Gyárfás
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Végképp eltörölni?

2014.05.23. 09:12 Módosítva: 2014.05.23. 09:17

A nemzetközi és a magyar sajtó is a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság ítéletétől volt hangos az utóbbi napokban, ami kimondta, hogy a Google köteles eltüntetni a keresési eredményei közül egy spanyol férfi házának árveréséről szóló újságcikkeket. Sokan a személyes adatok védelmének a szólásszabadság felett aratott diadalaként éltették a döntést, mások attól tartottak, hogy ezentúl korrupt politikusok és pedofilok fogják töröltetni a róluk szóló kínos adatokat az internetről. Ugyanaz a hírünk mindkét tábornak: nincs igazuk.

Olyan soha sincs, hogy egy alapjog mindig, minden körülmények között maga alá gyűr egy másikat. A vitában megszólalt a Péterfalvi Attila vezette Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is, ami üdvözölte a döntést. Érdekes, hogy ugyanennek a bíróságnak a pár héttel korábban hozott döntése nem érte el az ingerküszöbét, pedig az konkrétan róla szólt: kimondta, hogy ezt a hatóságot jogsértően hozták létre, mert ugyanezzel az aktussal a megszüntetett adatvédelmi biztosi intézmény függetlenségét sértették meg.

A személyes adatok védelme, az információs magánszféra-védelem a technikai fejlődéssel vált alapjoggá, és egyben lényegessé az emberek számára. Akinek fontos a magánszférája, az nem akarja, hogy a szemész lássa a pszichiátriai vizsgálatainak eredményét, hogy a közterület-felügyelők röhögjenek rajta, mert a térfigyelő kamera rögzítette, ahogy elejtette a bevásárlószatyrot és minden elgurult, hogy a Facebookon olyan információkat is lássanak mások, amit ő nem akart megosztani, vagy hogy a pártok kéretlen leveleket, sms-eket küldjenek neki. Ilyen volt az a spanyol férfi is, aki úgy gondolta, sérti a magánszféráját, ha a nevére keresve bárki láthatja, hogy évekkel korábban társadalombiztosítási tartozása miatt el kellett árverezni az ingatlanát. Ez olyan információ, amelynek sorsáról alapvetően ő maga rendelkezhet, és amit csak nyomós okból lehet az akarata ellenére nyilvánosságra hozni.

Személyes adat minden olyan adat, ami kapcsolatba hozható egy emberrel, illetve amiből erre az emberre nézve következtetéseket lehet levonni. Ezek az adatok általában bizalmasak, kivételesen pedig alanyuk szándékaira tekintet nélkül a nyilvánosságra tartoznak.

A korrupt politikusról és a pedofilról szóló cikkek pedig nem bizalmasan kezelendő személyes adatokat tartalmaznak. A politikus korrupciós ügye közérdekből nyilvános, mert állami tevékenységet ellátó személy hivatalos eljárásához kapcsolódik vagy a közpénz felhasználásának módjáról szól, az ilyen adat pedig elsősorban nyilvános és csak kivételesen tartható titokban. A pedofil esetében az ő elítélését érintő információ is személyes adat ugyan, ráadásul különleges adat, ami még nagyobb védelem alatt áll, de ennek ellenére nagyon fontos érdek kapcsolódik a nyilvánosságához: az, hogy mások sérelmére ne követhessen el ilyen bűncselekményt a jövőben.

Olyan is előfordul, hogy egy politikus, közszereplő vagy más közhatalomhoz kötődő személy olyan cselekményt követ el, melynek közfeladataihoz, közszereplésének tárgyához nincs köze, de megítélésében igenis játszhat szerepet. Habony Árpád például hiába jelentette fel az újságírót, mert az megírta Habony nyugdíjas-rugdosós ügyét, a bíróság nem neki adott igazat. Jó hír, hogy ezekkel a szempontokkal a bíróságok is tisztában vannak, mi több, törvényi kötelességük figyelembe venni, amikor ítéletet hoznak. Így történhetett, hogy a spanyol férfi esetében érvényesítették az elfelejtéshez való jogot (right to be forgotten), hiszen itt semmilyen érv nem szól amellett, hogy a ‘98-as lakásárveréséről szóló cikk elérhető legyen a mai napig a keresőmotorokon. Ha viszont a korrupt politikus és a pedofil mennek a bíróságra, az ő kérelmüket elutasítják majd, mert esetükben erősebb érvek szólnak a nyilvánosság mellett.

Látszólagos a spanyol ügyben a szólásszabadság és a személyes adatok védelme között feszülő ellentét is. Mások - alapvetően bizalmasan kezelendő - személyes adatainak a közzétételét senkinek a szólásszabadsága nem igazolja. A közlő szólásszabadsága legfeljebb csak akkor merül fel érvként és jogként, ha a közügyek megvitatásáról van szó, ami sok esetben súlyosabb érvként veendő számításba, mint a magánszféra védelme. Míg például a magánszemélyek maguk dönthetnek arról, hogy a róluk készült fénykép nyilvánosságra hozható-e, addig a közszereplők nem tiltakozhatnak, ha az arcképük megjelenik az újságban. Pedig a képmásuk ugyanúgy a személyes adatuk, mint bárki más esetében.

Árnyalja a helyzetet, hogy azok, akik szeretnének eltűnni a keresési eredmények közül - tehát nem a cikkekből -, először nem a bíróságra fognak menni, hanem a Google-höz. A keresőnek magának kell megítélnie, hogy helyt ad-e az ilyen kérelmeknek, vagy megtagadja azokat, vállalva a pereskedést. Ám úgy gondoljuk, hogy emiatt nem kell sajnálni a céget, amelyik többek között a szolgáltatásait használó emberek tevékenységét számon tartva, célzott reklámokból szerzi a nyereségét. Egy ilyen cégóriástól elvárható, hogy képes legyen megfelelni a jogszabályoknak, köztük a magánszférát védő törvényeknek is. És attól sem kell tartanunk, hogy minden kérelemnek gondolkodás és szűrés nélkül helyt adnak majd, hiszen azzal saját üzletüket tennék tönkre.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!