Amerika: füstbe ment elvek?

„Ami pedig nemzetünk védelmét illeti, elutasítjuk azt, hogy választanunk kelljen biztonságunk és értékeink között. [...] Ezek az értékek példát mutatnak a világnak és mi nem fogjuk őket a gyakorlatiasság oltárán feláldozni. [...] Emlékezzünk arra, hogy korábbi generációk nemcsak tankokkal és rakétákkal győzték le a fasizmust és a kommunizmust, hanem erős szövetségekkel és időtálló elvekkel. Elődeink tudták, hogy hatalmunk önmagában kevés ahhoz, hogy megvédjük magunkat és nem jogosít fel arra, hogy bármit megtehessünk."

Ezek a szavak 2009. január 21-én Barack Obama első beiktatási beszédében hangzottak el. Az új amerikai elnök, úgy tűnt, hitet tett amellett, hogy visszafordítja a 2001. szeptember 11-e után, George W. Bush elnöksége alatt megindult folyamatot, ami az USA biztonságának nemes célja érdekében szinte bármilyen, olykor a törvényesség és az erkölcs határát súroló vagy át is lépő eszközt megengedhetőnek tart.

A tények azonban úgy tűnik, nem ezt bizonyítják. A mostani, Edward Snowden által kirobbantott NSA lehallgatási botrány csak az utolsó abban a sorban, amely azt támasztja alá, hogy az USA az Obama által emlegetett elveket sutba vágva bármit megtesz, amit hatalma megenged. Csak néhány példa az elmúlt 10-12 évből.

• 2005-ben George Bush a hatályos jogszabályokat megkerülve engedélyezi az NSA-nek amerikai állampolgárok belföldi lehallgatását. 2010-ben egy szövetségi bíróság törvényellenesnek ítéli a rendelkezést.

• 2001 és 2009 között a guantánamói börtönben gyakran vád nélkül fogvatartott rabok százain alkalmaznak fulladásos szimulációt (waterboarding) és egyéb fokozott kihallgatási technikákat (enhanced interrogation techniques). Az Amnesty International és egyéb nemzetközi szervezetek tiltakoznak az USA által is aláírt Genfi Egyezmény szerint kínzásnak minősülő technikák ellen.

• 2009 és 2012 között az Obama kormány robotrepülőgépekkel több amerikai állampolgárságú terroristát likvidál, annak ellenére, hogy maga Obama hangsúlyozza, hogy minden amerikai állampolgárt megillett a jog védelme.

• 2013-ban kitör az NSA lehallgatási botrány, amelyből kiderül, hogy az USA saját szövetségeseiről, nem ritkán azok vezetőiről szerzett titokban adatokat.

A fenti példák sokak szerint nemcsak morálisan ítélhetők el, de átlépik a jogszerűség határát is. Ezek mellett Amerika a 2001-es Patriots Actben törvényi szintre emelt olyan erkölcsileg megkérdőjelezhető praktikákat is, mint a gyanús bevándorlók korlátlan ideig tartó fogvatartása, s parancs nélküli házkutatás, vagy s bírósági végzés nélküli telefonlehallgatás, email-ellenőrzés.

Védhetőek, sőt javasolhatóak-e ezek az eszközök az országot nyilvánvalóan fenyegető terrorizmus tükrében? A legerősebb érv a fentiek mellett, hogy azok – megfelelően alkalmazva – megakadályoznak jövőbeni terrortámadásokat, azaz életet mentenek. Michael Sandel, a neves harvardi professzor nemrég magyarul is megjelent bestseller könyvében – Mi igazságos és mi nem? (Justice) – a haszonelvűség (utilitarianism) iskolájába sorolja ezeket a döntéseket.

