Képtelenség győzni, ha a valódi ellenség az emberi félelem

Fontosnak érzem már a legelején leszögezni, hogy nem vagyok sem újságíró, sem politológus, sem magát szakértőnek kikiáltó akárki, és legnagyobb sajnálatomra semmiféle kivénhedt milliárdos nem mutat érdeklődést a siralmas állapotú bankszámlám iránt. Ellenben egyike vagyok azoknak a magyar választópolgároknak, akiket az ellenzék „nem látott”. És én sem őket, ha már itt tartunk. Mégis, nekem van valamim, amivel egyetlen újságíró, politológus és szakértő sem rendelkezik – vagy azért, mert nem hajlandó tudomást venni róla, vagy pedig azért, mert nem áll érdekében, hogy a nyilvánvaló valaha is kimondásra kerüljön.

Sokan és sokféleképpen próbálták és próbálják a jövőben is megmagyarázni, hogy miért volt képtelen a pártok egyike, vagy akár mindegyike legyőzni a Fidesz–KDNP pártszövetséget. Nem óhajtok vitatkozni velük, bizonyára igazuk van, legalábbis a saját szemszögükből nézve. Én azonban, mint vidéki lakos, pontosan tudom, hogy az ellenzék tehet akármit, egészen addig nem fog győzedelmeskedni a kormánypárt felett, amíg nem néz szembe az egyszerű igazsággal: a vidéki emberek legnagyobb része munkaféltés ürügyén húzta be az x-et.

És ennek csak szűk látókörű magyarázata a „lefényképeztette a főnök a szavazólapot” – nyilván volt ilyen is, ezt nem akarom elvitatni, de az a szomorú igazság, hogy ma Magyarországon erre az égvilágon semmi szükség. Ehhez éppen elegendő az egyre nyilvánvalóbban elterjedő politikai maffia, a korrupció, amely jelen van a világ minden országában, régiójában. És vidéken ez sokkal mélyebben gyökerezik, és sokkal mélyebben érezteti a hatásait, mintsem azt egy fővárosi újságíró, politológus vagy szakértő el tudná képzelni.

A „helyi kiskirályok” kifejezés nem valami mondabeli mitikus szörny. Ezek a kiskirályok köztünk élnek, ismerjük őket jól – javarészt ők a munkaadóink.

Ugyanis, sokak elképzelésével ellentétben a „haver havernak kedvez” elmélet nem felülről indul, mindig alulról fekélyesedik a nyilvánvalóbb területek felé, és felesleges tagadni, hogy ez minden politikai pártot, mozgalmat, egyesületet érint. Mert mindenkinek vannak ismerősei, barátai, és olyan emberek az életében, akikben megbízik, vagy akiknek a nyelve elég hosszú ideje köröz már az ánuszrózsáján, hogy cserébe valami ellenszolgáltatást nyújtson. Valószínűleg én is ezt tenném, te is ezt tennéd, és ezt tenné minden más ember is.

Adott egy város, amely lakosságának érdekeit az elmúlt négy évben egyedül a helyi, pártlistáról bejutott jobbikos képviselő tartotta szem előtt, ő állt ki értünk, mégis közel húszezer ember volt vele tisztában, hogy ha ő nyeri a választást, a következő egy-két éven belül nagyon sok ember elveszíti a munkáját. A legjobb példa erre az az üzletember, akinek nyelve a Fidesz bukásától tartva célirányosan segget váltott; a választás után két nappal ismeretlen okból lemondta a telephelyének őrzését (amelyre 14 évig igényt tartott), két ember pedig elveszítette a munkáját. Különös... 

Annyit viszont a keleti vidék városaiban, falvaiban élő embertársaim védelmében kijelentenék, hogy migránsok ide vagy oda, annak, hogy a régió jelentős része a Fidesz–KDNP pártszövetségre szavazott semmi köze a rasszizmushoz. Sem a családi adókedvezményhez. Sem a felújított óvodához, vagy épp az uniós támogatásokból kiglancolt rendőrségi épülethez.

A mindennapi élethez van köze. A munkánkhoz, a megélhetésünkhöz – és ezek számunkra sokkal fontosabbak, mint a migráció, az EU, a CEU vagy Soros György. Lehet, hogy Budapest lakossága e hívószavak hallatára vágja magát haptákba – mi meg magasról teszünk rá. Persze fontos a migrációs kérdés, természetesen nem akarunk pirkadatkor a tyúkólban habzó szájú iszlamista terroristákat találni, amint éppen a naposcsibéken élik ki perverz hajlamaikat.

De sokkal fontosabb lenne, hogy a kormánypárt és az ellenzék végre egyszer tegyen valamit közösen a magyar emberekért, és felszámolja azt a meglehetősen kiépült hálózatot, amely a valódi demokráciára épülő szavazásnak még a lehetőségét is megöli. Miféle demokrácia az, amelyben megvan a választás joga a választás igazi lehetősége nélkül? Mert szép és jó dolog a csok és a családi adókedvezmény, de mire megy vele az, aki elveszíti a munkáját, mert a főnöke nyelve elfelejt időben ánuszt váltani?

Én mint vidéki ember nem látok sok esélyt arra, hogy akár 2022-ben, akár 2040-ben bármely más párt képes legyen nyerni,

mert már az elkövetkezendő négy év is éppen elég arra, hogy az eddig pátyolgatott üzleti kapcsolatok még inkább elmélyüljenek, a városokon belüli pártellentétek pedig elmérgesedjenek.

Ha bátor lennék, és olyan ember, akinek mások is meghallják a hangját, most elkezdenék kérdéseket feltenni. Például hogy miként lehetséges, hogy egy adott régióban némely szektorokban egyszerűen nincsenek életképes üzleti ellenfelek bizonyos kormány- vagy pártközeli projektek elnyerésére?

