Emma
9 °C
26 °C

Ki szabadít meg minket a kamupártoktól?

2018.03.20. 05:09
Az elmúlt napok a kamujelöltek, kamupártok egyre terebélyesedő visszaélési botrányaitól hangosak. De ki tud tenni a kamujelöltek ellen és hogyan? Miért alkalmatlanok a választási szervek arra, hogy eldöntsék, melyik ajánlás érvénytelen, és mi a baj azzal, ha végre fellépnek a hamisított ajánlások ellen? Miért nem alkalmasak a büntetőeljárások a kamujelöltek eltávolítására a szavazólapról, és miért fontos mégis, hogy meginduljanak? Mit tehet Ön a kamujelöltek és pártjaik ellen? Mráz Attila írása.

Mik azok a "kamupártok" és honnan jöttek?

A "kamupártok", "kamujelöltek" azok a szervezetek és jelöltjeik, akik valójában – az “igazi” pártoktól, jelöltektől eltérően – nem a közhatalom megszerzéséért indulnak a választáson, hanem a választási eljárást önös céljaikra (főként a kampánytámogatások bezsebelésére) használják ki. A kamupártokról szóló közbeszédet elsősorban az afeletti felháborodás uralja, hogy ezek a pártok közpénzeket emésztenek, méghozzá százmilliós nagyságrendben. Ez önmagában is óriási probléma – de messze nem ez az egyetlen, vagy akár a legsúlyosabb baj egy olyan ajánlási rendszerrel, amely a valódi politikai szándékok nélkül jelöltek, pártlisták elburjánzásához, és a választópolgárok adataival való visszaéléshez vezet.

A kamujelöltek azután kezdtek el elszaporodni, hogy 2014 óta egy választópolgár akárhány jelöltnek adhat ajánlást. Ez eredetileg talán jó ötletnek tűnt: a nagy pártok nem szipkázhatják el az ajánlásokat az új jelöltek, pártok elől, több a lehetőség a politikai vérfrissítésre. Az új, többes ajánlási rendszer azonban hamar botrányba fulladt: nem csupán a kamupártok jelöltjei, hanem az összes jelölt iránti bizalmat aláássa. Az ajánlási rendszer értelme ugyanis pontosan az lenne, hogy a rendszer különítse el a komoly, választópolgárok bizalmát élvező embereket az egyszeri kalandoroktól, és csak az előbbiek indulhassanak a választáson. Egy olyan ajánlási rendszer, amelyben nem tudhatjuk, végeredményben melyik jelöltek mögött van a választópolgárok valódi támogatása, és melyek nyerték el visszaélés útján a jelöltséget, éppen ezt a szűrő funkciót képtelen ellátni. Senkinek nincs a homlokára írva, hogy ő egy "kamu" jelölt vagy "igazi" jelölt. Ha az ajánlási rendszerrel könnyű visszaélni, az ahhoz vezet, hogy minden jelölt valódi támogatottságát van okunk kétségbe vonni. Ezzel együtt pedig azt is, hogy bárki jogszerűen szerezte meg a jelöltséget. És ugyan miért fogadnánk el egy választás eredményét jogszerűnek, ha már annak a választói kosárnak az összeállítása is megkérdőjelezhetően jogszerű, amelyből válogathatunk? A kamupártok beeresztése a rendszerbe a demokratikus, legitim választások lehetőségét alapjaiban vonja kétségbe -- és arra arra is okot ad, hogy a politikai verseny résztvevői – a hatalom megszerzésére valóban törekvő jelöltek, pártok – se tartsák elfogadhatónak a választások eredményét.

A kamupártok megjelenése a politikai pártok piacán olyan, mint amikor hamisított mobiltelefonokat kezd árulni egy cég. A vevő is rosszul jár, mert félrevezették, és persze a többi mobilgyártó is rosszul jár. Ráadásul az egész mobiltelefon-piacban rendül meg a bizalom, ha a piacon nem lehet megkülönböztetni a valódi terméket a hamisítványtól. Ezzel pedig mindenki rosszul jár.

