Az állam nem tartja be a bírósági ítéleteket

Diktatúrában az állam mindent tud a polgárairól, a polgárok pedig semmit sem tudnak az államról. Demokráciában ez fordítva van: az emberek mindent tudhatnak az állam működéséről, az állam viszont békén hagyja az embereket. A közérdekű adatigénylés és az, hogy az újságok szabadon írhatnak a kormányról, hivatalokról és a politikusokról, pont erről szól: az emberek tudhatják, hogy mit tesznek a hatalmon lévők.

Magyarországon nagyon sok újságíró és civil szervezet használ közérdekű adatigénylést arra, hogy megtudjon valamit egy állami szervtől. Innen tudhatjuk, hogy mire költötték a Magyar Nemzeti Bank alapítványai az állam vagyonát, vagy mennyi társasági adókedvezmény (TAO-pénz) ment Felcsútra ahelyett, hogy a költségvetésbe folyt volna be. Nem csak nagypolitikai ügyek megoldására jó az adatigénylés: ha valakit a sötétség oka érdekel, azt is meg lehet tudni, hogy hány fénycső égett ki Kelenföld vasútállomáson. A legnagyobb gyűjtőoldalon több, mint tizenegyezer magyar adatigénylés van, számtalan bírósági, alkotmánybírósági ügy született a témában és a kontinens legfontosabb közérdekű adatokról szóló ügye is magyar volt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (Pénzügyminisztérium), az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klebelsberg Központ, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a budapesti 5. kerületi önkormányzat is szegett már meg bírósági döntést: kötelezték őket, hogy tegyenek közzé adatokat, de ezt nem tették meg időben. Ez pedig jó eséllyel bűncselekmény.

A büntető törvénykönyv 220. §-a szerint “[a]ki … azt követően, hogy a bíróság jogerősen a közérdekű adat közlésére kötelezte, tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, … vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Vagyis ha egy újságíró pert nyer egy állami szerv ellen, de akár csak egy nappal is a határidő után kapja meg az adatokat, a mulasztó hivatalnok, vagy az őt erre utasító felettese bűncselekményt követ el. A közérdekű adatok nyilvánossága egy alapvető, fontos jog, ezért védi még a büntető törvénykönyv is.

Ilyen ügyben eddig egyetlen embert büntettek meg, noha sokkal több hasonló eset volt. Az Átlátszó kérte az MTVA-tól a Marslakók című sorozat szerződéseit és számláit, pert is nyertek, de csak kéthónapos csúszással kapták meg a papírokat. Az ügyész ezért 2016-ban megrovásban részesítette az MTVA kommunikációs igazgatóját (ez a legalacsonyabb lehetséges büntetés).

Az általam megszerzett adatok alapján, az azóta indult ügyekben egyszer sem talált felelőst sem az ügyészség, sem a rendőrség. A legmagasabb szintű szerv, amelyik valaha megszegett egy bírósági ítéletet, a Parlament Gazdasági Bizottsága volt. A letelepedési kötvényeket áruló cégek adatait kérte ki a Magyar Nemzet újságírója, a Transparency International Magyarország (TI) segítségével pert is nyert, de a bizottság nem küldte el a papírokat. Miután az újság megírta, hogy feljelentést tettek, mégis megkapták az adatokat. Az ügyészség erre megszüntette a nyomozást. Azt nem vették figyelembe, hogy a bűncselekmény így is megvalósult, hiszen az adatokat nem adták ki időben.

Ugyanígy érvelt az ügyészség az Átlátszó egyik ügyében is. Az Erzsébet-utalványokról kért adatokat az újság, amiket nem kapott meg ezért perelt, és nyert. Az adatokat csak a határidő után kapta meg a portál és a rendőrség szerint ez nem bűncselekmény. Az oknyomozó portál jogásza szerint az érvelés olyan, mintha azt mondanánk, hogy ha a tolvaj visszaadja az ellopott dolgot, akkor nem lopott, ami nyilvánvalóan nem igaz. Ilyenkor nem az a helyes döntés, hogy nem történt bűncselekmény, hanem enyhébb büntetést kell kiszabni, hiszen előkerültek a titkolt adatok, vagy visszakerült a tulajdonoshoz az ellopott tárgy.

A Nemzetgazdasági Minisztérium ügye ezeknél is súlyosabb: a minisztérium egyáltalán nem adott ki adatokat, és ezt azért úszhatja meg a rendőrség szerint, mert nem tartott be egy másik kormányrendeletet. A TAO-pénzek miatt indult perben a TI pert nyert a Kúrián, az azóta Pénzügyminisztériummá átnevezett minisztérium azonban a legfelsőbb szintű bíróság döntését sem tartotta be. A tárca azzal védekezett, hogy a kért adatok nincsenek meg náluk. Ez viszont azt jelenti, hogy a minisztérium megszeg egy másik jogszabályt, mert egy kormányrendelet szerint a perben kért iratoknak a minisztériumnál kell lennie. A rendőrség szerint viszont mivel nincsenek meg az adatok a minisztériumban, így bűncselekményt sem követhettek el a ki nem adásukkal. Más szóval: a minisztérium azért úszhat meg egy bűncselekményt, mert nem tart be egy másik jogszabályt.

Az ítéletek végre nem hajtását az Európai Parlament is súlyos problémának tartotta, amikor az EU történetében először megszavazta a 7. cikkely szerinti eljárást Magyarország ellen. A Judith Sargentini által készített jelentés azonban nem a belföldi ítéletek, hanem a strasbourgi  székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletei miatt jelzett problémát. Magyarország nagyon sok strasbourgi ítéletet nem hajtott végre, például a bírósági ügyek indokolatlan elhúzódásával, állami titkos megfigyeléssel, migránsok fogvatartásával, a romák diszkriminációjával, vagy a szólásszabadsággal kapcsolatban.

Ha az állam nem tartja be a bírósági döntéseket, az súlyosan aláássa a bizalmat. A jog uralma arról szól, hogy mindenkire egyformán kötelezőek a szabályok, és a bíróságok döntései alól a leghatalmasabbak sem bújhatnak ki. Nagyon rossz üzenetet küld a magyaroknak az, ha állami szervek nem tartják tiszteletben a bírósági döntéseket. Ennek a folyamatnak az állam hatékony működésétől a gazdaságig számtalan következménye lehet. Ha csökken a bírósági ítéletekbe vetett bizalom, azt áttételesen, végső soron a gazdaság is megérezheti: miért kössön szerződést bárki az állammal vagy egy erősebb céggel, ha az majd nem fogja betartani a szerződést és a bírósági ítélet tiszteletben tartásában sem lehet bízni?

A szerző jogász, lapunk volt munkatársa. A cikk egy korábbi változata a német Verfassungsblogon jelent meg először.