• Miből került megrendezésre például egy Tisza-tavi fesztivál, és ha az nem pártrendezvény volt (mert hát természetesen nem az volt... a választás előtt két héttel...), akkor miért volt mindegy a bevétel összege, és miből finanszírozták? Egy kétnapos, koncertekre épülő rendezvényt a Tisza-tó partján, hóban!
• Az állami tulajdonú bölcsődében meghirdetett gondozói állásra jelentkező 82 alkalmas jelölt közül miért az kerül felvételre, aki nem tud a megadott időben kezdeni, mert másik állása is van?
• Milyen kapcsolatok kellenek foglalkozás körében elkövetett halált okozó szándékos veszélyeztetés eltussolásához?
• Miből gazdagodhat meg egy heti egy adást számláló kisvárosi televízió inkompetens vezetője?
• Hogyan maradhat hatalmon nyolc éven keresztül egy olyan polgármester, akiről már alpolgármesterként is tudta mindenki, hogy alkoholista; aki egyedül szemernyi eredményt sem képes felmutatni, csupán a kormánypárti képviselőnek köszönhető a város látszólagos fejlődése?

És még nagyon sok kérdést tudnék feltenni. Ha bátor lennék – de nem vagyok az.

Viszont, mint olyan ember, aki egy x behúzásával felhatalmazta egyszerre a kormányt és az ellenzéket is arra, hogy az én érdekeimet kemény munkával képviseljék, megengedem magamnak azt az el nem vitatható jogot, hogy felszólítsam őket: tegyenek meg mindent, hogy a pártokhoz, mozgalmakhoz, egyesületekhez köthető korrupció minden formáját megszüntessék! Legyen végre ebben is zéró tolerancia! A pártok vállaljanak végre felelősséget a tagjaikér, és azok tetteiért – mert amíg ez legalább részben meg nem valósul, addig nem lehet demokráciáról beszélni.

Tüntethetnek akárhányan akár az EU, akár a Szteppelő Unikornisok zászlaja alatt, ez mindaddig hatástalan marad, amíg mindenkinek van minimum egy közeli hozzátartozója, akinek megélhetése a „helyi kiskirályok” egyikétől függ – és ez nemcsak a kormány, hanem az ellenzék kiskirályaira is vonatkozik.

Tekintve, hogy milyen mélységekig jutott ez a dolog, hogy nincs egyetlen olyan állami szervezet sem, amelyben ne lenne egy „kedves ismerős”, aki bármit képes lepapírozni, elsimítani vagy eltüntetni, addig minden, a „demokrácia” kapcsán elhangzó mondat hazugság marad.

De tovább andalogva a „miért nem nyert az ellenzék” kérdéskörének kacskaringós folyosóján: az ellenzék azért nem nyert, mert képtelenség győzelmet aratni egy olyan harcmezőn, amelyen a valódi ellenség az emberi félelem. Annak, hogy a mai magyar baloldal az elkövetkező választásokon győzelmet arasson, abszolút semmi esélye nincs; ehhez a városokon, településeken belül túlságosan felborultak az erőviszonyok. Mindegy, hogy összeállnak, külön indulnak, vagy hupikék muszlim gyerekeket osztogatnak a következő kampány során.

A Jobbiknak van némi esélye – de csak és kizárólag addig, amíg jobboldali párt marad, és igyekszik olyan hálózatot kiépíteni, amely teljes rálátással rendelkezik a helyi kapcsolatrendszerekre, képes pontosan felmérni az erőviszonyokat, és ha nem is városi, de régiós szinten kínálni alternatívákat a politikai gengszterizmus felszámolására. A saját berkein belül is, természetesen. Amint az eddigieknél is jobban összemosódik a neve a DK-val, az LMP-vel, az MSZP-vel és a többi olyan párttal, amelyek az elmúlt években a mi pénzünkön tojtak ránk, elveszíti a megmaradt hitelét is.

És akkor nekünk, „mucsai parasztoknak” ki marad?

Nekünk, akik a Momentumról csak annyit tudunk, hogy javarészt pesti fiatalok gyülekezete, akiket egy disszociatív személyiségzavarral küszködő („Érezzük, amit éreztek...”), bozontos hapsi képvisel. Az Együttről még kevesebbet, és sokaknak fogalmuk sem volt róla, hogy a Munkáspárt még mindig létezik.

Mikor szavazhatunk végre egyszer életünkben úgy, hogy nem lebeg valamely családtagunk feje felett a munkahely elvesztésében manifesztálódó Damoklész kardja?

Nem kellenek már ígéretek, tényleg nem. Azokon már jó húsz évvel túl vagyunk. Megszoktuk, hogy ígérni bármit lehet, és sok kudarc után már foggal-körömmel ragaszkodunk ahhoz a kis házhoz és két tujához, amiért megdolgoztunk.

Mondom ezt én, laikusként.

Az, amit itt leírtam, sok vidéki ember szájáról csak egy sóhaj. Ám hiszek abban a régi, de színigaz mondásban, hogy egyetlen sóhaj, hozzáadva sok hasonló sóhajhoz, idővel kiáltássá válik.

(A szerző egy alföldi mezővárosban élő Index-olvasó, aki írásához mellékelt levelében azt írta: „főként a Földes András által jegyzett Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország? cikk utóhatásaként ragadtam billentyűzetet, és írtam le azt, hogy egy valóban ízig-vérig vidéki ember szemével nézve mi az oka a Fidesz–KDNP választási győzelmének”. Kérte, hogy nevét ne írjuk ki, mint fogalmazott, „ennek okai az írásom elolvasása után érthetőek lesznek”.)