen, a távoli nyugaton feltalált divatirányztatot, csak azt kell eldönteni, hogy ki a nevetségesebb. Aki úgy csinál, mintha mégis, vagy aki a néhány lépés távolságot megtartva keselyűsködik mindenféle elkötelezett szubkultúrán, és Black Flag-pólót hord Supreme márkájú bézbólsapkával.

Azért is fontos igazságot tenni, mert a nemzetközi trendeknek megfelelően Magyarországra is elkezdett begyűrűzni a militáns hipster-ellenesség. Hipster-verésről sajnos még nem érkeztek hírek, de a most éppen lerabolt szubkultúrák fórumain már megy az indulatos kesergés azokról a rohadékokról, akik nem is értik a lényeget, csak megveszik a kitűzőt.

Sajnos Magyarországon soha nem volt és soha nem is lesz az igazi a rockandroll, és semmilyen olyan szubkultúra nem vehető komolyan, aminek nincsenek itt komoly gyökerei. Az a néhány, amely tényleg be tudott ágyazódni a magyar ifjúsági kultúrába, legyen szó akár a minősíthetetlen panelhiphopról vagy a metál vállalhatatlan, viszont éppen ezért népszerű szeleteiről, viszont nem hipster-ellenes, mert azt sem tudja, mi az. Persze komoly hipster-létről sem lehet beszélni, hiszen ahhoz meg tényleg lépést tartani kell a divattal, az meg így, internettel és minden egyéb csodával sem megoldható még Magyarországról. Mégis, ha döntést kell hozni, akkor még mindig jobb itt nem hinni komolyan semmiben, mint teljes meggyőződéssel kiállni valami mellett, ami azért mindig idegen marad.

A végén egyébként – hála a jó istennek – mindenki felnő.