A haszonelvűség azon az egyszerű alapon ítéli meg a tetteket, hogy azok társadalmi összhasznossága meghaladja-e a tettel járó hátrányokat. Például, ha a bírósági végzés nélkül lehallgatott telefonbeszélgetésekből vagy waterboarding alkalmazásával terrorcselekményt megelőző információt nyerünk, akkor méltán állítható – szól az érv –, hogy a társadalmi hasznosság (nincs terrorcselekmény) meghaladja a társadalmi költségeket (lehallgatott emberek jogainak megsértése vagy a waterboarding alá vetett rab szenvedése).

A hasznosság alapú döntéshozatal azonban kínos kérdéseket vet fel. Hol a határ? Ha információ reményében meg lehet kínozni egy gyanúsítottat, akkor alá lehet-e vetni waterboardingnak a rab ártatlan családtagjait is? Kinek áll jogában „kiszámolni”, hogy egy–egy tettnek mekkora a társadalmi költsége és hasznossága? Lehet-e a többség érdekeinek védelme (hasznossága) érdekében a kisebbségek jogait csorbítani? Érezhető, hogy a hasznosság össztársadalmi maximalizálásának elvét nem kell nagyon messzire vinni ahhoz, hogy veszélyesen abszurd, de az elvvel tökéletesen konzisztens helyzetek álljanak elő.

Könyvében Sandel két fő kifogást fogalmaz meg a haszonelvűséggel kapcsolatban. Egyrészt figyelmen kivül hagyja az emberi méltóságot és az egyéni szabadságjogokat. Másrészt minden társadalmi szereplő preferenciáját egy hasznosságban és költségben kifejezhető közös nevezőre hozza.

A fenti séma tükrében Amerika politikája és Obama beszéde, véleményem szerint, két fő ponton kritizálható:

1. Nem elutasítható, hanem nagyon is valódi a választás a biztonság (mint hasznosság) és az egyéni szabadságjogok, a jogrendiség, az emberi méltóság tisztelete (mint amerikai értékek) között. Például, ha értéknek tartjuk a szövetségesek közötti bizalmat, viszont vezetőik lehallgatásától fontos információkat várunk, akkor a kettő együtt nem megy. Hasonlóképp nem lehet egyszerre a törvény előtti egyenlőségről beszélni, ugyanakkor felfüggeszteni azt olyan esetekben, amikor terroristagyanús elemek kerülnek a kezünk közé. Amerika 2001. szeptember 11-e óta erősen a haszonelvűség irányába modult el, az erkölcs, a jogrendiség, az emberi méltóság tisztelete kárára. Hogy ez hasznos-e vagy sem, arról egy nyitott társadalomban vitát lehetne, kellene folytatni. Ez azonban az USA-ban nem történhetett meg, és ez a második fő kritikám.
2. A 2001 óta hatalmon lévő kormányzatok nem engedték a fenti vita lefolytatását. A Bush-Cheney ultrakonzervatív vonal és az őket támogató médiumok Amerika-ellenesnek, kvázi hazaárulónak tituláltak bárkit, aki meg merte kérdőjelezni biztonságpolitikájuk törvényességét, hatásosságát. Obamáék pedig – amint ez a fenti idézetből is olvasható – egyszerűen úgy tesznek, mintha ez a dilemma nem is létezne.

És itt ér vissza a történet Edward Snowdenhez. Snowden az NSA konzultánsaként olyan gyakorlatoknak volt tanúja, amelyek az USA biztonságának vélt vagy valós védelme érdekében súlyosan kompromittálják a fenti említett értékeket. Pedig ezek az értekek, hogy Obama szavaival éljünk, példát mutatnak a világnak és erősítik Amerikát. Ha valaki szavaival támogatja, de tetteivel erodálja ezeket az értékeket, azt ezért egy demokráciában politikai felelősség terheli.

A maga eszközeivel, és paradox módon államtitkok kiszivárogtatásával szintén törvénytelenül, Edward Snowden az NSA ügyeinek nyilvánosságra hozásával felelősségre akarja vonni az amerikai kormányt, és vitát indítana a haszonelvűség és az értékközpontúság egyensúlyáról. Nagy szüksége lenne erre Amerikának és a világnak is.