Érthető, hogy ebben a helyzetben a választási szervek felé fordul a közönség figyelme: végtére is ők azok, akik eldöntik egy-egy ajánlásról, érvényes vagy érvénytelen-e. Látszólag az ő kezükben van a piac "hamisítványoktól" való megtisztításának eszköze. Valójában azonban a választási szervek – és nem csak a mieink, hanem általában is egy jól működő demokrácia választási szervei – alkalmatlanok ennek a feladatnak az elvégzésére. Lássuk, miért.

Mit lehet várni egy választási szervtől?

Alapvető két elvárásnak kellene megfelelnie egy választási szervnek, amikor az ajánlások érvényességéről dönt: a döntése gyors és jogállami legyen. Csakhogy ez a kettő ebben az esetben egyszerre nem megy.

A választási szerveknek nagyon gyorsan – jelenleg 3 napon belül – kell döntést hozniuk arról, hogy az ajánlóíveken található ajánlások érvényesek-e. Az ajánlások érvényességéről szóló döntéseket nem lehet húzni-halasztani. Ha minden egyes jelölt minden egyes, vitatott érvényességű ajánlása elhúzódó pereskedés tárgya lenne, hónapokba telne az is, mire kiderülne, végső soron kik indulhatnak a választásokon. Ez pedig ahhoz vezetne, hogy a választások a parlamenti (önkormányzati stb.) ciklusok jelentős részét tennék ki. Egy demokrácia stabil kormányzása azonban nagyon nyomós közérdek: a demokráciák akkor működnek jól, ha nem vitatják minden egyes választáson hónapokon keresztül a választás egy-egy, tulajdonképpen csak előkészítő szakaszának eredményét.

Ugyanakkor egy választási szerv – mint minden állami szerv – jogállami módon kell, hogy meghozza döntéseit. Nem érvényteleníthet ajánlásokat pusztán "bemondásra", vagy azért, mert neki "gyanúsak". Érdemben meg kell tudnia indokolni döntését – ehhez pedig bizonyítania kellene tudni a kérdéses ajánlások érvénytelenségét. A megfelelő bizonyítás nem maradhat el, hiszen az ajánlás érvénytelenítése több embernek is hátrányt okoz, sőt alapvető jogukat korlátozhatja. Egyrészt – ha az érvénytelenítés után nem marad elég érvényes ajánlás – a döntés korlátozza a reménybeli jelölt passzív választójogát: azt az alkotmányos jogát, hogy versenybe szálljon a választásokon, amire általában csak néhány évente adódik ráadásul lehetősége. Másrészt, valahányszor egy választási szerv valójában érvényes, nem meghamisított ajánlást érvénytelenít, akkor ezzel az ajánlást adó választópolgár ajánlási jogát is korlátozza. Ezek a jogkorlátozások csak akkor igazolhatóak mind a jelöltként indulni akaró személyek, mind a választópolgárok szemében, ha a választási szerv érdemben bizonyítja az ajánlások érvénytelenségét.

A gyors döntésekre szabott választási eljárásban azonban nincs mód a hosszas bizonyítási eljárásokra – ez pedig kétféle eredményre vezet. A választási bizottságok észlelhetik saját határaikat, és visszafoghatják magukat: menjen csak át minden ajánlás, ha van mellette aláírás – elvégre mi alapján döntenék el, eredeti-e az aláírás vagy hamisított? (A választási szerveknek tényleg nincs mivel összehasonlítgatni: a rendelkezésükre álló választási névjegyzék ugyanis nem tartalmaz aláírásmintát.) Ha így tesznek, jogállami módon járnak el. De mindannyian rosszul járunk: a kamujelöltek áradata bármiféle gát nélkül szakad rá a választásokra, ennek minden, fentebb leírt hátrányával együtt. Nyilván épp ez motiválja az aktivistább választási szerveket, akik viszont a másik rosszat választják: semmibe véve a jogállamiságot, megpróbálják gyanúik, feltevéseik szerint érvényteleníteni az ajánlások egy részét. Egy demokratikus jogállamban egyik megoldás sem elfogadható.

Jó példa az utóbbi, aktivista fellépésre dr. Lévai Katalin közelmúltbeli botránya. A választási bizottság többek között azért utasította vissza Lévai Katalin, a Lendülettel Magyarországért nevű párt jelöltjeként történő nyilvántartásba vételét, mert "[a választási szerv] az ajánlásoknak a Nemzeti Választási Rendszerben történő rögzítése során megállapította, hogy a Lendülettel Magyarországért jelölő szervezet ajánlóívén szereplő ajánlások tekintetében a rendszer viszonylag magas számban jelzett többes ajánlást." Viszonylag magasabb számban? Ez alatt vajon mit ért a tisztelt választási szerv? És mégis mit bizonyít a többes ajánlások "viszonylag magasabb" száma egy olyan ajánlási rendszerben, ahol minden egyes választópolgárnak joga van ajánlást adni akár az összes, választókerületében jelöltként indulni akaró embernek?

A választási szerv "szúrópróbaszerűen" tovább vizsgálódott saját szűkös, nyomozásra alkalmatlan eszköztárával, és megállapította, hogy a FIDESZ azonos választókerületben induló jelöltjének ajánlóívein 27 ajánlás ugyanabban a sorrendben szerepel, mint Lévai ajánlóívein. Na és? – kérdené minden tisztes bíró egy tárgyaláson. Ha ugyan lenne tárgyalás. Csakhogy nincs: a választási szervnek még csak meg se kell hallgatnia azokat, akiknek az ajánlása mindkét jelölt ívein szerepel, ahogy magukat az érintett, jelöltként indulni akaró személyeket sem. Ehelyett teljesen önkényesen úgy dönthetett: bizonyára Lévai Katalin vagy egy érdekében eljáró aktivista másolta az ajánlásokat a FIDESZ ajánlóíveiről. Persze lehetséges, hogy ez így történt – de a fordítottja (vagy akár mindkét irányú másolás) éppúgy elképzelhető. Mint ahogy az is, hogy a két jelölt egyszerűen csak egymás mellett helyezte el ajánlásgyűjtő pultjait egy hétvégén, és néhány kellőképp nyílt szívű polgárnak mindketten szimpatikusak voltak. Soha nem tudjuk meg – különösen úgy, hogy Lévai Katalinnak vagy jogi képviselőjének nem sikerült érdemi elbírálásra alkalmas fellebbezést benyújtania a döntés ellen –, vajon nem épp azt a személyt zárták-e ki a jelöltségből alaptalanul, aki az ajánlásokat jogszerűen gyűjtötte. Márpedig nem kevésbé nyomós közérdek fűződik ahhoz, hogy a választópolgárok támogatását élvező személyekből lehessenek jelöltek, mint ahhoz, hogy a valós támogatást nélkülöző személyek ne lehessenek jelöltek.

Kinek kellene tehát ezt biztosítania, ha nem az erre alkalmatlan választási szerveknek?

Mit remélhetünk a rendőrségtől, a büntetőeljárásoktól, és mit nem?

Logikus feltételezni, hogy a választási csalások felderítése, a kamujelöltek kiszűrése a rendszerből végső soron a nyomozóhatóság dolga. Ellentétben a választási szervekkel, a rendőrségnek, ügyészségnek meg is vannak az eszközei arra, hogy érdemben feltárja az ajánlásokkal kapcsolatos visszaéléseket. Kihallgathat tanúkat, lefoglalhat bizonyítékokat, felkutathatja, pontosan ki adott kinek megbízást, milyen előnyökért cserébe az ajánlóívek másolására stb. Nem becsülhetjük le ennek a munkának a jelentőségét, hiszen minél több feljelentésre kerül sor az ajánlóíves visszaélések miatt, és minél több feljelentés miatt indul nyomozás, annál nagyobb lesz a visszaélések tétje. Csak ezektől a tömegesen meginduló büntetőeljárásoktól várhatunk bármi elrettentő erőt – ahogy jelenleg csak ezektől várhatjuk azt is, hogy egyszer majd hitelt érdemlően eloszlassák vagy épp megerősítsék kételyeinket a csalási gyanúba keveredett jelöltekkel vagy jelöltként indulni akaró személyekkel és pártjaikkal kapcsolatban.

A büntetőeljárások azonban önmagukban alkalmatlanok a kamujelöltek, kamupártok kiszűrésére, két okból is. Egyrészt a büntetőeljárások – még ha eljutnak a vádemelésig, majd a bűnösség megállapításával és akár komoly büntetések kiszabásával végződnek – akkor sincsenek semmilyen közvetlen hatással a választási eljárásra. A büntetőeljárások jogi tétje ugyanis kizárólag az, hogy a terheltek valóban bűnösök-e (pl. személyes adatokkal való visszaélés, a választás rendje elleni bűncselekmény elkövetésében), és ha igen, milyen büntetésben részesülnek (3 év végrehajtandó szabadságvesztés? vagy 1 év felfüggesztett? stb.). A büntetőeljárások tehát nem zárulhatnak azzal, hogy bárkinek a nevét lehúzzák a szavazólapról. A büntetőeljárások tehát jogi értelemben alkalmatlanok arra, hogy itt és most orvosolják az ajánlási rendszer következményeit a mostani választáson. Ez csak egy választási eljárás szerinti, sajátos eljárásban lenne elérhető – de ismét csak akkor, ha ebben az eljárásban a erre alkalmatlan választási szervek jogállamiatlan módon, érdemi bizonyítás nélkül döntenének a vitatott ajánlások érvénytelenségéről.

Másrészt a büntetőeljárások – a választási szervek döntéseivel ellentétben – borzasztóan elhúzódhatnak, részben az érdemi nyomozás miatt is. A választópolgárok pedig hiába mutogatnak az ítéletre, és követelik, hogy a végső soron akár bűnösnek talált, visszaéléssel jelöltséget szerzett személyek lépjenek vissza, vagyis önként mondjanak le jogi értelemben már támadhatatlan jelöltségükről. Mire ugyanis erre sor kerülhet, általában már késő. Néhány, 2014-es visszaélés nyomán ugyanis most, 2018-ban jutott el az ügyészség a vádemelésig – azaz lehet, hogy már a következő parlamenti ciklus félidejénél leszünk, mire bírósági döntés is várható az ügyből. Nyilván éppígy a 2018-as visszaélések nyomán indult eljárásokban sem számíthatunk túlságosan gyorsan bármilyen érdemi fejleményre.

Akkor mi a megoldás?

Sem a választási szervek, sem a nyomozóhatóságok nem alkalmasak a kamujelöltek, kamupártok kiszűrésére. Végeredményben tehát nem úszhatjuk meg, hogy az Országgyűlés törvénymódosítással ne szüntesse meg a többes ajánlás rendszerét, vagy legalábbis azt az ajánlási rendszert, amelyben a jelöltekre bízzuk, hogy a választópolgárok személyes adatait kezeljék (kecskére a káposztát!), és ezzel teljes mértékben aláássuk a jelöltállítás, végső soron pedig a választások hitelességét. Addig viszont -- a TASZ korábbi pereskedésének eredményeképp -- mindannyian, mi választópolgárok tehetünk azért, hogy legalább politikai értelemben ellehetetlenítsük a csalással jelöltséget szerzett jelölteket és pártjukat. Ez csupán egy e-mailbe kerül: a TASZ valasztasz.hu oldalán közzétett mintalevelét használva győződjünk meg róla, hogy mely jelöltek ajánlóívein szerepelnek adataink. Ha visszaéltek az adatainkkal, tegyünk feljelentést, és hozzuk nyilvánosságra, akár egy Facbook-posztban, ki élt vissza velük. Ez jelenleg az egyetlen módja annak, hogy a kamujelölteket és -pártokat hiteltelenítsük, és a csalások tétjét emeljük.

A szerző a TASZ Választási Jogi Programjának vezetője.